5 kérdés, amit mindenképp tegyél fel az eladónak, ha használt lakásra vennél fel CSOK-ot

Kárdási Adrienn
Kárdási Adrienn
Olvasási idő: 9 perc

Az állami támogatásoknak - így a CSOK-nak is - komoly kritériumai vannak, amelyeknek meg kell felelni ahhoz, hogy a támogatást megkaphasd. A CSOK esetében ráadásul, mivel lakáscélra nyújtja az állam, a támogatott ingatlannak is számos követelménye van. Cikkünkben áttekintünk néhány olyan feltételt használt lakásra vagy házra vonatkozóan, amelyeken könnyű elcsúszni, még akkor is, ha a legnagyobb  körültekintéssel próbálod kiválasztani a megfelelő ingatlant. Ezek pedig a CSOK igénylés elutasításához vezethetnek.

Egy fiatal pár lakásnézőben van egy lakásban, az ingatlanossal.

A CSOK az egyik legnépszerűbb állami támogatás ma Magyarországon, melynek keretében vissza nem térítendő támogatáshoz és kamattámogatott kölcsönhöz juthatnak az arra jogosult gyermekes (vagy gyermeket vállaló) családok, ha megfelelnek a szigorú - ámde nem teljesíthetetlen - feltételeknek:

  • igénylőkre vonatkozó feltételek
  • gyermekekre vonatkozó feltételek
  • ingatlanra vonatkozó feltételek

Ezekről a feltételekről CSOK oldalunkon részletes tájékoztatást nyújtunk, és szakértőink tudnak segíteni mind a CSOK, mind pedig a kamattámogatott kölcsön igénylésében is.

CSOK használt lakás vásárlására

Használt lakás vásárlására a gyermekek számától függően 600.000 és 2.750.000 Ft közötti összegű vissza nem térítendő támogatáshoz juthatsz, illetve ha több gyermeked van (vagy vállaltok), akkor kamattámogatott kölcsönt is felvehetsz akár 15.000.000 Ft értékben.

CSOK használt lakásra/házra1 gyermekre2 gyermekre3 gyermekre4 vagy több gyermekre
vissza nem térítendő támogatás600.000 Ft1.430.000 Ft2.200.000 Ft2.750.000 Ft
kamattámogatott hitel-10.000.000 Ft15.000.000 Ft15.000.000 Ft

Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy az az ingatlan, amelyet meg szeretnél vásárolni a CSOK segítségével, milyen paraméterekkel és tulajdonságokkal rendelkezik. A CSOK-ra alkalmas ingatlanok feltételeit alábbi cikkünkben tekintettük át részletesen.

A lakásvásárlás egy család életében az egyik legnagyobb pénzügyi döntés, ezért érdemes kellő időt és energiát fordítani a minden szempontból megfelelő otthon kiválasztására. Ugyanakkor a legjóhiszeműbb eladó és a legkörültekintőbb vevő esetében is előfordulhatnak olyan buktatók, amelyek miatt akár elutasításra is kerülhet a CSOK igénylés. Lássunk néhány kérdést példaként, hogy még felkészültebben tudd kiválasztani a számodra és családod számára megfelelő, ugyanakkor a CSOK-ra is alkalmas ingatlant.

1. A hasznos alapterület egyezik a tulajdoni lapon szereplővel?

Alapesetben az ingatlanhirdetésben látod a lakás alapterületét, azonban érdemes leellenőrizned ezt a tulajdoni lapon is. Előfordulhat, hogy valamelyik helyiség utólag lett hozzáépítve a házhoz, viszont nem lett dokumentálva, nincs nyoma a földhivatali papírokon. Ez azért probléma, mert a valós helyzetnek a földhivatali térképmásolattal egyeznie kell. 

A lakás hasznos alapterülete a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek alapterületének összege: előszoba, közlekedő, nappali, hálószoba, étkező, konyha, étkező konyha, fürdőszoba, WC, kamra, tároló, gardrób, mosókonyha, kazánhelyiség és egyéb fűthető helyiség. A gépjárműtároló és a pinceszinti helyiség alapterületével nem számolnak a CSOK támogatásra jogosultság során, ahogyan az erkéllyel sem. Szintén nem számítható be a hasznos alapterületbe az olyan helyiség, amelynek a megközelítéséhez ki kell menni a házból, például kamra, nyári konyha. Gyermekszámtól függően a használt ingatlan alapterületének meg kell lennie

  • 1 gyermek esetén 40 m2-nek,
  • 2 gyermeknél 50 m2-nek,
  • 3 gyermeknél 60 m2-nek,
  • 4 vagy több gyermek esetén pedig 70 m2-nek.

Az utólagos telekbeépítés még azért is problémás lehet, mert ha a telek területe nem éri el a településen meghatározott minimális értéket, akkor nem vehető fel rá a CSOK. Jellemző példa, ha az eladók utólag építették be a teraszt, vagy ikerház esetén az egyik fél túlépítette a közös telket.

2. Biztosan csak a 190 cm vagy afeletti belmagasság lett beleszámítva az alapterületbe? 

Jellemzően senki sem megy centiméterrel megnézni egy ingatlant, és a hirdetésben nem biztos, hogy az eladó feltünteti az ingatlan belmagasságát. Pedig a 190 centiméternél alacsonyabb belmagasságú helyiségeket nem lehet beleszámítani a ház hasznos alapterületébe. Elképzelhető, hogy emiatt nem lesz meg a minimális négyzetméter, és nem jár a CSOK.

A tetőtéri lakásoknál különösen érdemes figyelni erre, mivel annak falai általában nem függőlegesek, így a belmagasság a helyiségen belül is változó. A teljes padlófelület, ami így a bruttó alapterületnek felel meg, nem azonos a lakás hasznos alapterületével. Ebbe ugyanis ez esetben is csak az a terület számít bele, ahol a belmagasság legalább 190 centiméter.

3. Rendelkezik az ingatlan az összes közművel?

A CSOK-kompatibilis ingatlanoknak az alábbi közművekkel kell rendelkezniük:

  • közműves villamosenergia-szolgáltatás
  • közműves ivóvíz-szolgáltatás
  • közműves szennyvízelvezetés

Azonban ha nincs a településen (településrészen) kiépítve a közműves vízszolgáltatás, akkor ivóvíz minőségű kúttal kell rendelkezni a telken. Hasonlóképp, ha nincs közműves szennyvízelvezetés, akkor elfogadható az egyedi szennyvízkezelő berendezés, zárt szennyvíztároló. Viszont, ha mindkettő közműre van lehetőség a településen, de a tulajdonos nem csatlakozott rá, akkor amíg ez nem oldódik meg, az ingatlan nem alkalmas a CSOK-ra. Hasonlóképpen, ha az ingatlan eladója kiköttette az áramot, és az értékbecslés során még nincs visszaköttetve, ezzel is bukhatod a CSOK-ot.

Ikerház vagy osztatlan közös tulajdon esetében is figyelni kell a közművekre. A CSOK-nál ez esetben feltétel az egyedi szerződés, tehát a közös villanyóra vagy vízóra nem fogadható el.

4. A lakásból megközelíthető a fürdőszoba és a konyha, valamint fűthetőek is ezek a helyiségek?

A tapasztalatok szerint a fürdőszoba és a konyha helyzete is olyan sarkalatos pontnak számít, amelyen el lehet bukni a támogatást. A legfontosabb, hogy ezeknek a helyiségeknek a lakásból megközelíthetőnek kell lenniük. Azaz nem lehet kint az udvaron, de kinti verandáról, nyitott teraszról sem nyílhat. Azt érdemes megjegyezni tehát, hogy azok a helyiségek, amelyeknek a megközelítéséhez ki kell menni az udvarra, nem számítanak bele az ingatlan alapterületébe a CSOK szempontjából.

Ez a konyha és a fürdő esetében azért lényeges, mivel kitétel az is, hogy az ingatlan rendelkezzen főzőhelyiséggel vagy legalább 4 m2-es, főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, illetve fürdőhelyiséggel és WC-vel. Ha ezek nincsenek meg, hiába elegendő az alapterület, nem kaphatod meg a támogatást.

Ezeknek a helyiségeknek - ahogyan az egész lakásnak is - fűthetőnek kell lenniük, mégpedig állandóra beépített közvetlen hőleadó berendezéssel. Ez azt jelenti, hogy ha nincs kiépítve a fűtés az ingatlanban az értékbecsléskor, akkor nem jár a CSOK. Különösen a konyhában és a fürdőben lehet problémás ez, főleg régebbi ingatlanok esetében, ahol korábban nem is terveztek be állandó fűtést ezekbe a helyiségekbe. Vagy éppen sok olyan, évtizedekkel ezelőtt épült panellakás illetve társasház van, ahol a lakásokban nincs fűtés a fürdőszobában. A hordozható hősugárzóval, olajradiátorral valamint a kéménybekötéssel nem rendelkező kályhával, kandallóval, sparhelttel megoldott fűtési módok esetén sem vehető igénybe a CSOK.

5. Nem túlárazott, megfelelő ár-érték arányú az ingatlan?

Ezt persze nem az eladótól kérdezed meg, mivel ő határozza meg az eladási árat, azonban arra nagyon figyelj, hogy ha a vételár az értékbecslő által meghatározott forgalmi értéket 20 százalékkal meghaladja, akkor az a CSOK elutasítását vonhatja maga után. A túlárazott ingatlan oka lehet, ha egy lakásra nagy a kereslet, és ezért magas áron cserél gazdát. De az is előfordulhat - amiről már a cikk elején más vonatkozásban szó volt -, hogy az eladó bővítette a házat, ezáltal a nagyobb, több szobás ingatlanért magasabb árat kér, azonban a bővítés nem szerepel a földhivatali dokumentumokon, mivel nem jelentette azt be. Ilyenkor az értékbecslő nem veheti ezt figyelembe, és ha olyan forgalmi értéket állapít meg, ami a vételártól 20 (vagy több) százalékkal alacsonyabb, akkor nem kaphatod meg a CSOK-ot.

Szintén a vételárhoz kapcsolódó apró, de fontos CSOK feltétel, hogy az önerőd legfeljebb 10 százalékát fizetheted az eladónak készpénzben, a többit pedig bankszámlára kell utalni.

Így tudunk neked segíteni a CSOK igénylésében!

Számos buktató van a CSOK igénylés során, amit figyelni kell az ingatlannal kapcsolatban is. Ezek közül tértünk ki cikkünkben néhány jellemzőre. Vannak olyan akadályok, amelyeket ki lehet küszöbölni vagy lehet orvosolni, de vannak olyan helyzetek is, amikor érdemesebb egy másik lakás vagy ház után nézni, ha nem szeretnél lemondani a CSOK támogatásról, illetve a hozzá kapcsolódó kamattámogatott hitelről.

Ha a CSOK és CSOK-hitel igénylése előtt bizonytalan vagy akár az ingatlannal kapcsolatos követelményekben, akár a rád, mint igénylőre és gyermeke(i)dre vonatkozó feltételekben, az alábbi űrlap kitöltésével díjmentes segítséget kérhetsz szakértő hitelközvetítőinktől.

chatsimple