Egy banki kétharmad, aminek senki nem örül

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 6 perc

Az MNB adatai szerint a piaci lakáshitelek kamatai már februárban kétharmaddal magasabb szinteken álltak, mint amilyen szinten mondjuk a támogatott CSOK-hitelt igényelhetik az arra jogosultak. Ráadásul a money.hu Kamattükre szerint az amúgy is hatéves csúcson lévő kamatok emelkedése áprilisban űrsebességre kapcsolt, így viszont komoly kérdés, hogy a jövőben mennyien állnak majd el a piaci hitelfelvételtől amiatt, hogy nem tudják finanszírozni a tervezett kölcsönt.

Hatéves csúcson a lakáshitel kamatok

Múlt hét pénteken adta ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a februári hitelstatisztikákat. Ebből az összevetésből kiderült, hogy a piaci lakáshitelek átlagkamata 5,02 százalékra emelkedett –

utoljára 2016. áprilisában mért a jegybank ilyen magas kamatszintet.

Az öt százalék felé kúszó piaci lakáshitel kamatok azt jelentik, hogy azok, akik nem rendelkeznek semmilyen lehetőséggel, hogy valamilyen formában támogatott hitelt vegyenek fel, azoknak februárban már kétharmaddal magasabb kamat mellett tudtak csak hitelt felvenni, mint azok, akik pl. jogosultak a CSOK hitelre, s csak 3 százalékos kamatot fizetnek. Ettől a kétharmadtól aligha lesznek boldogok az emberek – politikai hovatartozástól függetlenül.

Csak a támogatott megy

A kamatkülönbség okán jól látható a hangsúly átterelődése a támogatott konstrukciók felé.

Februárban a bankok által folyósított 104 milliárd forint lakáshitelnek már közel 38 százaléka valamilyen támogatott konstrukcióban került folyósításra – ez bődületes új csúcsnak számít.

A money.hu szakértői arra figyelmeztetnek, hogy egy évvel korábban a támogatott lakáshitelek részaránya a 15 százalékot sem érte el a folyósításon belül – igaz, akkor még a piaci hitelek átlagkamata is csak 3,73 százalék volt.

A támogatott hitelek térnyerését alaposan befolyásolhatja persze, hogy mikortól és milyen formában újul meg a zöld hitel – miután azonban az eddig leszerződött hitelek folyósítása folyamatos lesz, a money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a támogatott konstrukciók részaránya a további hónapokban is komoly további erősödés előtt áll.

Űrugrások a kamatokban

Főleg azért, mert a piaci lakáshitelek drágulása megállíthatatlan. A  money.hu Kamattükrében már korábban jeleztük, hogy az irányadó kamat elmúlt másfél hónapban bekövetkezett emelkedését a bankok zöme áprilistól követi le, ráadásul úgy, hogy a jegybanki intézkedések tompítására eddig rendelkezésre álló kamatfelár az elmúlt hónapokban lényegében eltűnt a kölcsönök mögül.

Ez mindennél jobban látszik a Sopron Banknál. A 10 éves kamatperiódusú Új Otthon lakáshitel kamata 140 bázisponttal, 7,09-ről 8,49 százalékra nőtt, a hasonló kamatperiódussal bíró piaci kamatozású, lakáscélú forint hitel 1,36 százalékos emelkedés után 8,45 százalékon érhető el áprilistól. Az 5 évre fixált lakáshiteleknél 81 bázispontos emelés után 7,90 százalékos kamat alakult ki. A szabadfelhasználású jelzáloghitelt 10 éves kamatperiódusban 4 bázispont híján 2 százalékkal magasabb, 9,95 százalékos kamaton folyósítja a bank, mint márciusban, az 5 éves kamatperiódusú kölcsön „csak” 171 bázisponttal lett magasabb, s így 8,9 százalékos induló kamaton érhető el.

Drámai az emelkedés a CIB Banknál is. A pénzintézetnél az 5 éves kamatperiódusú Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) 97 bázisponttal százalékponttal, a hasonló kamatperiódussal bíró szabadfelhasználású kölcsön 1 százalékponttal lett drágább áprilistól. A 10 éves MFL-konstrukció 77 bázisponttal drágult, így már csak a Magnifica kedvezménycsomagra jogosultak fizetnek 6 százalék alatti (5,95%) kamatot. A 10 éves szabadfelhasználású konstrukció visszafogottabban, csak 40 bázisponttal drágult, viszont a felújítási célú hiteleknél 60 bázispont volt az emelkedés. A végig fix lakáshiteleknél is 0,4 százalékpont volt az emelés – míg a hasonló kondíciókkal bíró szabadfelhasználású hitelnél 50 bázispont volt a drágulás.

Április 1-től a K&H-nál az 5 éves kamatperiódussal rendelkező hitelek 40, a 10 év évre fixált hitelek kamata 30 bázisponttal emelkedett. Komolyabb emelésre a bank a 15 és 20 évre végig fix konstrukciók esetében kényszerült. Itt közel 1 százalékos, 90 bázispontos emelést hajtott végre a bank, így azok a legjobb minősítésű (K1 kategóriába tartozó) ügyfelek számára is minimum 7,74, illetve 7,94 százalékos kamat mellett érhetőek el.

Március 29-től drágított az Unicredit Bank. Az 5 éves kamatperiódussal futó MFL hitelnél 59 bázispontos volt az emelés, az ennél hosszabb, 6-8 évre fixált lakáshiteleknél szerényebb, 44 bázispontos volt az emelkedés. A banknál a fentieknél hosszabb időre előre kiszámítható törlesztést ígérő kamatperiódussal bíró hiteleknél mindössze 0,3 százalékpontos emelést történt. Ugyanakkor a bank a kamatainak meghirdetése után jelezte, hogy a hosszú hónapokon keresztül előre megjelölt kereskedelmi partnerein keresztül kínált további 30-50 bázispontos kamatkedvezmény e hét hétfőtől, április 4-től nem érvényesíthető.

A többiekhez képest kifejezetten visszafogottan drágított a Raiffeisen Bank. A bank egységesen, valamennyi lakáshitel és szabadfelhasználású jelzáloghitel termékét 30 bázisponttal magasabb kamaton kínálja április 1-től. A legkedvezőbb kamaton, 5,79 százalékon a 10 éves kamatperiódussal rendelkező változó kamatozású, illetve a 10, 15 vagy 20 évre szóló, végig fix konstrukciók kölcsönét kínálja a bank.

Többen nem kaphatják meg az igényelt hitelösszeget

Ha a fenti kamatszinteket a jegybank 5,02 százalékos februári átlagkamatával összevetjük, drámai emelkedés olvasható le. Nagy kérdés, hol lesz a vége a hegymenetnek és az is, hogy az egyre magasabb kamatok mennyi potenciális hitelfelvevőt riasztanak el, vagy – a hitelfék szabályok hitelezhetőségi előírásai miatt – zárnak el a tervezett összegű lakáskölcsön felvételétől.

Borítókép: Getty Images

Lakáshitel-kalkulátorunk segítségével megtalálhatod a számodra legoptimálisabb lakáshitelt, pontosan kiszámíthatod, hogy otthonod megvásárlásához/felépítéséhez milyen törlesztőrészletet kell vállalnod és tájékoztatást kapsz, hogy milyen teljes költség mellett juthatsz hitelhez. Tégy próbára minket! Segítünk összehasonlítani a banki ajánlatokat, sőt a legtöbb banki partnerünknél egyedi kedvezményekhez is juthatsz, ha velünk intézed a hiteled. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.

chatsimple