Októberben bűvös határt lépett át a lakáshitelpiac

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 5 perc

Október első napjaiban átlépte az 1000 milliárd forintot a folyósított lakáscélú hitelek összege – erre eddig éves összevetésben sem volt még példa soha. A piacot továbbra is a használt lakások finanszírozása alakítja – 10-ből 7 hitelforint ilyen vásárlásokat finanszíroz. A money.hu értékelése szerint az új lakások vásárlásának részarányát az év végéig javíthatja az októberben debütált zöld hitelek miatt a korábbi hónapokban visszafogott kereslet, miközben az idei év slágertermékének tekinthető felújítási hitelek esetében egyértelműen túl vagyunk az indulást követő csúcson a kihelyezésekben.

Ilyen még nem volt

Történelmi csúcsot döntött meg a hazai lakáspiac. Október első napjaiban meghaladta az 1000 milliárd forintot a Magyarországon az adott évben folyósított lakáscélú hitelek összege. Így alig több, mint kilenc hónap alatt sikerült átlépni azt a bűvös határt, amelyet eddig éves szinten sem tudott meghaladni a magyar lakáshitel piac. Az eddigi éves csúcsot 928 milliárd forintos kihelyezéssel 2020 tartotta.

1300 a cél, a jövő viszont bizonytalan

Szeptember végéig

974 milliárd forint értékben vettek fel lakáshitelt az emberek az idén, ez 41 százalékos növekedést jelent időarányosan 2020-hoz képest.

Miután októbertől a banki kínálatban megjelent a nyár elején beharangozott zöld lakáshitel, amely vélhetően számottevő visszatartott keresletet elégít ki az első hónapokban, a money.hu értékelése szerint elképzelhető, hogy a lakáshitel piac bőven 1300 milliárd forint feletti kihelyezéssel tudja majd zárni a 2021-es évet.

Forrás: MNB/money.hu

A folytatás a hitelközvetítő szakemberei szerint azonban kérdéses, hiszen ma még nem látható, hogy az egyre emelkedő lakásárak illetve a jegybanki kamatemelés miatt hétről hétre dráguló lakáshitelek mikortól okoznak majd keresletcsökkenést a lakáshitelpiacon.

10-ból 7 forint használt lakást finanszíroz

Ami az idén folyósított lakáskölcsönök felhasználás szerinti bontását illeti, nem kérdőjelezhető meg, hogy a lakáshitelek piacát továbbra is a használt lakás vásárlására felvett hitelek alakítják: az év első kilenc hónapjában 686 milliárd forint értékben folyósították a bankok használt lakás vásárlásra hitelt ügyfeleiknek, az emberek által felvett kölcsönösszeg itt 41 százalékkal bővült éves viszonylatban. Azaz a használt lakások stabilan tartják részarányukat:

minden 100 forintnyi hitelből 70 a használt lakások adásvételét erősíti. 

A zöld hitel adhat reményt az újlakás piacnak

Bár önmagában rendkívül szép, közel húszmilliárd forintos bővüléssel lényegében az előző két év egész éves bővülését letudta a 101 milliárd forintos kihelyezésével az új lakás finanszírozási piac, ám miután a bővülés mértéke alig több, mint a fele volt a teljes piacénak, így az egy évvel ezelőtti 12 forint helyett, most alig több, mint 10 forint jut minden 100 forintból új lakás finanszírozására. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a piac az év elején teljesített gyatrán: az év első két hónapjában összességében sem haladta meg a 13 milliárd forintot a folyósított összeg, azóta stabilan 13 milliárd forint körül alakul a havi kihelyezés.

Forrás: MNB/money.hu

A money.hu szakértői szerint ugyanakkor a korábban már említett zöld hitel, alaposan feltornázhatja az év hátralevő részében az új lakás finanszírozás részarányát, hiszen érezhető volt a piacon, hogy számos modern, energiatakarékos lakás vásárlását tervező hitelfelvevő kivárt a maximum 2,5 százalékos kamatozású hitel piacra kerüléséig a hiteligény beadásával.

Nagyot mentek a felújítási hitelek

Az új lakás vásárláshoz hasonlóan ugyancsak a lakáshitel piac 40 százalékos növekedési ütemének felét tudja csak idén felmutatni az új lakás építésére és bővítésre felvett hitelek összege. Ez pedig oda vezetett, hogy szeptember végére a hitelcél szerinti dobogó 3. fokát a lakáshitelezési piac történetében először oda kellett adnia a bámulatos fejlődésen átesett felújítási hiteleknek.

Az év első kilenc hónapjában az elmúlt évek átlagosan 2,4 forintjával szemben több, mint 8 forint ment minden 100 hitelforintból felújításra.

Az okot nem túl nehéz az otthonteremtési kormánycsomag idén debütált új elemében, a felújítási támogatásban és az ahhoz kapcsolt kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitelben keresni. Ugyanakkor a money.hu szerint jól látható, hogy minden más új programhoz, például a Babaváróhoz hasonlóan a felújítási támogatás is komoly hullámheggyel indult, ám ezt követően alacsonyabb szinten stabilizálódik a termék iránti kereslet: míg a tavaszi hónapokban a folyósított hitelek több, mint 10 százaléka volt a felújítási hitelcélhoz kötött, a kölcsön részaránya szeptemberre 7 százalékra mérséklődött.

Borítókép: Getty Images

chatsimple