Az akciós kamatok ellenére sem kellettek tavaly a személyi kölcsönök

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc

Tekintélyes, 17 százalékos lyukat fúrt a személyi hitel piacba a tavaly óta elérhető állami felújítási támogatás és az ahhoz kapcsolt kamattámogatott hitel. Hiába nem emelték a bankok az év végén a személyi kölcsönök kamatait, az immár a korábban csak lakáshitelekre jellemző kamatfelár mellett elérhető személyi kölcsönökért még olyan tolongás sem volt, mint 2019-ben. 

Nem érdekelte az MNB kamatemelése a bankokat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint

2021 decemberében a magyarok átlagosan 11,84 százalékos kamatszint mellett kaptak személyi kölcsönt a bankoktól.

Bár az átlagkamat szintje némileg elmozdult az őszi hónapokra jellemző helybenjárásról  - novemberhez képest 10 bázisponttal lett magasabb az átlagkamat -, azt azonban fontos látni, hogy az év utolsó hónapjában folyósított hitelek átlagos kamatszintje így is elmarad a 2021. augusztusi 11,9 százaléktól, s a decemberben hitelt felvevők több mint 50 bázisponttal alacsonyabb kamatszinten tudtak személyi kölcsönt felvenni, mint amekkora átlagkamaton 2021 januárjában lehetett személyi kölcsönre szerződni a bankoknál

Lakáshitel-szintű kamatfelárak

A bankok a nagyobb év végi folyósítás reményében vállalták be azt, hogy lényegében nem követik a jegybank novembertől felerősödő kamatemelését. Ennek köszönhetően az irányadó kamat és a személyi kölcsönök átlagos kamatszintje közötti különbség – ami idén ősszel csökkent először 10 százalék alá – decemberben már alig haladta meg a 8 százalékot, ami példátlanul alacsonynak számít a fedezetlen hitelezésben.

A legjobb adósoknak január elején a top5 banki ajánlatból 4 még 7 százalék alatti kamaton futott

– ezeknél a banki felár 4 százalék alatt volt, amilyen alacsony szint korábban csak a jelzáloghitelekre volt jellemző. 

Lyukat fúrt a személyi kölcsönökbe a felújítás

Bárhogy is akcióztak azonban a bankok, a személyi kölcsönök kihelyezésében tavaly képtelenség volt ellensúlyozni azt, hogy

a piacról kiesett a korábbi években a személyi hitelek talán legfontosabb felhasználási célja, a felújításra felvett hitelek zöme.

A lakosság 2021-ben összesen 468 milliárd forint értékű személyi kölcsönt vett fel. Ez a pandémia és a személyi hitelek kamatának állami korlátozása miatt összevetésre alkalmatlan 2020-as év adatait ugyan 40 százalékkal felülmúlja, ám 2019-es adatokkal összevetve 16 százalékkal, 91 milliárd forinttal szerényebb folyósítást jelent.

Bár a jegybank adós még a 2021. januárjában debütált, az állami támogatáshoz kapcsolt, 3 százalékos támogatott kamatszinten elérhető felújítási hitelek állományának decemberi alakulásának adataival, ám jól látható, hogy az év első tizenegy hónapjában a felújítási célra folyósított hitelek a korábbi évek 20-30 milliárd forintjához képest 95 milliárd forintot tettek ki. A növekedés lényegében lefedi azt az összeget amely most a személyi hitel piacról hiányzik. 

Elmaradt a karácsonyi hitelhajrá

Az adatokból az is egyértelművé válik, hogy a bankoknak igazából nem érte meg a jegybanki kamatemelés ellenére változatlan szinten tartani személyi kölcsönök kamatát, abban bízva, hogy karácsony előtt az év végi hitelfelvételek nagyot dobnak majd az adatokon. A kedvező kamatszint ellenére sem sikerült ugyanis az év utolsó két hónapjában lekörözni a 2019-es 79 milliárd forintos forgalmat. A tavaly november-decemberi személyi kölcsön folyósítás összességében nem érte el a 72 milliárd forintot. 

A Babaváró elvitte a bulit

A tavalyi 468 milliárd forintos kihelyezés arra sem volt elég, hogy a fogyasztási kölcsönökön belül a személyi hitelek piaci részesedése elérje a 38 százalékot. Az összevetés alapjául szolgáló 2019-es évben 41 százalékot hasítottak ki a személyi hitelek a piacból. Talán ez a különbség az egyedül méltányolható. Ugyanis két évvel ezelőtt csak 6 hónapon keresztül kínálhatták a bankok az MNB által a fogyasztási kölcsönök közé sorolt Babavárót. E termékre ugyanakkor hatalmas volt az érdeklődés

– fél év alatt 472 milliárd forint ment ki -,

ám az elmúlt hónapokban szépen szelidülő Babaváró forgalom tavaly egész évben így is 17 százalékkal meghaladta a 2019-es bázist, 550 milliárd forintot tett ki. Vagyis a fogyasztási hitelek sztárja tavaly messze nem a személyi kölcsön volt.

Borítókép: Getty Images

Segítünk megtalálni a legjobb személyi kölcsönt! Tégy próbára minket! Használd kalkulátorunkat a banki ajánlatok összehasonlításához. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.

chatsimple