Autósként még érzed a kgfb díjának emelkedését – mások már jobban jártak

Kreivich Orsolya
Kreivich Orsolya
Olvasási idő: 4 perc

A koronavírus megtörte a kgfb díjak emelkedését. Az idei első negyedévben lényegében a szerződések számának emelkedése okozta a díjbevétel bővülését a piacon. Az autósok még többet fizetnek, másoknak már csökkent a díjuk.

Lényegében megállt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjak növekedése 2021 első negyedévében - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A hazai gépjárműpark kgfb-szerződéseire az idei év első negyedévében 79,4 milliárd forintot fizettek be az autósok, ami 2,1 százalékos növekedést jelent a 2020. első negyedévi 77,7 milliárd forinthoz képest. Ettől csak alig maradt el a szerződésállomány növekedése: március végén 5,76 millió gépjármű volt biztosított, ami 2 százalékos növekedést takar.

Már nem dob a biztosítási adó

A money.hu értékelése szerint a kgfb díjak stagnálása két okra vezethető vissza. Az első az, hogy a kgfb-szerződésekből immár teljesen kikopott annak a 2019-ben bevezetett adóváltozásnak a hatása, amely az addig a biztosítási díjtól külön számolt biztosítási adót beépítette a kgfb díjába. Ennek következtében 2019 során 30 százalékot meghaladó volt a díjemelkedés. Azonban ha leszámoljuk azt, hogy a módosítás után a befizetett díj 23 százalékát adóként tovább fizették a biztosítók, azt láthatjuk, hogy a kgfb-díjának nettó emelkedése már ekkor is csak egy számjegyű volt. Az évközi váltás miatt a 2020-as évben még a díjbevételek egy kisebb részében utolérhető volt az adó díjakba kerülésének hatása. Az idei első negyedévben ugyanakkor már olyan díjakkal tudjuk összevetni az idei tarifákat, amelyek esetében már megjelent a beépített adó.

Kisebb forgalom – kevesebb kár

A kgfb díjak növekedését visszafogó másik hatás a koronavírushoz köthető. Tavaly hosszú évek után először volt példa arra – a II. és a III. negyedévben -, hogy a biztosított autók által okozott károk összege csökkenést mutatott. A járvány első hullámával járó korlátozásoknak köszönhetően átlagosan közel 12 százalékkal csökkent a biztosítók kárkifizetése. A károkra kifizetett összeg, illetve a kgfb biztosítással kapcsolatos költségek korábban stabilan a befolyt díjak több mint kétharmadát tették ki, ehhez képest a tavalyi II. negyedévben csak 57,5 százalékot tett ki a fenti összevetést jelző bruttó kárhányad, s csak az év végére tért vissza a „normál” szintre, 72 százalékra.

A korlátozás idén is hat

Az idei év várakozásaival kapcsolatban egyelőre komoly a bizonytalanság. Egyrészt az első negyedévben jellemzően kisebb a kárhányad, ráadásul az év elején a koronavírus II. és III. hulláma és az azzal járó korlátozások hatása is megjelent az adatokban. Ennek köszönhetően a kárhányad több, évtizedes mélypontra, 55,2 százalékra csökkent. Ugyanakkor az elmúlt hetekben már közel normalizálódott az élet, s reményeink szerint a nyár már normál kerékvágásban halad, ami megnövekedett autóhasználatot és ezzel párhuzamosan komolyabb károkat is hozhat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szervízdíjak tovább emelkednek, az alkatrészáraknak pedig az infláció és a forint árfolyama sem kedvez. A fentiek nyomán a kgfb díjak további, ám moderált növekedésére kell felkészülni a money.hu értékelése szerint.

Van, ahol már csökken a díj

Persze, az egyedi autósra lebontva, már eddig is érezhető volt a díjemelkedés. A Magyar Nemzeti Bank által idén bevezetett kgfb-index kimutatása szerint a személygépjárművek átlagos éves biztosítás díja idén március végén 45 924 forint volt, ami 1800 forintos, négy százalékos növekedésnek felel meg. A budapesti autósok ennél jelentősebb, kilenc százalékos drágulást érzékelhettek, esetükben 72 320 forint volt az átlagdíj, amit a vidéki autósoknál lényegesen magasabb kárhányad indokol. A vidéki vezetők átlagdíja nem érte el a 41 ezer forintot.

A teherautók kgfb-díja 5, az autóbuszoké ugyanakkor átlagosan 10 százalékkal mérséklődött 2020. márciusához képest. Az MNB értékelése szerint utóbbi kategóriákban a jegybank korábbi figyelmeztetése hathatott, amely szankciókat fogalmazott meg azokkal a biztosítókkal szemben, akik magas díjjal akarták távoltartani maguktól bizonyos gépjármű szegmensek tagjaiat – ez az úgynevezett kiárazó díjpolitika, amit az MNB idén júliustól büntetni is fog. A másik markáns változást abban látja az MNB, hogy a pandémia miatt drámaian visszaeső taxiforgalom miatt a biztosítók ceruzája sem fogott a korábbiakhoz képest mélyen, a szolgáltatást végzőknél is komolyan csökkent a kgfb átlagos díja.

Borítókép: Getty Images