Heteken múlik, tudnak-e milliókat spórolni a hitelfelvevők

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc
A megbízható pénzügyi információkat az economxtámogatja.
Hirdetés

Az MNB nem egész két hét alatt 1,1 százalékkal emelte az irányadó kamatot, a forrásköltség hipergyors drágulását a bankoknak is gyorsan le kell követniük, így a money.hu árértékelése szerint a hitelkamatok drágulásának hete jön. Ha beválik az elemzők véleménye és év végére 3,5 százalékos lesz az irányadó kamat, akkor – amennyiben az emelés beépül a kölcsönökbe is - egy 20 milliós hitel törlesztőrészlete 150 ezer forint fölé emelkedik majd. Ez 15 százalékkal, 20 ezer forinttal magasabb, mint amilyen kamatszinten november elején kölcsönt lehetett felvenni. 

Egy hét: +1,1 százalék

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön 2,9 százalékos kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ez azt jelenti, hogy a múlt héthez képest újabb 40 bázispontos emelést történt az irányadó kamatban. Nem egész két hét alatt így már 1,1 százalékos szigorításnál tartunk. Emlékeztetőül: májusban még 0,6 százalék volt az alapkamat…

„Azonnal” drágulnak a hitelek

A money.hu értékelése szerint az elmúlt napok mozgása alapján az irányadó kamat emelése a pénzpiaci kamatokban igen gyorsan megjelenik a majd. Ez pedig azt fogja maga után húzni, hogy a hitelkamatok is jelentősen drágulnak majd. 

Ha a drágulás teljes egészében átmegy a lakáshitel kamatokba, akkor egy november elején még 5 százalékos kamat mellett 20 éves futamidőre kínált

20 milliós hitel esetében az akkori ajánlatban szereplő 132 ezer forintos törlesztőrészlet helyett a következő napokban már csak 144,5 ezer forintos törlesztés mellett lesz elérhető a kölcsön.

A hitel kamatának 1,1 százalékos drágulása a money.hu számításai szerint a futamidő végéig visszafizetendő összeget 9,4 százalékkal, 31,6 millió forintról 34,6 millió forintra tolja.

+3,5 százalékon fordulunk 2022-re? 

Azt, hogy ilyen mértékű kamatemelés abszolút reális, az az is erősíti, hogy az elemzők szerint a MNB-nek a következő hetekben is folytatnia kell majd az irányadó kamat emelését és a következő aukciókon tovább emelkedik majd az egyhetes betétekre kínált kamat. Sokan év végére 3,5 százalékos szintet tartanak reálisnak (néhány hete még 2,5 százalékos alapkamattal számolt a piac). Ráadásul a jövő évben még tovább tarthat az inflációs nyomás, ezért a pénzpiaci kamatszintek jó ideig felfelé mennek majd. 

Havi 20 ezerrel ugrik majd a törlesztő

Ha azzal számolunk, hogy az elemzőknek igazuk lesz, s a mai szintnél 60 bázisponttal még magasabb kamatszintek alakulhatnak ki, akkor a példánkban szereplő 5 százalékos ajánlat helyett a 20 milliós hitelhez a money.hu számításai szerint néhány hét múlva már csak 6,7 százalékos kamaton lehet majd hozzáférni.

Ebben az esetben az ügyfélnek havonta már közel 20 ezer forinttal magasabb, 151,5 ezer forintos havi törlesztést kell teljesítenie

a kölcsönhöz és közel 5 millió forinttal, 36,4 millió forintra ugrik a teljes törlesztési terhe. 

A banki kamatemelések hete jön

Ne legyenek illúzióink, a hitelek drágulása ma már szinte mindennapos. Az MNB következő betéti tenderét december 2-án tartja,

a pénzintézetek nagy része ugyanakkor a hónap elejétől már új kamatokat fog meghirdetni, ezért a banki kamatemelések hete jön.

A money.hu értesülései szerint az Erste Banknál december 6-tól a forrásköltségek drágulása miatt 80 bázisponttal emelkedik az 5 és 50 bázisponttal a 10 éves kamatperiósdura kínált lakáshitelek kamatszintje. A 15 évre fixált hiteleknél csak 30 bázispontos lesz az emelés. Ez a lépés is igazolja a money.hu szakértőinek korábbi véleményét, mely szerint a piacon az irányadó kamat drasztikus emelkedése miatt a hosszan (végig) fix hitelek felvétele irányába érdemes elmozdulni. Ezeknek a rendkívül komoly biztonságot nyújtó kölcsönöknek felára a következő hetekben olyan alacsony lesz, amilyenre korábban nem volt példa.

Miután a drágulás folyamatos lesz, a money.hu minden hitelfelvételt tervezőnek azt ajánlja, ha lehet,

gyorsítsa fel az új otthon megszerzésének folyamatát és a hiteligénylést.

Most heteken múlik, hogy milliókat tud-e spórolni az adós.

Borítókép: Getty Images

chatsimple