Októbertől új korszak kezdődött a háromgyermekes édesanyáknak: az szja-mentességnek köszönhetően a teljes munkajövedelmük adómentessé vált. A változás havonta akár több mint százezer forinttal is növelheti a családi bevételt, ezért összegyűjtöttünk mindent, amit érdemes tudni róla.
Idén október 1-től a három gyermeket nevelő édesanyák jövedelmei mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) alól, ami egy átlagos keresetű anya esetében is jól érezhető többletet jelenthet. A változás ráadásul több százezer nő, illetve család életét érinti, ugyanis a becslések szerint körülbelül 200–250 ezer anya jogosult a mentességre. Az új kedvezmény ugyanakkor nem automatikusan jár: ahhoz, hogy élhess vele, fontos ismerni a feltételeket és megtenni a szükséges teendőket.
Kik jogosultak az október 1-jétől az szja-mentességre?
A kedvezményt minden olyan három gyermeket nevelő édesanya veheti igénybe, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként az általa nevelt gyermek(ek) után:
- jelenleg családi pótlékra jogosult, vagy
- legalább 12 éven keresztül jogosult volt rá (akkor is, ha a gyermek már felnőtt, vagy sajnálatos módon elhunyt).
A jogszabály tehát nemcsak a kiskorúakat nevelő anyákra vonatkozik. Egy 50–60 éves, aktívan dolgozó nő is élhet a mentességgel, ha korábban legalább 12 évig családi pótlékot kapott három gyermek után. Ez a kitétel sokak számára meglepetés, hiszen így a jogosultak köre jelentős. Számos olyan édesanya, sőt, a munkaerőpiacon még aktív nagymama is meglepődve tapasztalhatja, hogy rá is vonatkozik a mentesség. Ezenkívül a törvény nem tesz különbséget családi állapot alapján sem, így a kedvezményt az egyedülálló anyák is igénybe vehetik. A jogosultság annak a hónapnak az első napján nyílik meg, amikortól egy nő három- vagy több gyermeket nevelő anyának minősül (várandósság alatt még nem).
Hasonló feltételek mellett jogosultak az adómentességre a négy- vagy több gyermeket nevelő anyák már régóta, 2020. január 1-től.

Kép forrása: Getty Images
Ezekre a jövedelmekre érvényes a kedvezmény
Fontos tisztázni, hogy itt nem egy fix összegű adókedvezményről van szó, hanem a jogosultsági időszakban megszerzett, meghatározott jövedelmekre vonatkozó teljes adómentességről, „értékhatár nélkül”. A jövedelemtípusok, amelyekre a mentesség vonatkozik:
- munkabér (munkaviszonyból, közfoglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem)
- vállalkozói jövedelem (vállalkozói kivét vagy átalányban megállapított jövedelem)
- csecsemőgondozási díj (CSED), gyermekgondozási díj (GYED)
- megbízási díjból és más önálló, nem vállalkozói tevékenységből származó jövedelem
Fontos ugyanakkor, hogy a mentesség nem vonatkozik minden bevételre: például az ingatlan-bérbeadásból vagy osztalékból származó jövedelemre nem érvényesíthető.
Mutatjuk, hogyan kérheted az adómentességet
A háromgyermekes anyák szja-mentessége a 2025. szeptember 30. utáni időszakra vonatkozó jövedelmek esetében alkalmazható. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy már az októberi fizetésedet is adómentesen kaphattad meg, ha időben leadtad az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónak, kifizetőnek.
Az adóelőleg-nyilatkozatot kétféleképpen adhatod le:
- Elektronikusan, a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásán (ONYA) keresztül – ez a legkényelmesebb megoldás, mert a rendszer automatikusan kitölti a legtöbb adatot, és a dokumentumot a NAV elektronikusan továbbítja a munkáltatónak.
- Papíralapon: A papíralapú adóelőleg-nyilatkozatok is elérhetők a NAV honlapján. A kinyomtatott nyilatkozatot kitöltés és aláírás után kell átadnod a munkáltatónak, kifizetőnek.
A nyilatkozatban az alábbiakat kell feltüntetni:
- a nevedet és adóazonosító jeledet,
- a munkáltató vagy kifizető adatait,
- valamint a gyermekek nevét és adóazonosító jelét (vagy személyes adatait, ha még nincs adóazonosítójuk).
Ha a nyilatkozatot később adod le, mint a fizetés elszámolási időpontja, a kedvezményt a következő hónapban érvényesíti a munkáltató. Az addig elmaradt összeget pedig utólag, egy összegben igényelheted vissza az adóévet követő éves adóbevallásodban (következő év májusában).
Nézzük számokban: mennyit nyerhetsz az szja-mentességgel?
Mivel a háromgyermekes anyák kedvezményei felső összeghatár bevezetése nélkül, a személyi jövedelemadóból érvényesíthetők, a megtakarítás mértéke alapvetően attól függ, mennyi a bruttó jövedelmed. Nézzünk néhány konkrét példát, konkrét összegekkel!
Ha egy háromgyerekes anyaként:
- a minimálbért keresed, ami 2025-ben bruttó 290 800 Ft/hó, a fizetésed után 43 60 forint szja-t fizetsz – azaz ennyivel lehet magasabb a havi nettó kereseted;
- átlagos, havonta bruttó 683 300 Ft-ot viszel haza, havi szinten mintegy 102 495 forinttal tarthatsz meg többet, ami éves szinten is jelentős összeg;
- magasabb jövedelemmel rendelkezel, mondjuk havi bruttó egymillió forintot keresel, a fizetésedet terhelő szja is magasabb – ebben az esetben 150 000 Ft-tal kereshetsz többet, miután adómentessé válik a jövedelmed.
Így akár meg is duplázhatjátok a pénzügyi előnyöket
Az új mentesség legnagyobb pénzügyi előnye a meglévő családi kedvezménnyel való kombinálásban rejlik. A hivatalos érvényesítési sorrend szerint a háromgyermekes anyák kedvezményét még a családi adókedvezmény előtt kell figyelembe venni.
A családi adókedvezmány ráadásul 2025 júliusában emelkedett, így a kedvezmény mértéke jelenleg:
- 1 gyermek esetén havi 15 000 Ft,
- 2 gyermek esetén 2 X 30 000 Ft,
- 3 gyermek esetén pedig 3 X 49 500 Ft,
ami 2026-tól tovább emelkedik (1 gyermek után 20 000, két gyermek után 80 000 Ft, három után már 198 000 forint/hó kedvezmény).
Azt is fontos tudni, hogy ha a jogosult jövedelemadója nem elegendő a családi adókedvezmény teljes összegének igénybevételére, akkor társadalombiztosítási járulékát csökkentik vele.
Mivel a háromgyermekes anyák teljes jövedelme adómentes, az anya által eddig kért családi adókedvezményt az apa átveheti, és a saját szja-ját vagy akár a 18,5%-os tb-járulékát is csökkentheti vele. Így a család „kettős” megtakarítást ér el: az anya adómentessége mellett az apa adója, járuléka is mérséklődik. Egy átlagos háromgyermekes családnál – ha az anya például bruttó 586 ezer, az apa bruttó 681 ezer forintot keres – a mentesség és a megemelt családi kedvezmény együtt mintegy 18,9%-os bevételnövekedést eredményezhet egy év alatt.
2026-tól tovább bővül az érintettek köre
A jövőben fokozatosan egyre több család részesülhet majd a kedvezményben, hiszen 2026. január 1-jétől a kétgyermekes édesanyák is fokozatosan élhetnek az szja-mentességgel, mégpedig életkor alapján:
- 2026-ban a 40 év alatti kétgyermekes anyák,
- 2027-ben a 40–50 éves kétgyermekes anyák,
- 2028-ban az 50–60 éves kétgyermekes anyák,
- 2029-ben pedig a 60 év feletti kétgyermekes anyák kapják meg a mentességet.
Azonban fontos leszögezni, hogy az szja-mentesség olyan szempontból nem jár automatikusan, hogy – ahogy azt fentebb részletesebben leírtuk – az érvényesítéshez mindenképp be kell nyújtani az adóelőleg-nyilatkozatot. A munkáltató ugyanis nem ismeri a családi állapotot és a gyermekek utáni jogosultság részleteit, ezért ezt neked kell hivatalosan jelezni. Érdemes időben sort keríteni az ügyintézésre, mert a kedvezmény pénzügyi hatása jelentős lehet.