Több mint másfél milliárdot hagytak ott az éttermekben húsvétkor a SZÉP-kártyások

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 3 perc

Ha már a múlt évben a járványügyi korlátozások miatt nem tehették meg, idén alaposan kihasználták a húsvéti ünnepeket és a hosszúhétvégét az OTP SZÉP kártyabirtokosok. Az előző évhez képest most 2,1 milliárd forinttal költöttek többet, így összesen 3 milliárd 470 millió forintot fordítottak pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre és élményszerzésre ebben a négy napban.

Az OTP Pénztárszolgáltató részletes, szolgáltatási ágakra bontott adatai szerint a szálláshelyeken tavaly húsvétkor 107, míg idén ennek többszörösét, 608 millió forintot költöttek az OTP SZÉP kártyabirtokosok.

A legnagyobb bevételt 2021-hez hasonlóan 2022-ben is a vendéglátóhelyek könyvelhették el, a tavalyi, 809 milliós eredményt lényegében megduplázva, 1,6 milliárd forintot megközelítő forgalmat jegyezhettek.

Egyéb szabadidős szolgáltatásokra másfélszer akkora összeget, csaknem 700 millió forintot fordítottak a SZÉP-kártyások idén. A jogszabálymódosításnak köszönhetően ebben az évben az élelemiszerboltok is felkerültek az elfogadóhelyek listájára, félmilliárd forint körüli bevétellel.

A rossz időjárás sem volt akadály a kirándulásra

„A közel 3,5 milliárd forintos húsvéti költés azt mutatja, hogy a hűvösebb idő ellenére is rengetegen pihentek, töltődtek fel az OTP SZÉP kártya segítségével. Legyen szó belföldi utazásról vagy élményszerzésről, a hosszúhétvégék, vagy akár hosszabb nyaralások tartalmas eltöltéséről, egyre többen ismerik fel és használják ki a kártyában rejlő lehetőségeket”nyilatkozta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletágvezetője.

Megugrottak a költések

Az OTP Pénztárszolgáltató idei, első negyedéves adatai is a SZÉP-kártya egyre erősödő népszerűségéről tanúskodnak. 2022 első három hónapjában csaknem 56 ezer új kártyabirtokost regisztráltak, a tavalyi első negyedévben ez a szám 50 ezer körül alakult. Az OTP SZÉP kártyákra feltöltött összeg több mint ötödével emelkedett ugyanebben az időszakban: 2021-es első negyedévében 72,5, 2022 első három hónapjában pedig közel 89 milliárd forintot tettek ki a befizetések. Az igazán nagy, 80 százalékot is meghaladó ugrás a költésekben mutatkozott, hiszen

idén az első negyedévben 70 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek a szolgáltatásokért a kártyatulajdonosok, szemben a megelőző év azonos időszakának 38,6 milliárd forintos kiadásával.

A feltöltések összegének emelkedése azt jelzi, hogy egyre több munkáltató ajánlja fel dolgozóinak a munkabér melletti többletjuttatásként a SZÉP-kártyát.

A költések megugrása pedig azt mutatja, hogy a munkavállalók szívesen élnek a felkínált cafeteria lehetőséggel. A szolgáltatók - mint az az idei húsvéti ünnepek forgalmi adataiból is látszik – ezzel szintén jól járnak. A SZÉP-kártya indulásakor a cél az volt, hogy a családok pihenésének és élményszerzésének támogatása mellett stabil bevételi forrást biztosítson a hazai turizmus és vendéglátás számára. Az idei húsvéti adatok is egyértelműen megerősítették, hogy az OTP SZÉP kártya beváltotta ezeket a reményeket.

Borítókép: OTP Bank