Lassulás látható a lakáshitelpiacon. Májusban az új lakáshitelek szerződéses összege 61,9 milliárd forintot tett ki, ez 28 százalékos csökkenést jelent éves szinten. Az év első öt hónapjára jutó 373,4 milliárd forintos lakáshitelösszeg éves szinten stagnálásnak felel meg. A piaci feltételekkel elérhető lakáshiteleknél 8 százalékos visszaesés történt az idén, a támogatottaknál viszont 75 százalékos volt a plusz. Bár a koronavírus-járvány miatti bizonytalanság következtében a lakáshitelpiacon a következő hónapokban visszaesés valószínűsíthető, ennek mértékét azonban tompíthatják a támogatott hitelek. A járvány lefutása után a mostani alacsony kamatkörnyezet fennmaradása esetén a nemzetközi példák alapján lehet tér a fellendülésre: a magyar GDP-arányos lakáshitel állomány ugyanis 10 százalék alatti, ez a fele a régiós országok átlagának, az uniós átlagnak pedig a negyede.
Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Money Network Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, aki segít:
- a neked járó támogatások és támogatott hitelek maximális kihasználásában,
- speciális, egyedi kedvezményekkel a törlesztőrészleted csökkentésében,
- az apró betűk értelmezésében,
- a teljes hitelügyintézésben.
Visszafogottabbá vált a lakossági hitelpiac a korábbi lendületes emelkedéshez képest. Az új lakáshitelek szerződéses összege éves szinten csökkent, míg a támogatottaké emelkedett. Az alacsony GDP-arányos lakáshitel-állomány alapján erőteljes emelkedés indulhat el a magyar piacon, amennyiben a koronavírus-járványt követően a gazdaság lendületes növekedésnek indul - derül ki a money.hu hivatalos jegybanki és saját adatokon alapuló elemzéséből.
Óvatosság, szigor, csökkenés
„A koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásaihoz köthető óvatosság látszik a legfrissebb lakáshitelpiaci számokból. Az ingatlant vásárlók, és ezáltal a hitelfelvételt tervezők egy része valószínűsíthetően későbbre, a bizonytalanság enyhülése utáni időszakra halasztotta a lépést. A money.hu-hoz érkező megkeresésekből pedig az derül ki, hogy sok érdeklődő nem feltétlenül felel meg a hitelkritériumoknak. Ez részben azzal magyarázható, hogy a bankok a koronavírus-járvány miatt szigorítottak a korábbi feltételeken. A járványhatás április után a májusi adatokban is szerepel, emellett valószínűsíthető, hogy a következő hónapokban éves összevetésben további csökkenés vár a piacra” - mondta Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője.
Tompító hatás
A hivatalos MNB-adatok szerint az év első öt hónapjában az új lakáshitel-szerződések összege 373,4 milliárd forintot tett ki. Ez lényegében stagnálást, egész pontosan 0,2 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
„A piaci és támogatott lakáshitelek között éles különbség látható. Előbbiek összege 306 milliárd forint volt az év első öt hónapjában, ami 8 százalékos visszaesésnek felel meg. A támogatott lakáshitelek 64,5 milliárd forintos összege ugyanakkor 75 százalékos emelkedést takar” - tette hozzá a szakember.
Májusban 28 százalékkal 61,9 milliárd forintra esett vissza éves szinten az új lakáshitelek összege. A támogatott hiteleknél 33 százalékkal 9,9 milliárdra nőtt, a piaciaknál ezzel párhuzamosan 34 százalékkal 51,6 milliárd forintra mérséklődött az összeg.
„Az idei adatok értékelésekor két fontos tényezőt kell figyelembe venni. Egyrészt, hogy a támogatott lakáshiteleknél látható jelentős éves bővülésben a bázishatás fontos szerepet játszik. Mégpedig az, hogy tavaly júliustól a korábbinál szélesebb kör veheti igénybe ezeket, így az idén már jóval többen kérhettek támogatott lakáshiteleket. Másrészt az is látszik az idei adatokból, hogy a piaci feltételekkel igénybe vehető lakáshitelekhez hasonlóan a támogatott konstrukciók szerződéses összege már áprilisban is csökkent az előző hónapokhoz képest” - fogalmazott a szakember.
Januárban, februárban és márciusban 13,3-16,7 milliárd forint volt a támogatott lakáshitelek szerződéses összege, áprilisban ez 11 milliárdra csökkent, és ezt követte a májusi, 10 milliárd alatti eredmény.
Mi várható a járvány után?
„A korábbi várakozásainkkal összhangban vannak az adatok. A piaci lakáshiteleknél a járványhatás egyre erősebben látható és a következő hónapokban is mérséklődés lehet éves összevetésben. A lakáshitelpiaci visszaesést a támogatott lakáshitelek, valamint a babaváró hitelek tompíthatják” - fogalmazott Németh-Simkó Judit.
Bár egyelőre nem látni a koronavírus-járvány végét és azt, hogy mikor indulhat meg a lendületes fejlődés a gazdaságban, de a fellendülés során - ha addig marad a mostani alacsony kamatkörnyezet - a lakáshitelpiacon van tér újra komolyabb növekedésre a nemzetközi példák alapján. Magyarországon ugyanis a múlt évben a GDP-arányos lakáshitel-állomány 10 százalék alatt volt, ez pedig uniós és régiós szinten is alacsonynak számít.
Más a helyzet
A személyi hitelek piacán felemás a kép. Májusban az új hitelek szerződéses összege 18,7 milliárd forint volt, ez az áprilisi mélypontot 44 százalékkal haladja meg. A tavaly májusi szintnek viszont a harmada. A személyi hitelekre kötött szerződések összege az év első öt hónapjában 157,6 milliárd forintnál járt, vagyis éves szinten 32 százalékos hanyatlás következett be. Ennek a magyarázata a money.hu szakemberei szerint a bankok fogyasztási hitelekkel kapcsolatos jelentős szigorítása, valamint hogy a hitelfelvevők először a fogyasztási hitelektől pártoltak el a koronavírus-járvány miatti helyzetben.
Ugyanakkor a személyi kölcsönök azok számára továbbra is jó alternatívát nyújtanak, akik 1-3 millió forintos lakásfelújításban gondolkodnak, egy ilyen beruházás várhatóan a későbbiekbe, a lakás esetleges eladásakor megtérülhet. Különösen, ha a korszerűsítés érinti a fűtési rendszert, például egy modern kazán vagy hőszivattyús klíma kerül a lakásba. A money.hu szakértői szerint fontos, hogy csak azok igényeljenek személyi hitelt, akik biztosan tudják vállalni hiteltörlesztést. A személyi hitelek piacán alaposan meg kell nézni a kínálatot, mert március közepétől december végéig maximalizálva van a teljes hiteldíjmutatójuk. Ez azt jelenti, hogy az év végéig legfeljebb 5,75 százalékos thm vonatkozik rájuk, januártól viszont magasabb lesz. A bankok eltérő kamatokkal számolnak januártól, ezért érdemes alaposan megnézni a kínálatot, ebben a money.hu személyi hitel-kalkulátora is segítséget tud nyújtani mindenkinek.
Egymillió forintonként 3 vagy 5 éves futamidővel számolva a legolcsóbb ajánlatok 20 ezer és 31 ezer forintos havi törlesztést kínálnak. Tehát 2 millió forintnál a legkedvezőbb személyi hitelekre 40 ezer és 60-61 ezer forintot kell fizetni 36 vagy 60 hónapon át. A szóban forgó törlesztőrészletek egymillió forintos hitelösszeg esetében a jelenlegi - kedvezmények nélküli - 258 ezer forintos havi nettó átlagkereset 8-12 százalékát jelentik. Vannak azonban jóval drágább személy hitelek is, a legdrágábbaknál egymillió forintos hitelösszegre vetítve akár 10 százalékkal magasabb lehet a törlesztés.