A betétek tolták előre az MKB-t

Kreivich Orsolya
Kreivich Orsolya
Olvasási idő: 4 perc

Erős negyedévet zárt az MKB Bank, amely 29,0 milliárd forint nyereséget ért el.  A pénzintézet egyaránt növelte betét- és hitelállományát, és sikeres volt mind a lakossági-, mind a vállalati ügyfelek körében. A növekedésben az első negyedévben tapasztalható kedvező gazdasági körülmények mellett szerepet játszott a bank átalakulása is, mivel az MKB új stratégiájának megfelelően hatékonyabban működik, és mindemellett sikeresen zárta a Budapest Bank és az MKB fúzióját is.

Duplázott bővülés

A bankcsoport a január és március közötti időszakban 29,0 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el, ami több mint kétszeres bővülést jelent az előző negyedévhez képest. A kimagasló teljesítményhez a kamatbevételek növekedése is nagymértékben hozzájárult. A mérlegfőösszeg 3 797 milliárd forintra nőtt, a bruttó hitelállomány 1 288 milliárd forintra bővült, a betétállomány pedig a negyedév végére elérte a 2 217 milliárd forintot. A hatékonysági mutatók szintén jelentősen javultak a korábbi periódusokhoz képest.

A hitelintézet tovább erősítette pozícióját a vállalati szegmensben, ahol a Magyar Bankholding Csoport – amelynek az MKB Bank tagja – piacvezető szerepet tölt be.

  • A vállalati hitelek iránti kereslet fennmaradásának köszönhetően a vállalati üzletág által kezelt hitelállomány 20,4 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest,
  • a vállalati betétállomány pedig 23,3 százalékot emelkedett.

A bank az első negyedévben is aktívan részt vett a gazdaságélénkítő hitelprogramokban: a Széchenyi Programban például 5 százalékos piaci részesedést ért el.

Csúcson a betétek

Az MKB Bank kimagasló teljesítményt nyújtott a lakossági betétgyűjtés tekintetében is, ahol éves összehasonlításban

  • 17,6 százalékkal tudott növekedni,
  • míg a hitelállomány 2,5 százalékkal bővült.

Lakáshitelezés tekintetében az első negyedévet a Zöld Otthon Program népszerűsége határozta meg az MKB Banknál is, a kamatkörnyezet emelkedése mellett.

Az ellátási probléma ellenére is bővült a lízing terület

Lízing területen a csoport leányvállalata, a piacvezető pozícióval rendelkező Euroleasing 3,2 százalékkal növelte állományát, sikeresen kezelve a globális chiphiányból és az ellátási láncok akadozásából fakadó kihívásokat.

Ügyfeleink belénk vetett bizalma, a kedvező makro környezet és az új stratégiánk egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen kimagasló eredményeket értünk el az első negyedévben. Az MKB eredményszerkezete lényegesen kiegyensúlyozottabbá vált, amit kiválóan jelez a stabil és tartós kamat- és jutalék eredménytételek arányának emelkedése. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy mindezt úgy sikerült elérni, hogy a bank rendkívül magas eredménytermelő képessége nem változott,  sőt, piaci összehasonlításban növekedett. Mindeközben a csoport sikeresen készült fel, majd bonyolította le a Budapest Bank és az MKB jogi fúzióját” – mondta el Martzy Antal, a Magyar Bankholding és az MKB pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.

Menetrendszerűen zajlik a bankfúzió

Az idei év első hónapjainak meghatározó mérföldköve az MKB Bank számára, hogy március 31-én, illetve az azt követő napokban sikeresen megvalósult a Budapest Bankkal való egyesülés. Ennek köszönhetően jelentősen bővültek az ügyfelek bankolási lehetőségei:

  • 66 városban,
  • 143 bankfiókban intézhetik pénzügyeiket,

és – a Takarékbank hálózatát is beleértve – közel 1 100 ATM-ből vehetnek fel készpénzt saját banki díjért. A fúziót a termék- és szolgáltatásportfólió egységesítése, kiszélesítése és frissítése kísérte.

Január 1-jén került sor a Bankholding csoport lízing leányvállalatainak, illetve üzletágainak egységesítésére is, aminek köszönhetően Euroleasing márkanév alatt a szegmens vezető szereplője jött létre, összesített állománya alapján 20 százalékot jelentősen meghaladó piaci részesedéssel.

A fúzió következő mérföldköve a Takarékbankkal való jogi egyesülés lesz 2023 májusában, amivel létrejön a hazai gazdaságban meghatározó szerepet betöltő, tisztán magyar tulajdonú, egységes működésű nagybank. A csoport stratégiájában meghatározóak a digitális fejlesztések, amelyek célja újszerű ügyfélélmény biztosítása, a legmodernebb technológiai alapokon – ezek megvalósítására a bankcsoport a továbbiakban is nagyon komoly hangsúlyt helyez.

Borítókép: MKB Bank

Kérj ingyenes segítséget az Equilor befektetési szakértőjétől.
Több mint 15 000 elégedett ügyfél, 30 év tapasztalat.
Kérj ingyenes kapcsolatfelvételt befektetési szakértőinktől!

Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.

Hogyan segít neked az Equilor szakértője?

  • megválaszolja a kérdéseidet
  • tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
  • bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Kis türelmedet kérjük.
Ne hagyd el addig az oldalt!
Elérhetőséged úton van felénk.
Szakértőnk megkapta a felkérésed.
Hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy segíthessen.
Nem kaptuk meg az elérhetőséged.
Kérlek próbáld újra.
chatsimple