Súlyos következménnyel jár, ha az autós nem fizeti be időben a biztosítását

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 3 perc

Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik.

A díjat késedelmesen fizető ügyfelek nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést (csekket vagy számlát): a szabályozás értelmében a fizetési határidő számontartása egyértelműen az ő felelősségük.

Egy napot sem lehet késni!

A jogszabály egyértelmű rendelkezése alapján

a biztosítónak befizetés híján a határidőt követő napon az adott szerződést törölnie kell,

a mulasztást elkövető ügyfelek így rögtön biztosítási védelem nélkül maradnak. Aki tehát ekkor okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére, ami személyi sérüléses baleset esetén akár több tízmillió forintra is rúghat, amit a károkozó akár élete végéig is törleszthet.

Másrészt a szerződés újrakötésekor nemcsak a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és újrakötés közti időszakra vonatkozó, kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat is.

Idén a fedezetlenségi díj mértéke

  • személyautóknál – teljesítménytől függően – naponta 600-1290 forint között alakul,
  • teherautóknál pedig elérheti a napi 4560 forintot is.

A biztosítást ugyanazon biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett – választási lehetőség nélkül – a teljes évre vonatkozó köteleződíjat is egyszerre kell befizetni.

Ne csekken vagy internetes fizessen!

„Mivel a szigorú határidő a biztosítási díjrészletnek a biztosító számlájára való beérkezésére vonatkozik, célszerű mielőbb rendezni a befizetést, az utolsó napokban pedig mindenképpen jól kell megválasztani a befizetés módját is" – hangsúlyozza Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke.

A Magyar Posta vállalása szerint a sárga csekken történő befizetések két munkanap alatt jutnak el a biztosítónál vezetett számlára. Ez azt jelenti, hogy a csekken történő befizetést legkésőbb péntekig végre kell hajtani. Kevesen gondolnak bele, de az internetes bankkártyás fizetés átfutási ideje szintén több nap, ezért aki biztosra megy, annak péntektől már ezt a módot sem érdemes választania.

Az azonnali átutalás bevezetése óta 

a banki átutalás az utolsó nap során is megfelelő opció lehet, ahogyan a biztosító pénztárába történő személyes befizetés is biztos megoldás még március elsején.

Ez utóbbi kapcsán azonban figyelemmel kell lenni az adott ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási időszakára, illetve arra a tényre is, hogy a korszerű fizetési módok elterjedésével párhuzamosan folyamatosan csökken azon biztosítói ügyfélszolgálatok száma, ahol pénztár is működik.

Borítókép: Getty Images