Már több mint 50 ezren igényelték az egy hónapja elindított ágazati bértámogatást azok az önfoglalkoztatók, akik eddig munkavállalók híján kimaradtak a korábbi támogatásokból. Főként fodrászok és kozmetikusok éltek a lehetőséggel.
Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásával leginkább azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók élnek, akik alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni korábban. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak - jelentette be Bodó Sándor.
Már 50 ezren igényeltek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint ezidáig több mint 50 ezer igénylés érkezett be - összesen mintegy 11 milliárd forint értékben. A kormányhivatalok nagyságrendileg 40 ezer önfoglalkoztatónak folyósítottak közel 8 milliárd forintot.
A szépségipar szenvedett leginkább
A 219 ezer forintos egyszeri támogatás többek között a kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek, fodrászok és autósiskolai oktatók számára segítség az újraindulásban. Az ITM államtitkára elárulta, hogy a legtöbben kozmetikusok, fodrászok adtak be kérelmet, az 50 ezer igénylőből 22 ezren a szépségiparból érkeznek.
A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be.
Borítókép: Getty Images