Kamatkedvezmény-verseny nyomja le a lakáshitel kamatokat

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc

Kipörögtek a zöld hitelek, nagyot zuhant a lakáshitelek folyósítása - így summázható egyetlen mondatban az idei év júniusának lakáshitel piaci trendje a money.hu szakértői szerint. A bankok kamatainak összehasonlítása mellett a kamatkedvezményeket is érdemes összevetni.

Kipörgött a zöld hitel, bezuhantak a támogatott kölcsönök

A pénzintézetek az idei év júniusában 128,2 milliárd forint értékben folyósítottak lakáshitelt ügyfeleiknek. Ez az összeg, több mint 16 százalékkal kisebb, mint a májusi folyósítás. Az akkori, közel 154 milliárd forint közel fele, 73,2 milliárd forint támogatott hitel volt, azon belül 35 milliárdot a zöld hitel hozott. Azt, hogy a zöld hitel volt a korábbi időszakokhoz képest alapvetően eltérő hitelfolyósítási trendek oka, azt mindennél jobban mutatja, hogy júniusban a támogatott hitelek folyósításokon belüli aránya már nem érte el a 35 százalékot. A zöld hitel ugyan újra megjelent a piacon, ám most már piaci hitelként, piaci kamatokkal – igaz, kedvező feltételekkel.

Visszafogottabbá vált a lakossági hitelpiac a korábbi lendületes emelkedéshez képest.

A támogatott hitelek folyósítása tehát egy hónap alatt közel negyven százalékot zuhant,

ám a teljes folyósításon belüli 35 százalékos arányuk továbbra is magas. Egy évvel ezelőtt az akkori 136,7 milliárd forintos lakáshitel felvételnél csak a hitelek ötödét vették fel támogatott hitelként az emberek. Most azonban reneszánszukat élik a támogatott konstrukciók, hiszen azok kamata nem emelkedik, miközben a piaci hitelek – miként látni fogjuk – egyre többe kerülnek.

Kevesebben több hitelt vettek fel

Ami a piaci lakáskölcsönöket illeti, a 82,8 milliárd forintos érték három százalékkal, 2,7 milliárd forinttal meghaladja a májusi folyósítási értéket: Ugyanakkor

az egy évvel ezelőtti 108 milliárd forinthoz képest a hitelfelvételi összeg közel negyede tűnt el a piacról.

Mindezt annak fényében érdemes vizsgálni, hogy az elmúlt évben a lakások árának drasztikus emelkedése miatt az átlagos hitelösszeg is számottevően emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy kevesebb honfitársunk vett lakáshitelt mint korábban, csökkent piaci lakáshitelek iránti érdeklődés

Fél százalékpontos kamatugrás

Ennek visszatértére pedig egy darabig még bizonyosan várni kell. A fizetőképes kereslet egyre kevésbé tud lépést tartani a kamatemelésekkel. A jegybank a piaci lakáshitelek átlagkamatát 6,39 százalékos szintre tette 2022 júniusában. Ezen belül a leginkább keresett, 10 évig fix törlesztést biztosító konstrukciókban elérhető hitelek átlagkamata 6,42 százalék volt. Utoljára egyébként pontosan nyolc éve, 2014 júniusában tudtak az emberek a mostaninál magasabb átlagkamaton lakáshitelt kapni.

Egyetlen hónap alatt a piaci kamatozású lakáshitelek kamata 50 bázisponttal lett magasabb. Ennek fényében érthető, hogy aki teheti, miért kilincsel a bankoknál támogatott hitelért – például az évi 3 százalékos kamaton felvehető CSOK-ért. Annak a kamata 10 millió forinté és 10 éves futamidő esetében 96 600 forint, miközben a jegybank által kimutatott átlagkamat mellett felvett hitelért több, mint 16 ezer forinttal, 17 százalékkal többet, 113 200 forintot kell fizetni.

A bankok összehasonlítása mellett a kamatkedvezményeket is figyelni kell

A jegybank által kimutatott átlagkamatot úgy érdemes figyelni, hogy a money.hu hitelkalkulátora szerint a jegybank által júniusra kimutatott 6,39 százalékos átlagkamat 40-60 bázisponttal alacsonyabb, mint amelyek a bankok által a money.hu számára megküldött, legjobb adósoknak járó standard kamatszintek mellett elérhetőek. Mindez azt mutatja, hogy

a banki hitelajánlatoknál immár nemcsak a bankok közötti összehasonlítás a fontos – ahol akár 20 százalékkal is eltérő törlesztőrészletekkel találkozhatunk -, hanem annak is utána kell nézni, hogy az adott bankon belül milyen további kamatkedvezmények kaphatók az ügyfél számára.

Ebben leginkább a termékeket és a kedvezményeket jól ismerő tanácsadók tudnak segíteni az ügyfeleknek.

Lakáshitel-kalkulátorunk segítségével megtalálhatod a számodra legoptimálisabb lakáshitelt, pontosan kiszámíthatod, hogy otthonod megvásárlásához/felépítéséhez milyen törlesztőrészletet kell vállalnod és tájékoztatást kapsz, hogy milyen teljes költség mellett juthatsz hitelhez. Tégy próbára minket! Segítünk összehasonlítani a banki ajánlatokat, sőt a legtöbb banki partnerünknél egyedi kedvezményekhez is juthatsz, ha velünk intézed a hiteled. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.

Ez is érdekelhet
chatsimple