Egyéves a babaváró – ez történt a lakossági hitelek piacán

Egy évvel ezelőtt jelent jelent meg a babaváró hitel, amelynél kedvezőbb állami támogatott, szabad felhasználású, maximum 10 millió forintos kölcsön igénylésére korábban nem volt lehetőség.

Több új konstrukció jelent meg a lakossági hitelek piacán egy évvel ezelőtt, 2019 júliusában indult el a babaváró hitel és a falusi csok is, de a korábbinál többen vehették igénybe a csokot is. Ebben az időszakban a lakáscélú hitelek összege elérte a 762 milliárd forintos összeget, ezen belül pedig a támogatott konstrukciók részesedése 129 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mi történt a hitelpiacon és milyen lehetőségek vannak!

Pörgős időszakon van túl a lakossági hitelpiac, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai már megjelentek a legutóbbi hónapok statisztikáiban. Bár nincs naptári évforduló, mégis érdemes mérleget készíteni, tavaly júliusban ugyanis több új konstrukció jelent meg. Egy évvel ezelőtt jelent jelent meg a babaváró hitel, amelynél kedvezőbb állami támogatott, szabad felhasználású, maximum 10 millió forintos kölcsön igénylésére korábban nem volt lehetőség. 

Csok, babaváró, falusi csok – bővültek a lehetőségek

Azért is érdemes számba venni ezt a tíz hónapos intervallumot, mert  tavaly júliustól a korábbinál jóval többen vehették igénybe a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében elérhető lakáshiteleket. Az egyik lényeges intézkedés az volt, hogy a kétgyermekes családok is igényelhetnek azóta 10 millió forintos támogatott lakáshitelt lakásvásárlásra, a három- vagy többgyermekeseknél pedig 15 millió forintos összeget kérhetnek, ha megfelelnek a feltételeknek. Emellett bejött a piacra szintén támogatott konstrukcióként a falusi csok, amely számos kistelepülésen történő ingatlanvásárlást könnyíti meg

Ezeken a településeken vehető igénybe a falusi csok

Így alakultak a személyi kölcsönök

“A babaváró, a lakáshitelek és ezen belül a csokos konstrukciók mellett a legkeresettebb lakossági hitelek közé tartoznak a személyi kölcsönök is. Tavaly júliustól idén április végéig ezekre összesen 1870 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok” – idézte a jegybank hivatalos adatait Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője. 

A járványhatás miatt azonban idén áprilisban a személyi kölcsönök piacán és a piaci feltételekkel elérhető lakáshiteleknél már visszaesés volt. Bár az államilag támogatott konstrukciók iránt jelentős volt a kereslet, a járvány miatt óvatosabbá válhatnak a családok, ez pedig megjelenhet majd a következő hónap statisztikáiban is. 

Jelentős kereslet

A tavaly júliustól április végéig tartó időszak adatai még így jelentős lakossági hitelkeresletről árulkodnak. A lakáscélú hitelek összege 762 milliárd forintra rúgott, ebből az államilag támogatott – csokos lakáshitelek – 129 milliárddal részesedtek. A babaváró kölcsönökre 689 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket a bankok, a személyi kölcsönök összértéke pedig 419 milliárd forint volt ebben az időszakban. 

Az államilag támogatott hitelek, azaz a babaváró és a csokos hiteleknél a kedvezmények miatt szigorú feltételeket kell teljesíteniük az érintetteknek. A money.hu tapasztalatai szerint leggyakrabban azért nem tudnak az érdeklődők államilag támogatott konstrukciót igényelni, mert nem teljesítik a társadalombiztosítási jogviszonyra vonatkozó szabályokat, nem házasok vagy éppen nem vállalnak több gyereket

Van más lehetőség is

Azonban azoknak is van keresnivalójuk a lakossági hitelpiacon, akik nem tudják teljesíteni a támogatott konstrukciókhoz szükséges feltételeket. Természetesen a piaci hitelekhez is meg kell felelni a bankok által támasztott feltételeknek, de az alacsony kamatkörnyezet miatt kedvező lakáshitelek és személyi hitelek vannak a bankok kínálatában. Ráadásul utóbbiaknál a járvány miatt március közepétől maximálva van a teljes hiteldíjmutató értéke, ez júliustól 5,75 százalék, igaz, januártól már magasabb lesz. A személyi kölcsönökről és a felvétel előtt megfontolandóakról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. 

Versenyben a hitelek

A piaci feltételekkel elérhető lakáshitelek és személyi kölcsönök az alacsony kamatok miatt kedvező “áron” érhetőek el, például a 10 évvel ezelőtti piaci helyzethez képest sokkal olcsóbbak lettek. Ugyanakkor a bankok ajánlatai között lényeges különbségek lehetnek. 

A money.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint egy átlagos, 1,5 millió forintos, öt évre felvett személyi kölcsön törlesztőrészlete a thm-plafonra vonatkozó mostani szabályozás miatt az év végéig kevesebb mint 29 ezer forint. Januártól azonban már magasabbak a thm-ek és eltérőek a banki ajánlatok: a legkedvezőbb kölcsönöknél 8 százalék alatt marad a thm, így a havi törlesztés 30 ezer forint körül lesz. Összesen a legjobb konstrukciók esetében 1,8 millió forintot kell visszafizetni a banknak. A legdrágább személyi kölcsönöknél viszont ez az összeg akár 300-400 ezer forinttal több lehet. 

Szintén komoly különbségek vannak a piaci lakáshiteleknél. A lakáshitel-kalkulátor szerint a 10 millió forintos, 20 évre felvett végig fix törlesztésű kölcsönök közül a legjobbak havi törlesztése 64-66 ezer forint lenne a július elején érvényes ajánlatok szerint. A legköltségesebb lakáshiteleknél viszont a havi törlesztés több mint 80 ezer forint is lehet. A legkedvezőbb lakáshiteleknél a teljes visszafizetendő összeg valamivel 15 millió forint feletti összeg lesz, a legdrágábbakra viszont 20 millió forintnál is többet kell visszafizetni. 

Bármennyire is kedvező az ajánlat, nagyon fontos, hogy csak alapos mérlegelés után vágjunk bele egy hitelfelvételbe és csak akkor, ha az állásunk és jövedelmünk hosszú távon biztos, azaz tudjuk törleszteni a kölcsönt a futamidő végéig. 

Mi az a futamidő?

A pénzintézettel kötött hitelszerződésben foglalt időtartam, amely alatt köteles vagy visszafizetni a felvett hitelt, annak minden díjával, kamatával és költségével együtt. A futamidőt meg lehet változtatni az eredeti szerződés módosításával.