A money.hu összeszedte a jelenleg a piacon elérhető összes zöld lakáshitel főbb jellemzőit.

Három nappal az indulás után 9 bank hirdette meg Zöld hitel konstrukcióját. Rövid értékelésünk az alábbiakban olvasható az egymással versengő termékekkel kapcsolatban.

  1. Ahogy azt várni lehetett, a verseny nem a kamatokban zajlik. Itt egyetlen versenyző hirdetett (eddig) alacsonyabb kamatszintet, mint az MNB által előírt 2,5 százalék. 
  2. Ugyanakkor a hitelhez kapcsolódó költségek tekintetében már vannak eltérések. Ennek következtében a hitelek THM szintjeiben láthatunk eltéréseket. Fontos felhívni a figyelmet, hogy a maximum 25 éves futamidő és a maximum 70 millió forintos hitelösszeg esetében akár 10 bázispontos hitelköltség-különbség milliós többlet terhet jelenthet.
  3. Fontos látni, hogy nem minden bank kínál hitelt építésre. Erről érdemes mindig előre érdeklődni. Aki építkezik, az magasabb hitelkamatra számíthat általában a szakaszos finanszírozás miatt.
  4. A folyósítási díj tekintetében a bankok többsége akciós jelleggel nem számít fel folyósítási díjat sem. Akik felszámítanak, azoknál az MNB által előírt maximum 100 ezer forintos díj került meghatározásra.
  5. Bankonként komoly szórást mutat, hogy mekkora a minimálisan felvehető összeg. A zöld lakáshitel esetében a fél- és egymilliós hitelminimumot nem tartjuk ésszerűnek, mi magunk szerint nyugodtan lehetett volna ezt a kölcsönfajtát 5 millió forintról indítani…
  6. Már csak azért is, mert a minimális futamidő tekintetében a bankok döntő többsége legalább 5 évben húzta meg a minimális futamidőt. 
  7. A Magyar Nemzeti Bank honlapja szerint további versenytársak bekapcsolódása várható. Egyelőre azonban a társaságok honlapján nyoma sincs a zöld hitelnek. Közülük egyedüli nagybankként az UniCredit bekapcsolódását várja a piac. Említessék meg azonban a további pénzintézetek köre is, akik a jegybanknak jelezték indulási szándékukat: DTBank, Fundamenta Lakáskassza, MagNet Bank, Oberbank, Polgári Bank, Sopron Bank Burgenland.

Most pedig lássuk az eddig ismert zöld hitelek kondícióit. 

Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk, hogy a money.hu munkatársai segítséget nyújtanak a zöld hitel igénylésének teljes folyamatában. Keressenek bennünket bátran!

Borítókép: Getty Images