Nagyot ugrott a pénzmosásgyanús esetek száma Magyarországon 2021-ben

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc

Az elmúlt évben ötödével, öt év alatt kétharmadával nőtt a pénzmosás elleni bejelentések száma, tavaly már több, mint 14 ezer riasztás érkezett az adóhatóság illetékes irodájához.

Ötödével több bejelentés

A pandémia első évében bekövetkezett csökkenés után számottevően, 22,7 százalékkal megugrott a különböző szolgáltatók pénzmosás gyanús bejelentéseinek száma. A money.hu kérdésére a Pénzügyminisztérium által megküldött adatsorból kiderül, hogy

a 2020-as 11 562 eset után az elmúlt évben 14 192 pénzmosás gyanús esetet jelentettek

a törvényi kötelezettségeiknek eleget téve különböző szolgáltatók a Nemzeti Adó és Vámhivatal Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájának (NAV PTEI). A tavalyi esetszám 15 százalékkal a 2019-es adatot is felülmúlta. A pénzmosás-gyanús bejelentések száma 5 év alatt kétharmaddal növekedett.

A bankok teszik a dolgukat

A komoly mértékű növekedés egyértelműen a bankok által bejelentett pénzmosás gyanús tranzakcióknak volt köszönhető. Ezek száma 2021-ben már meghaladta a 11500 esetet. Míg 2019-ben csak a bejelentések kétharmadát lehetett a banki vonalhoz kötni, addig az elmúlt évben a bejelentések 81 százalékát tették a pénzintézetek.

Érződik a lecsökkent pénzváltói forgalom

A két évvel ezelőttihez képest megfeleződött a pénzváltók által tett bejelentések száma: tavaly már csak 664 pénzmosás gyanús tranzakcióról tettek bejelentést a pénzváltók. A money.hu szakértői emlékeztetnek arra, hogy 2019-ben – amikor a koronavírus válság nem fékezte meg ezt az iparágat – még 1317 bejelentés érkezett ettől a körtől.

Ugyancsak megfeleződött az egyéb pénzügyi szolgáltatók által küldött bejelentések száma is. Ugyanakkor fontos megjegyezni hogy 2020-hoz képest a pénzváltói panaszok száma harmadával, az egyéb pénzügyi szolgáltatóktól érkezett bejelentések száma pedig 50 százalékot meghaladó mértékben emelkedett. Az elmúlt évben nagyot esett a biztosítói bejelentések száma is.

A székhelyszolgáltatóknál nagy gondok vannak

Egyértelműen növekedés látszik a könyvelőktől származó bejelentések számában. A 2019-es 15 illetve a 2020-as 33 eset után

tavaly már 93 alkalommal adtak riasztást a könyvelők pénzmosás gyanús tranzakcióról.

Ennél is drasztikusabban drasztikusabban növekedett tavaly a székhelyszolgáltatóktól érkező bejelentések száma: tavaly a bejelentések 3,5 százaléka volt köthető ehhez a szolgáltatás típushoz, a bejelentések száma 499 volt.

Felpörögtek az eljárások

A növekvő bejelentések számottevően növelték a pénzmosás elleni eljárás megindítására tett javaslatok számát is. Míg 2020-ban 121 esetben látta indokoltnak a NAV PTEI az eljárás megindítását, addig tavaly már 187 esetben került sor arra, hogy a szervezet vizsgálói érdemesnek tartották a bejelentések alaposabb kivizsgálását. A pénzmosás elleni iroda a 2020-as 31 es helyett tavaly már  69 esetben fordult a felügyeleti hatóságokhoz a beérkezett bejelentések nyomán.

Az EU egységes elveket szeretne

A money.hu szakértői emlékeztetnek arra hogy a pénzmosás elleni küzdelemben Európai Unió az elmúlt évben aktivizálta magát. Tavaly júliusban látott napvilágot az a bizottsági javaslat, amely egyebek mellett egy új, uniós szintű pénzmosás elleni hatóság létrehozását célozza. Minderre azért is szükség van, mert a tagállamok pénzmosás elleni irodáinak munkáját jelentős részben a határon átnyúló bejelentések, tájékoztatások és megkeresések vizsgálata teszi ki.

Az új hatóság a tervek szerint egy egységes integrált felügyeleti rendszert hozna létre. Emellett pedig közvetlen felügyelné a legkockázatosabb, sok tagállamban működő pénzügyi intézményeket és koordinálná a nemzeti felügyeleti hatóságok munkáját. Ez különösen fontos lehet azokon a területeken amelyek - ellentétben a pénzügyi szervezetekkel - nincsenek egységes módon felügyelve a tagállamokban.

Borítókép: Getty Images