Megjöttek az extra olcsó bankkártyák

money.hu
Olvasási idő: 5 perc

Már 3 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval is lehet igényelni hitelkártyát, de van a kínálatban 4,9, valamint 5,6-5,88 százalékos thm-mel elérhető plasztik is. A meglévő, jóval magasabb hiteldíjmutatóval elérhető hitelkártyákat érdemes lehet lecserélni az újakra, a hitelkártya egyébként jól jöhet annak, aki határidőre visszafizeti a kölcsönt. 

Új helyzetet írt a koronavírus-járvány a lakossági bankolásban. Egyrészt felértékelődött az online ügyintézés szerepe, adósvédelmi intézkedések léptek életbe, köztük a fizetési moratórium, amelynek köszönhetően az év végéig nem muszáj fizetni a törlesztéseket. Ez utóbbi pedig elsősorban a nehéz anyagi helyzetbe kerülő háztartásoknak jelent segítséget. Szintén lényeges az a március közepétől élő adósvédelmi intézkedés, amely a személyi kölcsönöknél és más fogyasztási hitelkonstrukciók esetében 5,9 százalékos plafont szab meg a teljes hiteldíjmutatóra. Ez a thm-maximum a hitelkártyákra is vonatkozik és a piacon már megjelentek az első, a thm-plafonnal kompatibilis hitelkártyák. 

Töredékére csökkent a teher

A thm-plafon bevezetése óriási kamat és thm-csökkenést jelent a hitelkártyáknál, mert az elmúlt időszakban a hitelkártyák kamata és thm-je a legmagasabbak közé tartozott a lakossági hiteltermékek között. Lényegében minden banknál két számjegyű volt a kamat és a thm, többnél pedig a 30 százalékos szintet is meghaladta. Ehhez képest az elmúlt napokban piacra került hitelkártyák között van, amelyiknek a thm-je 3 százalék alatti, akad 4,9 százalékos, valamint 5,88 thm-mel elérhető hitelkártya is. Igaz, hogy ezek csak december végéig lesznek érvényben, utána két számjegyű szintre ugrik a thm. Van olyan kártya, amelynél jövő januártól 20 százalék alatt lesz, de olyan is előfordul, amelyiknél ennél magasabb thm várható. 

Egyre kevesebb

A múlt év végén 1,28 millió magyarországi kibocsátású hitelkártya volt a piacon, ez 2 százalékos csökkenést jelent az egy évvel ezelőttihez képest és 10 százalékos visszaesésnek felel meg az öt évvel korábbihoz viszonyítva, 2014 végén ugyanis még több mint 1,4 millió hitelkártyát mutatott a statisztika.

Ezzel szemben a sima, úgynevezett betéti kártyák száma emelkedett, a múlt év végén ezekből több mint 8,1 millió volt, ez egyéves összevetésben 2 százalékos, ötéves távlatban pedig bő 8 százalékos emelkedést jelent. 

Mire kell figyelni? 

A money.hu szakértői szerint a hitelkártyát eddig is rendszeresen használóknak érdemes megfontolniuk, hogy a meglévő hitelkártyájuk cseréjét a most megjelent új, alacsony kamatozású hitelkártyákra. Vannak ugyanis olyan “régi” hitelkártyák, amelyek thm-je a 30 százalék feletti ligába tartozik. Lényeges, hogy azoknak érdemes valamilyen hitelkártyát választaniuk, akiknek az anyagi helyzete is biztos hosszabb távon is és határidőre visszafizetik az addig ingyen használt “hitelkártyapénzt”. Fontos azonban, hogy a járvány negatív gazdasági hatásai, ezen belül az elbocsátások, fizetéscsökkenések miatt a bankok szigorúbbak lettek, jobban megnézik, hogy egy-egy ügyfélnek milyen a jövedelmi helyzete. 

A hitelkártyáknál a bank pénzét bizonyos időszak alatt, sok esetben 45 napig lehet “ingyen” használni, majd a kártyával költött összeget vissza kell fizetni. Ha ez a megadott - azaz általában 45 napos - határidőn belül megtörténik, akkor nincs további kötelezettség. Ugyanakkor, ha valaki kilép a kamatmentes időszakból, vagyis nem fizeti vissza a hitelt, akkor már kamatozik az elköltött összeg. Ez a mostani thm-tető miatt alacsony összeg, mindazonáltal a money.hu szakértői a határidőket érdemes betartani. Korábban ugyanis voltak olyan példák, hogy egy-egy bank akciós kamatot és thm-et adott a hitelkártyákra, aztán később megemelkedtek a terhek, emiatt a kamatmentes időszakból kifutó adósok nagyon jelentős tartozást halmoztak fel. A hitelkártyáknál a mostani és a jövő januártól érvénybe lépő kamat és thm mellett érdemes még a hozzájuk kapcsolódó különböző szolgáltatások, valamint azok díjai, továbbá az éves kártyaköltségek alapján is összevetni, mert ebben lehetnek eltérések. 

Kik is a főszereplők?

Ahogy már szó volt róla, több hitelkártya jelent meg a napokban, amelyek teljesítik a thm-tető feltételeit. 

A K&H mindjárt három hitelkártyával jött elő. Ezek között van az egyik matercardos plasztik, amelynél mindössze 2,9 százalék a thm, ennél az éves díj 6100 forint. A másik K&H-s mastercardos hitelkártyánál 5,6 százalékos a thm, de 14 370 forintot kell fizetni egy évre. A Visa kártyatársasághoz tartozó K&H-s hitelkártya viszont csak évente 1960 forintba kerül, a thm-je pedig kevesebb mint 5 százalék. A K&H mellett a Budapest Banknak vannak új hitelkártyái, valamennyinél 5,88 százalék a thm, az éves díjat bizonyos feltételek teljesítése esetén elengedi a bank. 

A hitelkártyák mellett például a lakáshitelek és szabad felhasználású jelzáloghitelek között is hatalmas különbségek lehetnek, arról, hogy ezek az eltérések pénzben mégis mekkorák, a  money.hu szakértői tudnak felvilágosítást adni, Ők segíteni tudnak abban is, hogy a meglévő bankszámlák, lakáshitelek vagy más kölcsönök helyett esetleg vannak-e kedvezőbbek a piacon. 

chatsimple