Minden eddigi rekordot megdöntött év végén az elektronikus fizetések aránya

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 3 perc

Év végén sem csillapodott a kártyás fizetés népszerűsége. Az OTP Bank legfrissebb statisztikái alapján a 2021 október és december közötti időszak forgalom és tranzakciószám szempontjából is túlszárnyalta a korábbi rekordokat. Az év utolsó negyedévének forgalma az ünnepi időszak miatt hagyományosan erősebb, de 2021-ben a harmadik negyedévről a negyedikre 8 százalékos emelkedést regisztráltak, ami 3 százalékkal haladta meg a 2020 azonos időszakában mért növekedést.

A karácsonyi időszak miatt az év utolsó három hónapjában hagyományosan magasabb az elektronikus fizetési forgalom, mint más időszakokban, azonban a tavalyi eredmények a legoptimistább várakozásokat is túlszárnyalták.

Kétszámjegyű emelkedés

Az OTP Bank legfrissebb adatai alapján 2021 negyedik negyedéve rekordot hozott mind forgalom, mind tranzakciószám tekintetében. 2020 azonos időszakához képest a tavalyi negyedik negyedévben a hitelintézet által kihelyezett POS-terminálok

  • forgalma 23 százalékkal emelkedett,
  • míg a tranzakciók száma csaknem 25 százalékkal bővült.

A megelőző, tehát a harmadik negyedévvel összehasonlítva tavaly jelentősen, 8 százalékkal bővült a forgalom, ami 3 százalékkal haladja meg a két negyedév között 2020-ban látható növekedést. A tavalyi utolsó három hónap kiemelkedő eredménye hozzájárult ahhoz is, hogy a 2020-as és 2021-es teljes évet vizsgálva a tranzakciók száma 19,5 százalékkal növekedett.

Minden téren növekedés

A forgalommal párhuzamosan az OTP Bank POS-termináljait használó üzletek száma is növekedett, a negyedik negyedévben 3,2 százalékkal. Éves összehasonlításban

december végén már 8,2 százalékkal több helyen fizethettek OTP-s terminálon kártyával, okostelefonnal, vagy akár okosórával a vásárlók.

A terminál nélkül, okostelefonon használható SimpleBusiness 2021 minden negyedévében kétszámjegyű forgalomnövekedést könyvelhetett el, december végén 11 százalékkal nőtt a forgalom az előző negyedévhez képest, a csatlakozott kereskedők száma pedig a harmadik negyedévhez hasonlóan, további 3 százalékkal növekedett.

A SZÉP-kártyás vásárlások is meghatározók lesznek

„Számítottunk arra, hogy az ünnepi időszak nagyobb forgalmat hozhat, mint a 2020-as, hiszen akkor még több korlátozás is érvényben volt, azonban a vártnál is nagyobb bővülés arról tanúskodik, hogy a kártyás fizetés népszerűsége folyamatosan nő. Az idén januári tapasztalatok alapján az elektronikus fizetési forgalom növekedésének további üteme a számlanyitások számához fog igazodni, ugyanakkor a SZÉP-kártya felhasználásának kibővített lehetőségei miatt pillanatnyilag a megszokottnál élénkebb az érdeklődés, és bizonyos piaci átrendeződés figyelhető meg. Erre a változásra az OTP Bank már a rendelet megismerése után felkészült, így az érdeklődőknek a lehető legrövidebb idő alatt biztosíthatjuk a számukra legideálisabb elektronikus fizetési megoldást” – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.

Borítókép: Getty Images

Ez is érdekelhet