Eljött a biztonságos személyi kölcsönök ideje | tudastar.money.hu

Eljött a biztonságos személyi kölcsönök ideje

A személyi kölcsönök népszerűsége többek között azzal magyarázható, hogy részben átvették a korábban népszerű szabad felhasználású jelzáloghitelek szerepét.

Az év első négy hónapjában 12,8,5 milliárd forint értékben kötöttek új személyikölcsön-szerződéseket a bankok, ez pedig éves összevetésben 58 százalékos emelkedést jelent – derült ki a money.hu hivatalos adatokat feldolgozó összeállításából.

A személyi kölcsönök népszerűségének oka, hogy a kamat jelentősen csökkent az utóbbi időkben, másrészt sokkal egyszerűbben igényelhetők, mint a jelzáloghitelek, ráadásul a járulékos költségek is alacsonyabbak, hiszen nincs szükség értékbecslésre, közjegyzői okiratra vagy jelzálogjog-bejegyzésre.

A személyi kölcsönöknél is a biztonságra törekszenek

Az is megfigyelhető, hogy az igénylők többsége a kiszámítható törlesztő részletet biztosító, több mint 1 évig fix törlesztő részletű személyi kölcsönöket részesíti előnyben, hiszen ezek összege meghaladta a 93 milliárd forintot, vagyis az új kölcsönökön belül 73 százalékos volt az arányuk. A személyi kölcsönöknél általában a 3-5 év a jellemző futamidő, de érdemes a teljes időszakra fixálni a kamatot, mert csak ebben az esetben mehetnek biztosra a hitelfelvevők.

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője közölte: „a lakáshitelekhez hasonlóan a személyi kölcsönöknél is a fix kamatozású kölcsönök kerültek többségbe, amelyeknél ugyanannyi marad a törlesztő részlet akkor is, ha közben változik a kamatkörnyezet. Míg egy kamatemelkedés esetén a változó kamatozású személyi kölcsönök törlesztő részlete emelkedhet, a fix kamatozásúaké nem.”

Nagyok a különbségek. Kérdezd a szakértőt!

A money.hu elemzése rámutat arra is, hogy az 5 évig fix törlesztő részletű és 5 éves futamidejű 1,5 millió forintos személyi kölcsönök közül a legolcsóbbak június elején 6 és 7 százalék közötti teljes hiteldíjmutató mellett igényelhetők, ami havonta 30-32 ezer forint körüli törlesztést jelent. A legdrágább konstrukciók thm-je viszont akár a 20 százalékot is meghaladhatja, ami havonta több mint 40 ezer forintos kiadást jelent. 

A jelentős különbségek miatt érdemes minél több bank ajánlatát végignézni a money.hu szakértőivel együtt, mert ezzel akár félmillió forintot is spórolhatunk.

Ha gyorsan és díjmentesen meg akarjátok érteni az igénylés menetét, és nem szeretnétek elveszni a papírmunkában, akkor keressétek a money.hu szakértőit! Kapcsolatfelvétel az info@money.hu címen vagy a +36 70 464 8990-es telefonszámon. A tanácsadás ingyenes!

(Money.hu elemzés)

Fotók: Pixabay