A Magyar Bankszövetség szerint jelenleg 30 ezer vállalati és 1 millió lakossági ügyfél él még a banki fizetési moratóriummal, ám 81 százalékuk jelenleg is tudná törleszteni hitelét.
Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Money Network Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, aki segít:
- a neked járó támogatások és támogatott hitelek maximális kihasználásában,
- speciális, egyedi kedvezményekkel a törlesztőrészleted csökkentésében,
- az apró betűk értelmezésében,
- a teljes hitelügyintézésben.
A Magyar Bankszövetség egyetértéssel támogatja az MNB által július 2-án vezetői körlevélben megfogalmazott ajánlásokat a fizetési moratórium igénybevétele során felhalmozódott tartozás rendezésével kapcsolatos banki díjak elengedését illetően - olvasható a szövetség közleményében. Ennek megfelelően az MBSZ javasolja tagbankjainak, hogy általánosan is vezessék be az egyedi esetekben már alkalmazott eljárást, miszerint a moratórium alatt felhalmozódott kamat- és díjtartozás megfizetésekor tekintsenek el az előtörlesztési, illetve szerződésmódosítási díjak felszámításától.
Ezen felül a MBSZ azt is javasolja, hogy tegyék ugyancsak széles körben lehetővé, hogy ha a fogyasztó a meghosszabbított futamidő csökkentése érdekében magasabb összegű törlesztőrészlet megfizetését vállalja, valamint az új törlesztőrészlet az adósságfék szabályoknak megfelel, akkor a szerződésmódosításhoz kapcsolódó banki díjat is engedje el a hitelintézet.
Társadalmi feladat volt a segítségnyújtás
A bankszövetség közli továbbá, hogy a moratórium meghatározó célja és hozzá kapcsolódóan a bankszektor alapvető társadalmi feladata az volt, hogy célzott, gyors segítséget nyújtson a járványhelyzetben kialakult fizetési nehézségek enyhítésére a lakossági és a vállalati ügyfélkörnek. Egyetértenek azokkal az intézkedésekkel, amelyek a nehezebb időszakban elősegítik a hitelezett ügyfelek fizetőképességének megőrzését, valamint a javuló gazdasági helyzetben támogatják a visszatérést a fizetési kötelezettségek teljesítésére.
3 millió családot és vállalkozást segítettek
A bankszektor adminisztratív és anyagi terhet is vállalt a moratórium biztosításával, mintegy 3 millió családnak és vállalkozásnak segítséget nyújtva ezzel. Az aktuális bankszámla-forgalmi adatok alapján a hitelmoratóriumban lévő ügyfelek 19 százalékának mérhetően csökkent a jövedelme, ugyanakkor 81 százalékuk a jövedelem alapján jelenleg is tudná fizetni a hitelfelvételkor vállalt törlesztőrészleteket.
Még 1 millióan moratóriumban
A gazdasági helyzet stabilizálódása megmutatkozik a moratóriumot igénybe vevők körének érdemi csökkenésén is - közli az MBSZ. Jelenleg 30 ezer vállalati és 1 millió lakossági ügyfél él még a banki fizetési moratóriummal. A Bankszövetség fenntartja álláspontját, hogy a továbbiakban a célzott segítségnyújtás indokolt, amellyel a ma még rászorulóknak akadályoktól mentes lehet a fizetési kötelezettségek teljesítéséhez való visszatérése.
Aki teheti, térjen vissza a törlesztéshez
Azonban a Magyar Bankszövetség is felhívja a figyelmet arra - az MNB tájékoztatását is megerősítve -, hogy aki a moratóriumban marad, annak a tartozása kamatozik. Ezért mindenkit arra biztatnak, hogy ha tehetik, térjenek vissza a korábbi szerződésében vállalt törlesztőrészletek fizetésére.
Borítókép: Getty Images