Nem csak új lakásra lesz zöld hitel

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc

A 2,5 százalékos zöld lakáshitel árnyékában az MNB zöld jelzáloglevél-vásárlási programja annak készíti elő a terepet, hogy a kereskedelmi bankok maguk is kedvezményes hiteleket tudjanak kínálni azokra a hitelcélokra is - pl. energiatakarékosságot célzó felújítások -, amelyekre az évi 2,5 százalékos zöld lakáshitel nem jó megoldás. 

A világgazdaságban, azon belül Európában és természetesen Magyarországon is egyre nagyobb szerepet kap a klímaváltozás, a globális felmelegedés elleni harc és a fenntartható gazdaság létrehozása. Szinte minden ágazatban fókuszba került a fenntarthatóság, a klímabarát működés. Így van ez Magyarországon, azon belül a pénzügyi szektorban és a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) is. Az MNB ezért indította el a zöld programját, vagyis zöld monetáris politikai eszköztár-stratégiáját, amely több területen irányoz elő lépéseket. 

Októbertől indul az új szupertermék, az évi maximum 2,5 százalékos kamatozással elérhető úgynevezett zöld lakáshitel, amelyet alacsony energiafogyasztású lakások megvásárlására és építésére lehet igényelni. Ugyanakkor a régebbi lakások megújítása esetén sem ártana ráhajtani a fejlesztésekre, hiszen a meglévő lakásállományt nem lehet egyik napról a másikra lecserélni.

Korábban már írtuk, hogy egy ‘60-as években épült házban lévő lakás akár nyolcszor, de egy 20 éves épület is 2,5-ször annyi energiát fogyaszthat, mint napjaink legmodernebb technikával készülő épületei. A fenti problémák orvoslásában kaphat szerepet a jegybank zöld jelzáloglevél-vásárlási programja. Ennek stratégiai célja, hogy célzott vásárlásokon keresztül az MNB hozzájáruljon a hazai zöld jelzáloglevél-piac megteremtéséhez, ezen keresztül pedig a zöld jelzáloghitelek terjedéséhez. Mindez közvetetten támogatja az energetikai szempontból korszerű ingatlanok építését, ezáltal egy egészségesebb szerkezetű hazai ingatlanállomány kialakítását, illetve hozzájárulhat a környezettudatos fogyasztói magatartás fejlesztéséhez. 

Nem csak új lakásokra lesz kedvező hitel

Nagyon leegyszerűsítve a történet úgy néz ki, hogy az MNB a jelzálogbankok által kibocsátott, nemzetközi standardoknak megfelelő, zöld minősítéssel rendelkező, fix kamatozású, forintalapú, legalább 5 éves futamidővel által kibocsátott jelzálogleveleket vásárol a piacon. A kibocsátó jelzálogbankok számára biztonságot jelent az, hogy az MNB biztos vevőként jelenik meg, s így forrást tudnak teremteni arra, hogy saját maguk is megjelenjenek a maguk zöld hitelével

Az októbertől az MNB refinanszírozása mellett induló zöld lakáshitel csak új lakások megvásárlására használható fel. A bankok zöld hitelei egyéb zöld szempontokat is figyelmbe tudnak venni a lakáspiacon. Így például használt lakások energiatakarékossági felújításaira tudnak a jelzáloglevél vásárlási programnak köszönhetően a piacinál alkalmanként kedvezőbb feltételek mellett nyújtani hitelt ügyfeleiknek. 

Olcsóbb hitelért leszel környezettudatos?

Az MNB a programban résztvevő bankoktól a nemzetközi sztenderdek követését várja el, ami egy likvid, transzparens és egységes alapokon nyugvó hazai zöld jelzáloglevél-piac felépülését segíti elő.

Az első zöld jelzáloglevél kibocsátására már sor is került - az OTP bocsátotta ki 5 milliárd forint értékben. Azt, hogy milyen komoly előrelépés előtt állunk, azt talán jól mutatja, hogy a jegybank azt jelezte: 200 milliárd forint értékű zöld jelzáloglevél vásárlását tervezi a program keretében. Az MNB a jelzálogbankokkal folytatott egyeztetések alapján arra számít, hogy a legtöbb kibocsátó várhatóan még az idei évben megjelenik az első zöld jelzáloglevél-sorozattal. Ez tehát azt jelentheti, hogy az új lakás vásárlására szolgáló, 2,5 százalékos zöld lakáshitel mellett hamarosan megjelenhetnek a kereskedelmi bankok saját zöld hitelei - így pedig erősödhet a verseny. Ha pedig erősödik a verseny a zöld hitelek piacán, az egyrészt alacsonyabb kamatokat hozhat. A másik oldalon pedig a hitelfelvevők is számolni kezdenek és talán egyre többen kezdik el majd mérlegelni a vásárlás, felújítás során, hogy a zöld, energiatakarékossági szempontokat is figyelembe vegyék - ha ezért olcsóbb lehet a hitel, miért ne?

A bankoktól is zöld politikát vár az MNB

Az MNB abban is érvényesíti a zöld elveket, hogy a korábbi jelzáloglevél vásárlási programjainak üzleti alapú előírásain felül azt is elvárja a programban részt venni szándékozó bankoktól, hogy rendszeresen fenntarthatósági tájékoztatót hozzanak nyilvánosságra, valamint, hogy ügyféltájékoztatási gyakorlatukban is érvényesítsék a zöld elveket.

Borítókép: Getty Images

chatsimple