Széchenyi kártya jelentése

A KKV-k számára az egyik legkedvezőbb feltételeket nyújtó hitellehetőség, amely ugyan kártyaprogramként került bevezetésre és a mai napig kapcsolódhat hozzá bankkártya, valójában már rég túllépett a kártyaforgalmon és a vállalkozások mindennapi problémáira kínál szerteágazó hitellehetőséget a folyószámla hiteltől, a beruházási hitelen keresztül az EU-s támogatások megelőlegezésére vagy épp az ahhoz szükséges önerő biztosításáig. 

A Széchenyi Kártya Program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kezdeményezésére indult 2002-ben. A kártyaprogram szakmai irányítását, valamint működésének koordinálását a KAVOSZ Zrt. végzi. 

A program keretében KAVOSZ,  a kamara és a VOSZ irodahálózatában fogadják, tájékoztatják és regisztrálják a program keretében hitelt, és a hitelhez kapcsolódóan támogatást igénylő vállalkozásokat, a KAVOSZ befogadja a kérelmeket és közvetíti azokat a programban résztvevő hitelintézetekhez.

A Program keretében a bankok felé a 2021-es év folyamán naponta átlagosan 5 milliárd forint összegű hitelkérelem került továbbításra, a Széchenyi Kártya Program ezáltal jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság gerincét jelentő KKV-szektor finanszírozásához

 2022. tavaszán az alábbi hitelek érhetőek el a Széchenyi Kártya Hitelprogramban:

1. Működés finanszírozást segítő hitelek

- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!

- Széchenyi Likviditási Hitel GO!

- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel

3. Beruházási hitelek

- Széchenyi Beruházási Hitel GO!

- Széchenyi Mikrohitel GO!

4. Agrár működés finanszírozási hitelek

- Agrár Széchenyi Kártya

- Agrár Széchenyi Kártya – Sertéstenyésztést Támogató ASZK

5. Agrár beruházási hitel

- Agrár Széchenyi Beruházási hitel GO!

6. Speciális hiteltermékek 

- Széchenyi Turisztikai Kártya GO!

-  Széchenyi Turisztikai Kártya GO! - Széchenyi Benzinkút Kártya altípus

A hitelprogramban folyósítást végző bankok

  • CIB Bank
  • Erste Bank
  • Gránit Bank
  • MKB Bank
  • OTP Bank
  • Raiffeisen Bank
  • Takarékbank
  • UniCredit Bank

Az igénylő lehet egyéni vállalkozó, egyéni cég, vagy a bank üzletszabályzatában meghatározott gazdasági társaság. 

A Széchenyi Kártya Program hiteleihez az állam komoly mértékű kamattámogatást ad, amelynek mértéke hiteltermékenként eltérő. A fentiek miatt a Széchenyi Kártya az egyik legkedvezőbb kkv-finanszírozási forma.