• A pandémia kedvezőtlen hatásai ellenére szerény, 1,9 százalékos emelkedést értek 2020-ban a lakáshitelek. Az új szerződések összege 928 milliárd forintra rúgott. 
  • A piaci feltételekkel elérhető konstrukcióknál 1 százalékos csökkenés következett be, az államilag támogatott lakáshiteleknél több mint 20 százalékos volt a bővülés, így utóbbiaknak köszönhető, hogy nem került mínuszba a piac. 
  • A legbiztonságosabb, több mint 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek masszív, 29 százalékos többlettel zárták a múlt évet. 

Szerény mértékben növekedni tudott a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére a magyarországi lakáshitelpiac a múlt évben: összesen 928 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok tavaly, ami 1,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 911 milliárd forintos összeget – derül ki a money.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló összefoglalójából, amely szerint az államilag támogatott konstrukciók tartották pluszban az évek óta növekedésben lévő piacot. 

Pluszok, mínuszok

Ugyan sikerült többletet elérnie a lakáshiteleknek, de azért látszik a járványhatás a tavalyi számokon.  A 2015 és 2018 között évente elért 29-39 százalékos, valamint 2019-es 7 százalékos emelkedéshez képest a múlt évben csak 2 százalék alatti többlet jött össze, azaz látványosan lelassult lassult a növekedés.  Ennek a hátterében az áll, hogy a lakosság bizonytalan gazdasági környezetben későbbre halasztja a tervezett beruházásait, többek között a lakásvásárlást. 

A járványhatás abból is látható, hogy a piaci feltételekkel elérhető lakáshitelek összege csökkent, mégpedig 1 százalékkal 778 milliárd forintra. A piaci feltételű lakáskölcsönök minimális visszaesésével párhuzamosan a támogatott hiteleknél 21 százalékos bővülés történt, így 145 milliárd feletti eredménnyel zárták a múlt évet.

Összességében tehát elmondható, hogy a múlt évi növekedés a támogatott lakáshiteleknek köszönhető, amiben lényeges szerepet játszott az úgynevezett bázishatás. 2019 közepén ugyanis jelentősen bővült a támogatott lakáshitelekre jogosultak tábora, azóta a kétgyermekesek is felvehetik a 10 millió forintos kedvezményes lakáshitelt, emiatt a múlt év első felében – az egy évvel korábbihoz képest – jelentős növekedést mutattak a támogatott kölcsönök. 

Fókuszban a biztonság

A money.hu szakértői szerint jól látszik a tavalyi adatokból az is, hogy egyre többen választják a legbiztonságosabb konstrukciókat. A 10 évnél hosszabb időszakra fix törlesztőrészletű lakáshitelek összege a múlt évben 29 százalékkal 127 milliárd forintra emelkedett. 

A money.hu szakértői szerint ez illeszkedik az utóbbi években kialakult trendbe: a hitelfelvevők egyre tudatosabbak, és a kiszámítható konstrukciókat preferálják. Szemben a változó kamatozású lakáshitelekkel, amelyek törlesztőrészlete jellemzően 3-12 havonta változhat. 

Lakásfelújítás, hitelfelvétel

A money.hu lakáshitel-kalkulátora szerint a piacon elérhető legbiztonságosabb, a futamidő végéig fix törlesztőrészletű, 20 éves, 10 millió forintos lakáshitelek közül a legkedvezőbbeknél 62-64 ezer forint a havi törlesztőrészlet, míg a legdrágábbaknál akár 90 ezer forint felett lehet ez az összeg. Ezért érdemes hitelfelvétel előtt alaposan áttekinteni a bankok ajánlatait. 

A lakáshitelpiacot érinti az idén elindult államilag támogatott lakásfelújítási program is, amelynek keretében a gyermekes háztartások a felújításra fordított összeg felét, maximum 3 millió forintot kaphatnak vissza az államtól, a saját erőt pedig kedvezményes hitelből is finanszírozhatják.