Élénkül a banki árverseny a személyi kölcsönök piacán, ami a hitelfelvevők számára is jó hírt jelent, hiszen olcsóbbá válik ez a rendkívül gyorsan hozzáférhető, szabad felhasználású hitel.
Az ügyfelekért folytatott verseny eredményeként több pénzintézet is csökkentette a kamatait a közelmúltban. Jelenleg már 5 millió forintos hiteligénylés esetén is találhatók 10% alatti kamatozású ajánlatok, például a CIB Banknál és az Erste Banknál. Ha viszont 8 millió forintos hitelt igényelsz, még kedvezőbb a helyzet: összesen 5 bank – a CIB, Unicredit, Erste, MBH és KH – kínál 10% alatti kamatozású konstrukciókat.
A legfontosabb feltétel csupán annyi, hogy rendelkezz bankszámlával, és arra kapd a rendszeres jövedelmet, ami persze megfelelő mértékű a hitel törlesztéséhez. Vállalkozóknak NAV igazolás szükséges a jövedelem igazolásához.
Személyi kölcsönként már nagyobb összeg is igényelhető, akár 12-15 millió forintot is felvehetsz. De nézzük most, hogy egy átlagosnak mondható hitelösszeget, azaz 3 millió forintot, melyik bank adja a legjobb feltételekkel.
A legjobb 5 személyi kölcsön ajánlat 3 millió forintra
Jelenleg a CIB, Erste, Raiffeisen, UniCredit és a K&H kínálja a legkedvezőbb kölcsönt, ha 3 millió forintra van szükséged szabad felhasználásra. Természetesen feltételeket kell teljesítened a vonzó kamatokért cserébe. A legkedvezőbb ajánlatokat 5 éves futamidőre és 500 ezer Ft-os jövedelem mellett vesszük sorra, vagyis ha ettől kevesebb a jövedelmed vagy hosszabb futamidőt választanál, akkor mindenképp használj kalkulátort.
Bank/termék | Kamat (THM) | Havi törlesztőrészlet | Visszafizetendő összesen | Kezdeti költség |
---|---|---|---|---|
CIB Előrelépő Személyi Kölcsön | 9,99% (10,61%) | 63.931 Ft | 3.835.881 Ft | nincsen |
Erste Bank Most Extra Személyi Kölcsön | 9,89% (10,83%) | 63.579 Ft | 3.844.733 Ft | 30.000 Ft |
Raiffeisen Személyi Kölcsön | 10,49% (11,5%) | 64.467 Ft | 3.898.010 Ft | 30.000 Ft |
UniCredit Fix Kamat személyi kölcsön | 10,69% (11,39%) | 64.986 Ft | 3.899.152 Ft | nincsen |
K&H Bank Kiemelt Személyi Kölcsön | 11,39% (12,95%) | 65.812 Ft | 4.018.396 Ft | 22.500 Ft |
Forrás: money.hu személyi kölcsön hitelkalkulátor 2025. 03. 29.
- CIB Bank Előrelépő személyi kölcsön
A CIB Bank személyi kölcsönének kamatát több tényező is befolyásolja. Jelenleg a 3 millió Ft alatti kölcsönöknél a legkedvezőbb elérhető kamat 10,99%. Ha 3-7 millió Ft közötti összeget igényelsz, akkor 9,99%-os kamattal számolhatsz, míg 7 millió Ft feletti kölcsönösszegnél már 9,64%-os kamatot kínálnak. Az, hogy pontosan milyen kamatot kapsz, az ügyfélminősítéstől függ.
Az ügyfélminősítés során a bank figyelembe veszi a KHR-ben szereplő információkat, a jövedelmi és személyes adataidat - valamint amennyiben vannak-, akkor a CIB Csoportnál már meglévő adataidat is. Az előminősítéshez vagy bankfiókban juthatsz hozzá, vagy hitelszakértőn keresztül, aki a CIB partnerportálján el is készíti számodra a testreszabott ajánlatot.
Az igényléshez teljesítened kell a pozitív alapfeltétel vizsgálatot (legalább 20 éves életkor, magyarországi lakcím, KHR lekérdezés), rendelkezned kell legalább 3 hónapos folyamatos, határozatlan idejű munkaviszonnyal (saját cég esetén 12 hónapos folyamatos tevékenységgel).
A CIB Bank személyi kölcsönének előnye, hogy nincs hitelbírálati és folyósítási díj, valamint nem kötelező a bankszámlanyitás és a jövedelem érkeztetése sem a bankhoz.
- Erste Bank Most Extra személyi kölcsön
Az Erste Bank is figyelembe veszi az igényelt kölcsön összegét és az igazolható jövedelmet. A Most Extra konstrukció esetén, ha a jövedelmed meghaladja a havi 400 ezer Ft-ot és 3 millió Ft-os kölcsönt igényelsz, alapból 11,99%-os kamatot kapsz. Amennyiben vállalod, hogy a fizetésed az Erste Bankos számládra érkezik, akkor kedvezőbb, 9,89%-os kamatot biztosítanak. Ha a havi jövedelmed eléri az 500 ezer Ft-ot, akkor jóváírás nélkül 11,49%-os, jóváírással pedig 9,89%-os kamatot kaphatsz.
Kedvező számlacsomagot is választhatsz a személyi kölcsönhöz. Az új George számlacsomagnál most 40.000 Ft jóváírást is bezsebelhetsz a kölcsönigénylés és számlanyitás mellé.
Az igénylési feltételek között szerepel, hogy betöltsd a 23. életéved, rendelkezz állandó lakóhellyel és telefonnal (vezetékes vagy mobil), amin elérhető vagy. Emellett nyugdíjjal vagy munkából származó rendszeres önálló jövedelemmel kell rendelkezned, ami Most Személyi Kölcsön és Most Hűség kölcsön esetén minimum 175.000 Ft, Most Extra Személyi Kölcsön esetén pedig minimum 400.000 Ft. A munkabérednek vagy nyugdíjadnak legalább 3 hónapja magyarországi banknál vezetett lakossági számlára kell érkeznie. Fontos továbbá, hogy ne szerepelj a KHR rendszer negatív listáján, a munkahelyed ne álljon felszámolás, végelszámolás vagy csődeljárás alatt, és ne legyen ellene végrehajtás.
Feltétel emellett, hogy a jelenlegi munkahelyeden legalább 3 hónapja dolgozz, folyamatos munkaviszonnyal rendelkezz, egyéni vállalkozóként pedig minimum 1 éves vállalkozói viszonyt és 1 teljes lezárt üzleti évet mutass fel. Az igényléskor nem lehetsz táppénzen.

Kép forrása: Getty Images
- Raiffeisen személyi kölcsön (Aktív számlahasználat és Jövedelem450 kedvezménnyel)
A Raiffeisen Bank aktív számlahasználatot és megfelelő jövedelmet vár el a kedvező kamatért cserébe. A személyi kölcsön felvételekor igazolnod kell a minimum 450 ezer Ft-os havi jövedelmet, a kölcsön felvétele után pedig vállalnod kell az aktív számlahasználatot, melynek teljesítését a teljes futamidő alatt vizsgálja a bank.
Az Aktív számlahasználat és Jövedelem450 kamatkedvezmény feltételeinek együttes teljesítése esetén a bank 7,5 százalékpont kamatkedvezményt biztosít, így 10,49%-os kamatláb mellett nyújt személyi kölcsönt.
A feltételek a következők:
- minimum 450.000 Ft rendszeres havi nettó jövedelem igazolása,
- legalább 3.000.000 Ft kölcsönösszeg,
- legalább a mindenkori havi nettó minimálbérnek megfelelő összeg jóváírása havonta a bankszámlán (legfeljebb 2 részletben), valamint
- legalább havi 4 db tranzakció végrehajtása a bankszámlán (átutalás, csoportos beszedés, készpénzfelvétel vagy bankkártyás vásárlás).
- UniCredit Fix Kamat személyi kölcsön (Prémium Aktív Extra kedvezménnyel)
Az UniCredit Banknál is fontos a felvenni kívánt hitelösszeg mértéke és az, hogy mekkora jóváírást tudsz havonta vállalni. A Prémium Aktív Extra kamatkedvezmény feltétele, hogy a kölcsönszerződésben szereplő bankszámlára legalább 450.000 Ft havi jóváírás érkezzen átutalásból (a saját számlák közötti átvezetés nem számít bele).
Ha a kölcsönösszeg 3.000.000 Ft – 6.999.990 Ft közötti, és teljesíted a jóváírási feltételeket, akkor 10,69%-os kamattal számolhatsz. A feltételek teljesülését a bank havonta vizsgálja, és ha a vizsgált hónapban nem teljesíted a feltételeket, akkor az előző hónapot is megnézik. A két hónap átlagát veszik figyelembe, ezzel áthidalva a havi rendszerességtől eltérően érkező jóváírás miatti kedvezményvesztést. Ha ezen két hónapban sem teljesíted a kamatkedvezmény feltételét, akkor a következő hónapban a kamatkedvezményre nem leszel jogosult.
Az UniCredit most plusz jóváírást is kínál a személyi kölcsönt igénylő ügyfeleknek. Ha a hitelösszeg meghaladja az 1,5 millió Ft-ot és online igényelsz, 30 ezer Ft plusz jóváírást kaphatsz. Legalább 3 millió Ft-os személyi kölcsön igénylésénél pedig egyhavi törlesztőrészletnek megfelelő összeget, de maximum 50.000 Ft-ot visszatérít a bank.
A személyi kölcsön igényléséhez állandó magyarországi lakcímmel kell rendelkezned, életkorod 21-70 év között kell legyen, és szükséges 3 havi bankszámlamúlt jövedelem jóváírással. Emellett telefonos elérhetőséggel (nem munkahelyi, mobil vagy vezetékes) kell rendelkezned, és nem szerepelhetsz a KHR rendszerben negatív eseménnyel. Az igényléshez alkalmazotti, nyugdíjas, egyéni vállalkozói vagy cégtulajdonosi státusz szükséges, valamint 3 havi, a nevedre szóló bankszámlakivonat, amelyen beazonosíthatóan megjelenik a munkabér.
- K&H kiemelt személyi kölcsön
A K&H Bank díjazza, ha bankszámlát nyitsz náluk az igényléssel párhuzamosan és jóváírást is vállalsz folyamatosan ezen a számlán. Kiemelt személyi kölcsönre akkor lehetsz jogosult, ha a béred meghaladja a havi 400 ezer Ft-ot. Az igazolt havi nettó jövedelem legfeljebb két bérjövedelemből származhat. 3 millió Ft-os hitelösszegnél a 2%-os kamatkedvezmény által elérhető kedvezményes kamat 11,39%.
Elvárás továbbá határozatlan idejű munkaviszony esetén legalább 6 hónapos folyamatos munkaviszony. A bank a 2% kamatkedvezményt akkor adja, ha legalább havi nettó 150.000 Ft jóváírás érkezik a bankhoz, és ez a kölcsön teljes futamideje alatt teljesül.
A vállalt feltételt 6 havonta vizsgálja. Ha a kamatkedvezmény feltételét a felülvizsgálat előtti 4 egymást követő hónapban nem teljesíted, a következő felülvizsgálat időpontjáig a kamatkedvezményt megvonja, és az aktuális hirdetményben szereplő kedvezmény nélküli kamatot számítja fel. Ha a következő vizsgálat időpontját megelőző utolsó 4 hónapban ismét teljesíted a vállalt feltételeket, újra jogosult leszel a kamatkedvezményre.
A K&H személyi kölcsönt igényelhetsz, ha elmúltál már 18 éves, és a kölcsön lejáratakor még nem éred el a 65. életéved. Rendelkezned kell állandó magyarországi lakhellyel és telefonos elérhetőséggel, valamint a jövedelmednek el kell érnie a mindenkori minimálbér összegét. Továbbá szükséges, hogy már túl legyél a próbaidőn és állandó alkalmazottként dolgozz jelenlegi munkahelyeden, vagy ha vállalkozó vagy, akkor legalább egy éve működtesd vállalkozásodat és legyen mögötted egy teljes lezárt üzleti év. Nyugdíjasként is igényelheted a kölcsönt. Az igényléshez az is szükséges, hogy ne szerepelj a Központi Hitelinformációs Rendszerben negatív információval.
Mi alapján válasszak az ajánlatok közül?
A bemutatott személyi kölcsön ajánlatokból jól látszik, hogy nincs egyetlen, mindenki számára legjobb megoldás. A legkedvezőbb konstrukció kiválasztása nagyban függ az egyéni helyzetedtől: jövedelmed nagyságától, a felvenni kívánt hitelösszegtől, és attól, hogy hajlandó vagy-e bankszámlát nyitni vagy jövedelmed az adott bankhoz utalni a kedvezőbb kamatokért cserébe.
Ha például számodra a legfontosabb a kényelem és nem szeretnél új bankszámlát nyitni vagy jövedelmet átutalni, akkor jó választás a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsöne, hiszen ez az ajánlat kiemelkedik abban, hogy nem teszi kötelezővé sem a számlanyitást, sem a jövedelem érkeztetését. Nincsenek hitelbírálati és folyósítási díjak sem. A kamat a hitelösszegtől és az ügyfélminősítéstől függ.
Ha azonban vállalod a jövedelemátutalást, akkor akár 9,89%-os kamattal is felveheted az Erste Most Extra kölcsönt, amely mellé a számlanyitásért extra 40.000 Ft jóváírás is jár, melyből az első havi törlesztő jelentős része is kijön.
Mindig érdemes személyre szabott kalkulációt végezni és a kisebb betűs részeket is átböngészni, mint például a kamatkedvezmény fenntartásának feltételei – egy megfontolt döntéssel ugyanis sokat spórolhatsz a hiteleden.