Meghatározó szerepe lett a háborúnak a biztosítási piacon

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 6 perc

Az Allianz közzétette legújabb „globális biztosítási jelentését”, amely a biztosítási piac fejleményeit elemzi világszerte. A jelentés szerint az erős gazdasági hátszélnek, a nagyobb kockázattudatosságnak és a szárnyaló piacok által támogatott, rekordösszegű megtakarításoknak köszönhetően a globális díjbevételek 5,1 százalékkal nőttek 2021-be, ezen belül

  • életbiztosítás: +4,4 százalék,
  • vagyon- és felelősségbiztosítás: +6,3 százalék.

A teljes díjbevétel elérte a 4,2 billió eurót, tételekre bontva:

  • életbiztosítás: 2,5 billió euró,
  • vagyon- és felelősségbiztosítás: 1,7 billió euró.

Mi a helyzet a regionálisan?

Ami azonban igazán figyelemre méltó, az a díjbevétel-növekedés összetétele 2021-ben: a növekedés több mint kétharmada Nyugat-Európából és Észak-Amerikából származott úgy, hogy a növekedés felét egyedül az Egyesült Államok tette ki.

Így 2021-es év szokatlan véget vetett az előző, sokkal alacsonyabb növekedéssel (átlagosan évi +3,6 százalék) jellemezhető évtizednek, amelynek motorja – a teljes díjpótlék 40 százalékával – főleg Ázsia, azon belül is Kína volt a díjpótlékok több mint felével. Következésképpen Kína világpiaci részesedése a duplájára, 12 százalékra nőtt.

A háború árnyékában

A várakozások szerint 2022 ismét erős év lehetett volna a biztosítási ágazat számára, azonban Ukrajna inváziója miatt ezeket a remények szertefoszlottak. A díjbevételek növekedése valószínűleg kb. 1 százalékponttal alacsonyabb lesz az eredetileg feltételezettnél, mivel a háború a gazdasági tevékenységre és bizalomra is hatással lesz, még úgy is, hogy az infláció segíti a bevételeket. Összességében a jelenlegi várakozásoknak megfelelően a globális díjbevétel-növekedés 2022-ben +4,8 százalék lesz, amelyhez az életbiztosítási, valamint a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág nagyjából egyenlő mértékben járul hozzá (előbbi +4,9 százalékkal, utóbbi +4,6 százalékkal). Ezt a számadatot azonban a 6,2 százalékos globális inflációs ráta tükrében kell nézni.

Az éghajlat és a demográfia a kockázat tükrében

A jelenlegi nagyfokú bizonytalanság ellenére nem vagyunk túlzottan pesszimisták a távolabbi jövőt illetően. Végül is ezek a bizonytalanságok táptalaját képezik a kockázattudatosság növekedésének, és

megerősítik két olyan megatrend, az éghajlat- és demográfiai változás hatását, amelyek a kockázat elleni védelemmel kapcsolatos igények fő mozgatórugói maradnak.

Összességében évi +4,8 százalékos növekedést várunk a következő 10 évben

  • életbiztosítás: +4,9 százalék
  • vagyon- és felelősségbiztosítás: +4,6 százalék.

Ez 2032-ig +67 százalékos, azaz 2,8 billió eurós díjbevétel-növekedésnek felel meg, amelyből

  • valamivel kevesebb mint 1,8 billió eurót az életbiztosítási üzletág (+69 százalék),
  • és valamivel több mint 1 billió eurót a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág (+63 százalék) generál.

Mi az összefüggés a háború és a biztosítás között?

„A pandémia és a háború Ukrajnában ébresztőt fújtak, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a kockázatkezelésre, illetve a még nagyon védelem iránti igényre – nyilatkozta Ludovic Subran, az Allianz vezető közgazdásza. –Az ágazatnak meg kell őriznie gazdasági és társadalmi relevanciáját, innovatív megoldásokkal kell szolgálva az újfajta és növekvő kockázatokra is. Az elkövetkező években valószínűleg egyre sürgetőbb lesz a biztosíthatóság és a megfizethetőség kérdése. Mindez a korábbi erőfeszítéseinket is meghaladó kreativitást és együttműködést követel majd meg az összes érdekelt féllel, az ügyfelekkel, a szolgáltatókkal és a politikai döntéshozókkal.

2021-ben Kelet-Európa volt a világ egyik leggyorsabban növekvő régiója, amely a díjbevételek terén erős, 9,4 százalékos növekedést könyvelt el (életbiztosítás: 7,2 százalék, vagyon- és felelősségbiztosítás: 10,2 százalék); a teljes díjbevétel meghaladta a 36 milliárd eurót.

Az ukrán háború hatásának fényében a növekedés valószínűleg 5,3 százalékra csökken 2022-ben (életbiztosítás: 3,8 százalék, vagyon- és felelősségbiztosítás: 5,9 százalék).

Ezt követően az átlagos növekedés 5,5 százalék körüli szintre áll be (életbiztosítás: 5,7 százalék, vagyon- és felelősségbiztosítás: 5,5 százalék), jóval meghaladva az előző évtized szintjét (3,0 százalék), amelyre rányomta a bélyegét az életbiztosítási üzletág csökkenése a régió egyes országaiban.

Fókuszban a megtakarítási- és nyugdíjtermékek

„A jelenlegi krízisből mindkét üzletág közvetlenül profitálhat – mondta Patricia Pelayo Romero, a jelentés társszerzője. – Az életbiztosítási üzletágban a Covid19-válság okozta fokozott kockázattudatosság és

az infláció miatt megszűnő nulla közeli kamatkörnyezet újra vonzóvá tehet számos megtakarítási és nyugdíjterméket.

A vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágban erősödni fognak az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére irányuló erőfeszítések, különösen az energiaellátás dekarbonizációja. Az energiafüggetlenségre való törekvés miatt ez most még fontosabbá válik. Ehhez hatalmas beruházásokra van szükség mind a magán-, mind az állami szektor részéről, és nagy igényt teremt a kockázat elleni védelemre, mivel a gazdaság e radikális átalakulása során újfajta kockázatok jelennek meg.”

Stabil a hazai piac

2021-ben a magyar biztosítási piacot igen erős, 10,2 százalékos növekedés jellemezte. Míg a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág növekedése 7,7 százalékot ért el, az életbiztosítási üzletág utoljára a 2008-as pénzügyi válságot megelőző években tapasztalt rendkívüli, 13,4 százalékos növekedést könyvelhetett el. Idén a növekedés várhatóan 4,0 százalékra lassulhat (életbiztosítás: 4,7 százalék, vagyon- és felelősségbiztosítás: 3,4 százalék). A következő évtized tekintetében Magyarország várhatóan évi 3,9 százalékos átlagos növekedést érhet el, hasonló mértékben növekvő üzletágak mellett. Ez csak csekély mértékben maradna el az előző évtized szintjétől (+4,1 százalék).

Borítókép: Getty Images