A money.hu korábban tett javaslataival lényegében megegyező módon szeretné megkönnyíteni azoknak az adósoknak a helyzetét a Magyar Nemzeti Bank, akik a hiteltörlesztési moratóriumból kikerülve megfelelő anyagi lehetőségekkel bírnak arra, hogy most némi pluszt vállalva mentesítsék magukat a szerződések futamidejének hosszú hónapokkal történő meghosszabbodásának hatásaitól.

Európa legnagyobb védőernyője

Az Európában egyedülálló moratórium mára betöltötte a szerepét, csillapította az egészségügyi válsághelyzet nyomán kialakuló bizonytalanságokat – értékelte a hiteltörlesztési moratóriumot Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Ugyanakkor, miután a koronavírus járvány harmadik hullámát is sikeresen legyőzte az ország, itt az ideje, hogy stabilizáljuk a helyzetünket, újra elkezdhetünk normálisan élni, ideje rendbe tenni a családi kasszát is.

Az MNB alelnöke szerint az ügyfeleknek látniuk kell azt, hogy a moratórium alatt fennálló, vissza nem fizetett hitel továbbra is kamatozik. A kormány és a jegybank a magyarországi moratórium kapcsán úgy határozott, hogy az ügyfelek védelme érdekében a kamat nem tőkésedik, de azt is vissza kell majd fizetni. Az újraindulást azzal segítik az ügyfeleknek, hogy előírták: a moratóriumból történő kilépést követően a havonta fizetendő törlesztőrészletek nem növekedhetnek, ugyanakkor a futamidő így hosszan kitolódhat.

Moratórium rizikófaktorok: magas kamat, hosszú futamidő

Azoknál a hiteleknél, ahol magasabb a kölcsön kamata, vagy még nagyon hosszú a futamidő, ott a felhalmozódó tartozás komoly összegű, akár milliós tétel is lehet – figyelmeztetett Kandrács Csaba. A money.hu már korábban jelezte, hogy a folyószámla-hitelek és a hitelkártya tartozások esetében a szerződésben szereplő magas kamat miatt komolyan ráfizethet az, aki hosszú ideig benne marad a moratóriumban. Az MNB példája szerint több százezer forinttal nőhet a tartozása azoknak az ügyfeleknek is, akik 15 százalékos kamatozású személyi hitelt vettek fel valamikor a járvány előtti hónapokban és még 7 év hátra van a kölcsön futamidejéből. A hosszú futamidő miatt több millió forinttal emelkedhet a fennálló tartozása azoknak a jelzáloghiteleseknek, akiknek még 20 évig kell fizetniük a 15 millió forintos, 5 százalékos éves kamatra felvett lakáshitelüket.

Ha az ügyfelek még hosszabb ideig bennmaradnak a moratóriumban, akkor könnyen előfordulhat, hogy akár a moratóriumban töltött idő duplájával is meghosszabbodhat a futamidő. „Aki nem szorul rá, annak ez nem éri meg" – figyelmeztetett az MNB alelnöke, aki szerint a következő hónapokban a moratóriumban maradás ezeknek az ügyfeleknek teljesen felesleges költségeket jelent majd.

A rászorulók védelme nem kérdés

Az MNB felmérése szerint a moratóriumos ügyfelek többsége nem azért nem fizet, mert nem tud, hanem mert nem akar. A lakossági moratóriumos ügyfelek 53 százalékának nőtt a jövedelme tavaly, és a kkv-ügyfelek 93 százaléka biztosan tudná folytatni a törlesztést az MNB felmérése szerint. A jegybank értékelése szerint a vállalati hitelek 12 százaléka, a lakossági hitelek 10 százaléka számít kockázatosnak. A továbbra is bizonytalan helyzetű ügyfelek esetében ugyanakkor mindenki, az MNB és a bankok is fontosnak tartanák, hogy folytatódhasson a moratórium, hiszen csak így van remény arra, hogy a következő hónapokban javul az érintettek anyagi helyzete és lehetőségük nyílik a törlesztés folytatására.

Célba ért javaslatok

A money.hu néhány hete javasolta: a moratórium szabályozásán érdemes lenne úgy módosítani, hogy azon ügyfelek számára, akiknek anyagi helyzete már normalizálódott, legyen mód arra, hogy ők maguk kérhessék a törlesztőrészlet emelését azért, hogy a kölcsön futamideje ne nyúljon meg hosszú hónapokkal. Példaszámításunk szerint ez egy havi 100 ezer forintos törlesztőrészlettel bíró lakáshitel esetében – a hátralévő futamidőtől függően – havi 2-5 ezer forintos tehernövekedést okozhat, cserébe hónapokkal rövidülhet a törlesztési időszak.

Ehhez ugyanakkor – jeleztük – az kell, hogy az ilyen szerződésmódosításokat ne terheljék olyan extra költségek, mint szerződésmódosítási és az azzal járó egyéb (pl. közjegyzői) költségek.

Kandrács Csaba szerint a Magyar Nemzeti Bank a vezetői körlevélben fogalmazza majd meg elvárásait a bankok felé, arról, hogy milyen eszközökkel segítsék a moratóriumból visszatérő, jobb anyagi helyzetben lévő adósokat. Ezen javaslatok között ott szerepel az ingyenes szerződésmódosítás korábban a money.hu által felvetett lehetősége is.

Jogszabály módosítás is kell

A jegybank ugyanakkor a bankoktól nem tudja kérni a jelzáloghitel-módosítás közjegyzői díjának elengedését, hiszen az nem banki költség. Ehhez a moratóriumról szóló jogszabály (2020. évi LVIII. törvény 15. §) olyan értelmű módosítására volna szükség, amely az ilyen, az ügyfél által kezdeményezett, a moratóriummal kapcsolatos szerződésmódosítást is mentesítene a közjegyzői okiratba foglalás kötelezettsége alól. (Jelenleg ez csak a futamidő meghosszabbodását érintő automatikus szerződésmódosítás esetén lehetséges.)

A money.hu másik korábbi javaslata is összhangban van az MNB elképzeléseivel. Kandrács Csaba szerint a bankok számára iránymutató vezetői körlevélben szorgalmazni fogja, hogy a bankok tegyék lehetővé a jobb anyagi helyzetben lévő, a moratóriumból kilépő ügyfeleknek az időközben felhalmozódott kamat- és díjterhek ingyenesen előtörlesztését. Korábban a money.hu azt is jelezte: fontos lenne ugyanakkor ezzel kapcsolatban, hogy ezzel a lehetőséggel ne csak a moratóriumból való kilépéskor, hanem a futamidő hátralévő idejében bármikor élhessenek az adósok. Így ugyanis azokat az ügyfeleket sem érné hátrány, akiknek anyagi helyzete majd csak a jövőben rendeződik annyira, hogy a gyorsabb és kevesebb költséggel járó törlesztés érdekében be tudják vállalni a moratórium alatt felhalmozott extra terhek megfizetését.

Most érdemes kivárni

A következő napokban, legkésőbb szeptember végéig látni fogjuk, hogy a bankok milyen gyorsan fogadják meg az MNB ajánlásait, nem lehet kétségünk afelől, hogy a pénzintézetek döntő többsége ingyenes megoldást kínál majd a törlesztőrészlet emelésre és az előtörlesztésre is. A fennálló időben lehetőség van arra is, hogy a kormány jogszabályt módosítson, s így az ügyfél magasabb törlesztőrészlet vállalását tartalmazó szerződésmódosítás közjegyző bekapcsolódása (és költsége) nélkül megvalósulhatna. Arról egyelőre nincs hír, hogy a fenti lehetőség visszamenőleg, minden moratóriumban korábban lévő ügyfél számára is megnyílna. (Bár sokaknak jól jönne.) Épp ezért azoknak, akik jelenleg a moratóriumban vannak, a money.hu szakértői azt javasolják, hogy a feltételek tisztázásáig ne lépjenek. Két-három hónap moratóriumban maradás már nem dob annyit a tartozáson, amennyit a külön díj nélküli előtörlesztéssel, vagy a futamidőt rövidítő magasabb törlesztőrészlettel lehet nyerni. Ugyanakkor a nyár végén mindenkinek érdemes lesz felkeresni bankját, hogy tájékozódjon a lehetőségekről. A money.hu természetesen folyamatosan figyeli az eseményeket, szakértői értékeléseinkkel a jövőben is segítjük a hiteleseket.

Borítókép: Pixabay