Meglepően jól kezdték az évet a hazai biztosítók. Az emberek tartottak a járványtól, így sokan kötöttek élet- és egészségbiztosítást. 

A 2020-as, a koronavírus járvány első hullámának hatásaival csak két hétig terhelt első negyedéves 336 milliárd forintról 7,1 százalékkal 360 milliárd forintra emelkedett a biztosítók díjbevételaz első negyedévben. Ez tehát nagyon erős kezdet volt – mondta el a biztosítók első negyedévéről Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, a Magyar Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója. 

Fontossá tette a járvány az életbiztosításokat 

Az életbiztosítási piac díjbevétele 10,3, a nem életbiztosítási ág 4,9 százalékkal növekedett. Az életági növekedésben jó hír, hogy ezúttal nem az érdemi biztosítási védelmet nem jelentő – lényegében csak megtakarításnak számító – egyszeri díjas életbiztosítások díjbevétele ugrott meg, a rendszeres díjas biztosításokból a legjelentősebben, 11,2 százalékkal ugrott meg a díjbevétel. A nyugdíjbiztosításoknál a szerződésszám is 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedett – 354,5 ezerről 390,5 ezerre – egy év alatt. Eközben az átlagdíj más szegmensekben sokkal gyorsabban növekedett, mint a szerződésszám. A teljes piacon 0,4 százalékos volt az emelkedés, a rendszeres díjas szegmensben – főleg a már említett nyugdíjbiztosítási pörgésnek köszönhetően – 1,9 százalékos volt a bővülés. Ugyanakkor a díjbevétel és a szerződésszámok növekedése közötti látható eltérés azt jelzi, hogy a piacról kikerülő, lejáró életbiztosítási szerződéseket pótló új szerződéseket az új ügyfelek lényegesen magasabb díj mellett kötik meg. (A nyugdíjbiztosításoknál még hosszú évekig kevés lesz a szerződés lejárat, ezért ott folyamatos lesz a növekedés.)  A nyugdíjbiztosítási szerződések éves átlagdíja 268 ezer forint, havi 22,3 ezer forint.  

A koronavírus járvány hatására az emberek a korábbiaknál több alkalommal voltak hajlandóak védelmet jelentő kockázati életbiztosítási és egészségbiztosítási termékeket is vásárolni.  

A fentiek miatt a lakossági megtakarításokon belül hosszú idő után érdemben növekedni tudott a biztosítások részesedése.   

Normalizálódott a kgfb piac 

A nem életbiztosításoknál fontos látni, hogy idén már kiesett a kötelező (kgfb) biztosítások díjbevételből a biztosítási adó beépülése a díjakba – két éve a kgfb szerződéseknél korábban külön nyilvántartott adót a biztosítói díjbevétel részévé tették. Így a díjbevétel az adó mértékével megugrott, amit a megtévesztő statisztikák komoly drágulásként tálaltak. A kgfb díjbevétel az adó hatásnak kikerülésével így már csak 2,1 százalékkal nőtt. A vállalati vagyonbiztosítási díjbevétel 17, a lakossági vagyonbiztosításokra befizetett összeg 7,1 százalékkal emelkedett.  

Senki nem utazik – nem kell utasbiztosítás 

A pandémia miatt tovább tart az utasbiztosítások mélyrepülése. A díjbevétel éves szinten 66 százalékkal esett, de a számokat a céges éves megállapodások szépítik. Az egyszeri utazásokhoz kapcsolódó díjbevétel 84 százalékos zuhanást mutatott. Pandurics Anett szerint a biztosítók komolyan figyelik, hogyan indul újra az utazás a nyári szezonban. Emlékeztetett: már a belföldi utazáshoz is köthető számos társaságnál biztosítás. Több biztosító felülvizsgálta a biztosítási feltételeit, s immár szinte kivétel nélkül vállalja a koronavírus fertőzéssel kapcsolatos kártérítést.  

Pandurics Anett szerint a vírus továbbra is bizonytalanságot okoz a piacon. A Mabisz elnöke szerint az első negyedéves adatokhoz képest az év következő időszakában nem várható ilyen gyors növekedés, de mindenképp díjbevétel és szerződésszám növekedéssel számolnak a biztosítók.