Százezreket spórolhat, aki előrehozza a személyi kölcsön felvételt

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 5 perc

Egyre több banknál kapcsolják be a kamatrakétákat a személyi kölcsönöknél is, nem ritka a 2 százalékpontot meghaladó kamatemelkedés. A money.hu szakértői szerint megfontolandó a hitelfelvétel előrehozatala azoknak, akik az év során kölcsönből terveznek valamilyen beruházást – százezreket spórolhatnak.

Elmúltak az ünnepek – és az alacsony kamatok

Ahogy azt a money.hu szakértői már a múlt év végén jelezték: az év elejével véget ért a kegyelmi állapot a személyi kölcsönök piacán. A bankok a karácsonyi hitelfelvételi hullám kiszolgálására még kitartottak a korábbi kamatajánlataik mellett, ám januártól már nincs üzleti indok arra, hogy – a lakáshitelekhez hasonlóan - miért ne lépjenek az immár 4 százalékon járó irányadó kamat után saját kondícióikban. Már csak azért is, mert az Magyar Nemzeti Bank (MNB) irányadó kamata és a novemberi személyi hitelek átlagkamata közötti marzs a múlt év 11. hónapjában történelmi mélypontra, 8,84 százalékra csökkent. Ez fedezetlen hitelek esetében már igen kockázatos szintet jelent.

A karácsonyi hajrá után elindult a kamatemelkedés. Az OTP és az Erste már decemberben hozzányúlt a személyi hitelek kamataihoz, utóbbi januárban újból emelt, de beállt a sorba a Cofidis is. Csak idő kérdése volt, hogy a többiek mikor lépnek.

Kimaxolják az emelkedő THM-plafont

Ami sokat sejtet a jövőről, hogy a piacon a legmagasabb kamatokkal futó pénzintézetek közé számító, kifejezetten kis összegű kölcsönökkel operáló Provident is emelt.

Január 11-től az 57 hetes kölcsön kamata 22,07 százalékról 23,29 százalékra, a 72 hetesé 21,98-ról 23,28 százalékra emelkedett.

A 110 hétre adott kölcsönt a korábbi 22,08 százalék helyett 24,6 százalékos kamaton adja a pénzügyi szolgáltató, míg a 30 hónapos kölcsön kamata 22,19 százalékról 23,41 százalékra jutott. A teljes hiteldíj mutató (THM) minden esetben a korábbi 24,5-24,6 százalék helyett 26,1 százalékra emelkedett. Ez nagyon közel van a törvényi maximumhoz: a szabályok értelmében személyi kölcsönnél az aktuális jegybank alapkamat +24 százalék lehet a THM maximuma. Ez jelenleg 26,4 százalék lenne.

Mélyen fogó ceruzák máshol is

A többieknél ennél alacsonyabbak a kamatok, az emelkedés mértéke ugyanakkor a Providenthez hasonló. A K&H Banknál január 12-től a személyi kölcsön THM-je a korábban jelzett 2 százaléknál is erőteljesebben, 2,2-2,3 százalékponttal ment feljebb.

A „sima” személyi kölcsön kamatkedvezmény nélkül 14,2 százalékról 16,5 százalékra ugrott.

A kamatkedvezménnyel számított THM 13,5 százalékról 15,7 százalékra emelkedett. A bank kiemelt személyi kölcsönének THM-je kamatkedvezmény nélkül 10,3 százalékról 12,5 százalékra módosult, s immár kamatkedvezménnyel sem érhető el egyszámjegyű kamat, hiszen a THM itt 8,5-ről 10,7 százalékra nőtt.

Január 10-től drágított a Takarékbank is.  A Takarék Fix és Takarék Fix Kiváltó Személyi Kölcsönök kamata a top ajánlati szinten csak 50 bázisponttal, 6,49 százalékról 6,99 százalékra nőtt, ám a konstrukció másik oldalán drasztikusabb volt az emelkedés: az ügyfél minősítéstől függően a legrosszabb ajánlatot kapó ügyfelek a korábbi 16,99 százalék helyett 5,5 százalékponttal magasabb, 22,49 százalékos ajánlatot is kaphatnak. A Takarék Minősített Fogyasztóbarát Személyi hitelnél (MFSZ) a korábbi 6,49-10,99 százalékos kamatsáv helyett egységesen 11,99 százalékos a banki ajánlat – nincs mód kamatkedvezmény igénybevételére. A bank a személyi kölcsönök egyéb kondícióit is rendesen átszabta – a legkomolyabb változás talán az, hogy a korábbi 150 ezer forint helyett már 350 ezres jövedelmet kell igazolni az MFSZ igénybevételéhez.

A CIB Bank a régi jó gyakorlatát folytatja: nem kamatot emel, hanem a kedvezménykategóriákban mókol, s így drágul a hitel bizonyos sorokon. Az előrelépő személyi kölcsön kedvezmény nélküli (sztenderd) kamata így továbbra is 18,99 százalék. Ugyanakkor az aktív10 kedvezménykategória megszűnt. Az aktiv250, aktív 450 és magnifica kategóriában a kamatkedvezményének mértéke 7 milliós hitelösszeg alatt 11,22 százalékpontról 11 százalékra csökkentek így a kamat 7,77-ről 7,99 százalékra nőtt. A CIB 7 milliónál nagyobb hitelösszeg esetében csak az aktív 250 kategóriában csökkentette a kamatkedvezmény mértékét - 12,09-ről 11,5 százalékpontra – itt a kamat 6,9 százalékról 7,49 százalékra emelkedett.

Van, aki csökkent az extra magas kamatból

A CIB ugyanakkor az egyetlen, amely engedett is a kamataiból. A mindenkori minimálbérnek megfelelő jóváírás mellett kínált aktívmbér kategóriában a kamatkedvezmény mértéke 4-ről 7,5 százalékpontra nőtt. Ennek köszönhetően a kamat a korábbi 14,99 százalékról 11,49 százalékra mérséklődött a legkisebb elérhető jövedelemmel bíró ügyfelek kategóriában.

Érdemes előrehozni a kölcsönfelvételt

A kamatemelkedés a következő hetekben folytatódni fog, hiszen a szakértők szerint az MNB irányadó kamata csak megpihen az immár 3 hete tartott 4 százalékos szinten az újabb drágulás előtt. Bár az év eleje nem kifejezetten a személyi hitelek felvételéről szokott szólni, a money.hu szakértői most azt ajánlják, hogy

aki valamilyen személyi kölcsönből megvalósítandó beruházást tervez a következő hónapokban, inkább hozza előre a hitelfelvételt.

A fenti példákban is jelzett 2-2,5 százalékos kamatemelkedés egy 5 évre felvett 5 milliós hitel esetében ugyanis a havi törlesztőrészletben 4-6 ezer forintos emelkedést hozhat, a teljes törlesztési teher pedig akár 300 ezer forintot meghaladó mértékben is emelkedhet.

Borítókép: Getty Images

chatsimple