A lakáshitel kamatok folyamatos emelkedése miatt felértékelődtek a banki kamatkedvezmények, ám ezek összegyűjtése, összehasonlítása embert próbáló feladat – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői. Az új hiteligénylők mellett a kamatfordulóhoz érkező meglévő hitellel rendelkezőknek is érdemes körbenézniük.
Az MKB Bank kimagasló teljesítményt nyújtott a lakossági betétgyűjtés tekintetében is, ahol éves összehasonlításban 17,6 százalékkal tudott növekedni, míg a hitelállomány 2,5 százalékkal bővült.
A Budapest Bank nettó bevétele 2021-ben közel 15%-al nőtt, ezzel megközelítette a 90 milliárd forintot, a nettó kamatbevétel pedig közel harmadával, több mint 15 milliárd forinttal 60 milliárd forintra emelkedett.
Miközben a piaci lakáshitel kamatok drágulását a bankok már nem tudják tompítani, a támogatott hitelek esetében még akciózásra is van lehetőség. Itt a gondot a keretek kimerülése jelentheti: március 29-től a legtöbb bank felfüggesztette a Zöld Otthon Hitel folyósítását.
Amennyiben egy betétes az MKB-nál és a Budapest Banknál is rendelkezik betéttel (bankszámlával, lekötött betéttel stb.), úgy a két intézményben elhelyezett betétekre jelenleg külön-külön vonatkozó 100-100 ezer euró összegű kártalanítási értékhatár változni fog.
A Budapest Bank és az MKB Bank egyesülése informatikai átállással jár, ami fennakadásokat okozhat a pénzintézetek egyes szolgáltatásainak működésében az egyesülés napján és az azt követő napokban. Mutatjuk a részleteket.