Milyen változást hoz a sztárhiteleknél a járvány?

Március közepétől maximum 5,9 százalékos thm mellett adhatnak kölcsönt a bankok, ez kevesebb mint fele az eddiginek. A money.hu pedig körbejárta, mit is jelent az a lépés, mivel fognak versenyezni a bankok a jövőben? Fontos kérdések, még fontosabb válaszokkal. 

A járványhelyzet átírja az eddigi forgatókönyveket, a múlt évben 24 százalékos növekedést elérő személyi kölcsönöknél már el is indult a változást. A money.hu-n már többször – például itt írtunk arról, hogy a személyi kölcsönök nagyon népszerűek a magyarok körében. Ez érthető, hiszen a személyi kölcsönöket gyorsan, egyszerűen fel lehet venni. 

Hihetetlen karrier

A személyi kölcsönök annyira kapósak voltak tavaly, hogy tavaly napi átlagban tavaly 1,5 milliárdért kötöttek ilyenekre szerződést a bankok és a hitelfelvevők. Ez összesen 558 milliárd forintot jelentett a megkötött szerződések értéke alapján, ami 24 százalékos emelkedést jelentett éves szinten. 

A szóban forgó kölcsönök látványos karrierje abból is látszik, hogy az 558 milliárd forintos tavalyi összeg négyszerese a 2015-ös szintnek. Ráadásul ahogy azt a money.hu-n már megírtuk az idei évet is lendületesen kezdték ezek a  kölcsönök: januárban 41,8 milliárd forintnyi hitelre kötöttek szerződést az érintettek, ami 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Változást hoz a járvány

Ez volt tehát az eddigi helyzet, de mint a gazdaság legtöbb területén, a személyi kölcsöknél is változást hoz a koronavírus-járvány. 

A kormány járványhelyzetre reagáló intézkedései között ugyanis az elsők között szerepelt két adósvédelmi döntés. Ezek eredményeként lép életbe a fizetési moratórium, amelynek köszönhetően a magányszemélyek és a vállalatok az év végéig haladékot kapnak a hiteleik törlesztésére. 

A másik lépéssel pedig bevezették a fogyasztási hiteleknél, így a személyi kölcsönöknél a maximális teljes hiteldíjmutatót (thm). Ez a mostani alapkamat alapján 5,9 százalék. Ez nagyon alacsony szint, januárban a piaci átlag ugyanis 12 százalék felett volt.

“Vagyis sokkal olcsóbban lehet mostantól személyi kölcsönhöz jutni, legalábbis kezdetben, mert a thm-re vonatkozó plafon a mostani szabályok szerint csak az év végéig lesznek érvényben. Utána a bankok megemelhetik, ez pedig a törlesztőrészletet is növelheti.”

mondta Trencsán Erika a money.hu szakértője

Hogyan néz ki a matek?

A money.hu számításai szerint egy most 5 évre felvett 1,5 millió forintos személyi kölcsön esetében, amennyiben a törlesztést megkezdik áprilisban, akkor havonta 29 ezer forintot kell fizetni ebben decemberig. Ha ez követően mondjuk az adott bank kamatot emel, ennek eredményeként 10 vagy 12 százalékra emelkedik a thm, akkor az érintett adósnak előbbi thm esetében közel 32 ezer forintra, utóbbiéban pedig 33 ezer forint fölé emelkedik a törlesztőrészlete, tehát durván 10-14 százalékkal, 3-4 ezer forinttal növekszik a kiadás.

Trencsán Erika azt mondta, ezek hipotetikus számok, egyelőre kérdés, hogy hány bank jelenik meg most a kezdetben 5,9 százalékos személyi kölcsönével, ahogy még arra sincs válasz, mennyiért lesz a kamat és a thm jövő januártól. 

A bankok a mostani helyzetben az alacsonyabb kamattal és thm-mel nem tudnak nagyon versenyezni a thm-plafon miatt, ennél a szintén olcsóbb személyi kölcsönökre pedig kevés az esély a bankok kiadásai, többek között az úgynevezett kockázati költségek miatt. Most a bankok közötti verseny inkább a személyi kölcsönök felvételéhez kötődő különböző feltételeknél alakul majd ki. “Tehát elsősorban a különböző kedvezmények, jövedelmi elvárások terén tudnak rivalizálni. Később, a thm-plafonra vonatkozó szabály lejárta után újból jöhet a kamat és thm-verseny.” 

Rá kell nézni a pénztárcára

Azt egyelőre korai lenne megmondani, hogy a személyi kölcsönök mennyire maradhatnak lendületben a következő hónapokban, ugyanis a koronavírus-járvány hatásait most még nem lehet számszerűsíteni. A money.hu szakértői szerint alapesetben érdemes rendszeresen áttekinteni a családi költségvetést, a járvány várható kedvezőtlen hatásaira való felkészülés miatt ez különösen indokolt. 

Például érdemes megnézni a meglévő hiteleket és összevetni a money.hu oldalán megtalálható konstrukciókkal, hogy utóbbiak között nincs-e kedvezőbb. Ugyanígy érdemes áttekinteni a bankszámla-költségeket, -csomagokat, hátha abból is találunk kedvezőbben a bankok money.hu által prezentált kínálatában.