Számos elemmel bővül januártól az állami lakástámogatási rendszer: a csok segítségével ingatlant vásárlók például visszaigényelhetik az áfát, illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok, illetve a gyermeket nevelő háztartások a felújításához is támogatást kaphatnak. Segítünk eligazodni a bejelentések rengetegében!

Az elmúlt időszakban több bejelentést is hallhattunk az állami lakástámogatási rendszer új elemeiről. Mind a vásárláshoz, mind pedig a felújításhoz segítséget kaphatnak az érintettek, nézzük, hogy pontosan miről van szó! 

Újra jön az 5 százalékos áfa

Október elején jelentették be, hogy 2022 végéig ismét öt százalékos áfatartalommal lehet majd értékesíteni az addig elkészült új lakásokat. Az ingatlan.com elemzése szerint 2016 elejétől 2019 végéig már érvényben volt a kedvezményes áfakulcs, az akkori  lendület azonban 2020 második felére megtört, és idén augusztusban már feleannyi lakóterület építésére adtak ki engedélyt a hatóságok, mint egy évvel ezelőtt. 

“Bár a nagyvárosokban elinduló rozsdaövezeti program keretében már eddig is öt százalékos áfakulccsal számolhattak a beruházók, de ez leginkább csak a budapesti építkezéseket segítette” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az új bejelentés ezzel szemben az országban épülő valamennyi lakásra vonatkozik majd. 

További könnyítés – visszaigényelhető lesz az áfa

Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter ráadásul azt is bejelentette, hogy 2021 januárjától a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt új építésű ingatlanoknál még az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz. 

Illetékmentesség a csokkal vásárlóknak

Az új intézkedések közé tartozik, hogy januártól teljes illetékmentesség jár azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolnak új vagy használt ingatlant. A részletszabályozás még nem készült el, de Novák Katalin bejelentése szerint az illetéket a csokkal ingatlant vásárlók nem utólag kapják vissza, hanem be sem kell fizetniük. 

Ez a miniszter szerint egy 50 millió forintos ingatlan esetében 2 millió forint megtakarítást jelent, az áfacsökkentéssel és az áfamentességgel együtt pedig akár 15,5 millió forintot is meg lehet takarítani.

Segítség lakásfelújításhoz

Januártól a lakásfelújítást tervezők is segítséget kaphatnak: a  lakásfelújítási kiadások felét, maximum 3 millió forintot kaphatnak az államtól a legalább egy gyermeket nevelő háztartások. A program nemcsak a használt lakások piacán hozhat élénkülést, de a lakásállomány állapotának javulásához is hozzájárulhat, valamint a személyi kölcsönök piacát is felpörgetheti. Még kérdés, hogy mik lesznek a program konkrét szabályai, de a 2021. január 1-je után kezdődő felújításokra érvényes a támogatás. Az érintetteknek gyűjteni kell a számlákat, a támogatás pedig energetikai korszerűsítés, fürdőszoba-, konyhafelújítás vagy önálló otthon felújítása esetén vehető igénybe. 

A támogatás a bejelentés szerint a gyermek 18 éves koráig igényelhető, de a gyermekek otthongondozási díjára jogosultak életkori határ nélkül élhetnek majd a lehetőséggel. 

Segíthet a személyi kölcsön

“Vannak olyanok, akik eddig azért halogatták az esetleges költözést, mert csak az olcsóbb, felújítandó lakásokra volt elegendő pénzük. Ezeknek a gyermeket nevelő családoknak a januártól induló program jó lehetőséget nyújt a költözésre, mert a megvásárolt lakást maximum 3 millió forintos állami támogatással a saját igényeik szerint korszerűsíthetik” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Azoknak is jó lehetőség lehet az állami segítség, akik eddig azért nem kezdtek bele egy komolyabb, az energetikai rendszert is érintő felújításba, mert csak a szükséges összeg egy része állt rendelkezésre. Most ők is kaphatnak arra lehetőséget, hogy a meglévő ingatlanukat korszerűsítsék.

“Azok a háztartások, akik megfelelnek a feltételeknek és hitelképesek, de a teljes felújítás költségét nem tudják megfinanszírozni előre, a hiányzó részt személyi kölcsönből is előteremthetik. Az állami támogatáshoz pedig valószínűleg utólag jutnak hozzá” – Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője. 

Fontos azonban, hogy mind a felújítás, mind az esetleges hitelfelvétel alapos mérlegelést kíván, de a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező háztartásoknak alternatíva lehet ez a megoldás.

Megnézem a személyi kölcsönöket!

A money.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint az 1-3 millió forintos, 1-5 éves futamidejű személyi kölcsönök közül a legkedvezőbbek a havi törlesztőrészlete 20-93 ezer forint között szóródik a futamidőtől és az összegtől függően. Vagyis a program, amennyiben a részletes szabályok megengedik, a személyi kölcsönök piacát is élénkítheti áttételesen.