A várható kamatemelkedés miatt, akinek tényleg szüksége van hitelre, jó, ha minél előbb megteszi a szükséges lépéseket. A szja-visszatérítésre jogosult, gyermeket nevelő családok pedig „ingyenessé” tehetik a személyi hitelüket. A money.hu elárulja, ez miként lehetséges.
Tempót váltott a Magyar Nemzeti Bank amikor 30 bázisponttal 2,1 százalékra emelte az alapkamatot, emellett úgy döntött, hogy az úgynevezett egyhetes betét mértéke elszakadhat az alaprátáról, amelynek megemelése újabb 40 bázispontos szigorítást jelentett.
Gyorsan kell lépni
Ahogy azt a money.hu már a korábbi a kamatemelések és a mostani szigorítás után is jelezte, a magasabb kamatszintet már a bankok is be fogják árazni, következésképp
egyre gyorsuló ütemben fognak növekedni a hitelkamatok, és így a törlesztőrészletek is azonos futamidő és hitelösszeg mellett a korábbi szintekhez képest.
A bankok közötti verseny persze segíthet a hitelfelvevőknek, ezért érdemes alaposan körülnézni a banki hitelkínálatban, hiszen a pénzintézetek eltérő időben és eltérő mértékben emelik a kamataikat. Így az új hitelek összevetése minden kölcsönfelvétel előtt rendkívül fontos lehet. Ebben a money.hu lakáshitel és személyi kölcsön kalkulátorai nagy segítséget jelenthetnek. Összességében, aki tudatos döntéssel hitelfelvételt tervez mostanság, jobb, ha mielőbb lép.
Az szja visszatérítéssel eltüntethető a kamattartozás
A gyermeket nevelő hiteligénylők pedig kvázi ingyenessé, de legalábbis sokkal olcsóbbá tehetik a hitelüket, amennyiben a jövő év elején esedékes szja-visszatérítést a hitelbe forgatják. Hogyan néz ki az a megoldás? - kiderül a money.hu kalkulációiból.
Ha az adott gyermeket nevelő háztartás most, november utolsó előtti hetében vesz fel egy 4 millió forintos, 60 hónapos futamidejű személyi kölcsönt, akkor a legkedvezőbb konstrukciók esetében a havi törlesztés 79-81 ezer forint körüli összeg lesz. A körültekintés azért is lényeges, mert vannak a kínálatban 90 ezer forint feletti törlesztőrészletű ugyanilyen kölcsönök.
Hitelmatek
Visszatérve a legjobbakra: ezen konstrukcióknál 750-850 ezer forint között szóródik a hitel díjának összege. Vagyis a felvett kölcsön összegén felül ennyit kell 60 hónap - tehát öt év alatt - visszafizetni a banknak. Amennyiben a példában szereplő kölcsönfelvevő jövőre jogosult lesz a maximális, 809 ezer forintos szja-visszatérítésre és a hitelre fordítja, az előbbi matek nagyon leegyszerűsítve kvázi ingyenes hitelt tud csinálni a most felvett 4 millió forintos kölcsönből.
Részletesebben úgy néz ki a dolog, hogy az érintett - gyermeket nevelő - hiteles a 809 ezer forintot teljes egészében előtörlesztésre fordítja.
A jövő márciusban még fennálló, durván 3,8 millió forintos tartozása ezzel a lépéssel közel 3 millió forintra mérséklődik.
Ekkor lesz vissza még 4 és fél év a törlesztésből, havonta 64 ezer forintos törlesztéssel. Tehát a jövő évi extra pénzzel lényegében költségmentessé tehető a példánkban szereplő kölcsön.
Ha a gyermeket nevelő hiteles családban mindkét szülő jogosult családi kedvezményre, s így igénybeveheti az szja-visszatérítést, akkor – maradva a kimaxolt visszatérítésnél – ha a teljes szja visszatérítés összegét előtörlesztésre fordítják, jövő tavasztól kevesebb mint 50 ezer forintot kell törleszteniük havonta.
Bármely kölcsönnél csökkenthető a tartozás
A money.hu szakértői szerint azok a hitelesek, akiknek erre van lehetőségük, az szja-visszatérítésből adódó összeget nemcsak a fenti példában szereplő személyi kölcsön visszafizetésére, hanem bármely kölcsön, így a lakáshitel-tartozás mérséklésére is fordíthatják. A moratóriumot igénybe vevő ügyfeleknek ráadásul 2022. december végéig bármilyen előtörlesztést díj és költségmentesen kell befogadniuk a bankoknak. Az is fontos, hogy akiknek változó kamatozású a hitelük és az extra szja-pénzből előtörlesztenének, érdemes egy körben fix kamatozásúvá alakítaniuk az adott kölcsönt. Így nem kell tartaniuk a cikk elején említett, további kamatemelkedésből fakadó magasabb törlesztőrészlettől.
Borítókép: Getty Images