Már érezhető a változás az albérletpiacon az ukrán menekültek miatt

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 4 perc
A megbízható pénzügyi információkat az economxtámogatja.
Hirdetés

Márciusban tovább élénkült a piac, amiben szerepet játszik az Ukrajnából menekülők által támasztott kereslet is. Különösen a fővárosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében.

Még nagyobb tempóra kapcsolt az országos albérletpiac, amely újabb rekordot döntött - derül ki a ingatlan.com elemzéséből, amely a KSH-ingatlan.com lakbérindex legújabb adatai mellett ismerteti azt is, hogyan alakult március első felében a kereslet és a kínálat és ennek eredményeként miként alakultak a bérleti díjak.

Havi szinten nem, de éves szinten óriási az emelkedés

Idén februárban országos szinten 2 százalékkal voltak magasabbak a lakbérek, mint januárban, a fővárosban pedig 1,5 százalékos növekedést következett be.

  • Tavaly februárhoz képest pedig országosan 16,1 százalékkal,
  • Budapesten 16,5 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: Februárban újabb csúcsot döntött a piac, hiszen a hosszú távú index szerint, a 2015-ös átlaghoz képest februárban 49,2 százalékkal voltak magasabbak a lakbérek, amire a mutató történetében még nem volt példa. Hozzátette: “Az országon belül jelentős eltérések vannak a 2015-ös szintekhez képest. Míg a fővárosban közel 41 százalékkal nőttek a bérleti díjak, Pest megyében, a közép-dunántúli és észak-magyarországi megyéket 70 százalék feletti bérletidíj-emelkedés jellemezte.” Balogh László kiemelte azt is, hogy a drágulás ellenére a fővárosi átlagos bérleti díjak még elmaradnak a koronavírus-járvány előtti szinttől. Az ingatlan.com szakértője szerint ez viszont már nem sokáig lesz így.

Szabolcsban hatalmasat nőtt a keresések száma

Az ingatlan.com elemzéséből látszik az is, hogy márciusban további élénkülés következett be az albérletpiacon, amelyben szerepet játszott az Ukrajnából a háború miatt menekülők által támasztott kereslet is.

“Az ukrán határhoz közeli Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 50 százalékkal nőtt az kiadó lakóingatlanok iránt érdeklődések száma az egy hónappal korábbihoz képest. Békés megyében 30 százalékos, Budapesten pedig 19 százalékos volt a növekedés.”

- mondta Balogh László.

A kereslet és a kínálat változásának köszönhetően a bérleti díjak felfelé indultak a háború kitörését követően. “Február 23-a volt az utolsó békés nap, ahhoz képest március közepére Budapesten, Nyíregyházán 10-10 ezer forinttal 160 ezer és 110 ezer forintra nőttek a bérleti díjak a kínálati piacon. Ezzel az összeggel a szabolcsi megyeszékhely az egyetemvárosok szintjét közelíti, Pécsen ugyanis szintén 110 ezer forintnál tartott az átlagos bérleti díj, Szegeden pedig 120 ezer forintot tett ki” - fogalmazott az ingatlan.com szakembere.

Még mindig a belváros a legdrágább

A jelentős keresletnövekedéssel párhuzamosan a kínálat viszont csökkent,

a háború kitörése óta 1500 kiadó lakással kevesebb van a piacon.

A bérlők azonban még így is több mint 12 ezer albérletből tudnak válogatni országszerte.

Az ingatlan.com adatai szerint továbbra is az V. kerület a legdrágább budapesti városrész, ahol március közepén átlagosan 285 ezer forintért kínálták a bérelhető lakásokat. Utána a budai I. és II. kerület következik 230 ezer és 210 ezer forintos összeggel. A legnagyobb albérletkínálattal rendelkező városrészekben, a XI., XIII. és XIV. kerületben 140-180 ezer forintért hirdették a kiadó lakásokat a tulajdonosok.

A Budapesten kívüli piacot nézve kiderül, hogy a megyeszékhelyeken átlagosan 115 ezer forint volt a bérleti díj a harmadik hónap közepén, szemben az egy évvel korábbi 100 ezer forinttal. A különböző városok között jelentős eltérések vannak. A legdrágábbak közé tartozik Székesfehérvár, Veszprém, Győr és Debrecen, ezekben a városokban 125-140 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. Sok megyeszékhelyen, például Szolnokon, Miskolcon, Szekszárdon és Salgótarjánban még a 100 ezer forintos havi díj alatt lehet lakóingatlan bérelni.

A KSH-ingatlan.com lakbérindex 2022 februári összefoglalója ezen a linken olvasható.

Borítókép: Getty Images