Az MNB az eddigieken túl további vállalati zöld hitelcélokra terjeszti ki a programot. Bekerül a körbe a fenntartható agrárium és élelmiszeripar, valamint az elektromobilitás is.
Az akár évekre kitolódó futamidő ellen a törlesztőrészlet-emelés ügyfél általi engedélyezése lenne a leghatékonyabb megoldás, ehhez viszont – hogy ne járjon többletköltségekkel – rendeletmódosításra lenne szükség.
Miközben a lakossági fizetési forgalomnak csak 25 százaléka bonyolódik elektronikusan, a szakértők figyelmét nem kerülte el, hogy egyes nagy szolgáltatók saját, csak világhálózatukon belül használatos fizetőeszközök kidolgozását tervezik.
A GVH arra figyelmezteti az építkezőket, hogy az építőanyagoknál tapasztalt óriási árkülönbségek miatt érdemes több árajánlatot is kérni. A money.hu pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az építkezések miatt felvett hiteleknél is járjanak el körültekintően.
A harmadik fél által nyújtott szolgáltatások térnyerésével a vállalatok egyre több kihívással szembesülnek. Már a fejlesztendő területeket is meghatározták.
Míg 2017 elején a hazai privátbankok 3860 milliárd forintot kezeltek, 2021 első félévére ez az összeg 7000 milliárd forintra nőtt azaz 180 százalék volt az emelkedés.