A fiatalok 86 százaléka vásárolt, valamint az utóbbi egy évben az interneten. 23 százalékuk számít rendszeres online vásárlónak – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív kutatásból, amely választ adott arra is, hogy a nők vagy a férfiak részesítik előnyben a netes vásárlást. A K&H összefoglalója bemutatja azt is, hogyan lett a kiskereskedelem sztárja az online vásárlás.

Az már a koronavírus-járvány globális és magyarországi megjelenése után hamar kiderült, hogy a pandémiához köthető korlátozások felélénkítették az online kereskedelmet, de érdemes hosszabb távon is megnézni a magyar statisztikákat. Az internetes vásárlás ugyanis évek óta a kiskereskedelem zászlóshajója a növekedés mértéke alapján. A hivatalos KSH-adatok szerint 2010 óta minden évben két számjegyű volt a növekedés az internetes és csomagküldő forgalomban, tehát az egyre magasabb bázisértékekhez képest tudott lendületesen fejlődni. 2016 és 2020 között pedig 30-40 százalékos volt az éves növekedés. A bővülés eredményeként a netes vásárlásoknak egyre nagyobb szelet jut a kiskereskedelmi tortából:

  • 2010-ben a teljes forgalom 0,6 százalékát adták,
  • 2015-ben már 2,6 százalékos volt a részesedésük,
  • 2020-ban pedig 8,5 százalékos volt az arányuk.

Tehát a lendület adott, a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív felmérés pedig többek között azt vizsgálta meg, hogy a 19-29 évesek az idei év második negyedévben hogyan álltak a netes vásárlásokhoz.

Személyi kölcsön kalkulátor


Hitelösszeg: mennyi hitelt vennél fel?

Ft

Futamidő: ennyi ideig törleszted a hiteled.

Év

Hódít a netes vásárlás

A kutatás végeredménye szerint a fiatalok 86 százaléka, vagyis 10-ből majdnem 9-en vásároltak valamit az interneten. A megkérdezettek majdnem negyede – 23 százaléka – rendszeresen netes vásárlónak mondható, 38 százalékuk néhány alkalmat említett, 25 százalékuk pedig 1-2 alkalommal tett így. Azok, akik vásároltak az interneten az elmúlt egy évben, jellemzően gyakrabban tették ezt, mint korábban. 41 százalékuk sűrűbben fordult az online boltokhoz.

Az online vásárlást „kihagyók” táborában a férfiak vannak többen, 19 százalékuk nem vásárol onlinemíg a nőknek csak a 9 százalékára volt ez igaz.  „A kényelmes és biztonságos online vásárlás a következő időszakban további növekedés előtt áll és várhatóan azok a fiatalok is rákapnak, akik eddig nem tették.” – tette hozzá Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Borítókép: Getty Images