Falusi csok: bővül a települések listája

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 2 perc

Közel kétszázzal több községben lehet majd igénybe venni a falusi csokot 2021-ben egy új jogszabály értelmében. Ez azt jelenti, hogy 2021-ben a magyarországi települések 84 százalékában lehet kérni a támogatást.

Jelentősen bővül jövőre azoknak a településeknek a száma, amelyeken igénybe vehető a falusi csok, azaz ennek a támogatásnak a segítségével lehet vásárolni korszerűsíteni az ingatlanokat. A falusi csokról bővebben ebben a cikkünkben írtunk

Bővül a lista

Eddig közel 2500 település szerepelt a listán, de egy most megjelent jogszabály ezt további 192 településsel bővítette, így 2021-től a magyarországi települések 84 százalékában lehet igényelni a támogatást.

A rendelet, és települések teljes listája itt érhető el.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a falusi csok tavalyi elindításával korábban az országos ingatlanpiacon marginális szerepet játszó kistelepülések is felkerültek a térképre és a falusi csokos községekben a korábbi helyzethez képest nőtt az lakóingatlan-adásvételek száma.  A falusi csok bevezetése miatt jelentősen nőtt a lakásbővítésre felvett támogatások aránya. A hivatalos adatok szerint az idei első félévben a felújításra, lakásbővítésre fordított folyósítások száma az egy évvel korábbihoz képest 14-szeresére, összegük pedig 25-szörösére nőtt.

A legtöbb új falusi csokos település egyébként Győr-Moson-Sopron megyében található, ahol jövőre 36-tal több település kerülhet a vevők célkeresztjébe. A dobogó második helyén Vas megye található 26 új településsel, Veszprém megye pedig a bronzérmes 23 új falusi csokos településsel.

Mennyibe kerülnek az ingatlanok? 

Az ingatlan.com megyei bontásban összegyűjtötte a jövőre falusi csokos településekre jellemző - idén decemberben érvényes - kínálati négyzetméterárakat. A Békés megyei települések a legolcsóbbak, az átlagos négyzetméterár 57 ezer forintot tett ki. A legdrágább pedig a Balaton közelsége miatt Veszprém megye, ahol az érintett falusi csokos településeket 254 ezer forintos négyzetméterár jellemezte.

Legalább 200 ezer forintért kínálták decemberben a Pest és Fejér megyei falusi csokos községekben található ingatlanok négyzetméterét. Hajdú-Bihar megyében pedig 106 ezer forint, az ország másik szélén, Győr-Moson-Sopron megyében 194 ezer forint volt a négyzetméterár az ingatlan.com adatai szerint.

chatsimple