A tavalyi visszaesés után idén minden bizonnyal ismét felpörög a kereskedelem a karácsonyt megelőző időszakban, ám a folyamatos áremelkedés és az áruhiány megálljt parancsolhat az ajándékozóknak. Bár a lakáshitel kamatoknál látható, hogy az infláció és a jegybanki kamatemelkedés miatt gyorsan drágulnak a hitelek, a személyi kölcsönöknél egyelőre tart a Black Friday -, hogy miért, írásunkban arról is lerántjuk a leplet.
15 százalékkal többet költünk, mint tavaly
Míg tavaly átlagosan 52 300 forintot költött egy magyar vásárló karácsonykor, addig idén várhatóan 61 411 forintot szán ajándékokra, ez pedig 15,5 százalékos bővülést jelent a tavalyi évhez képest – derül ki a GKI Digital felméréséből. S hogy még ennél is konkrétabbak legyünk: 2021-ben ajándékonként 9017 forintban gondolkodunk, azaz egy megajándékozottra 600 forinttal kevesebb jut majd, mint 2020-ban.
Idén már ismét több embernek veszünk ajándékot
A járvány okozta anyagi nehézségek egyértelműen megmutatkoztak a tavalyi felmérésekben, ugyanis a 2019-es „utolsó békeévhez” képest 2020-ban 8 helyett csak 5 embernek vettünk ajándékot, idén viszont emeltünk a számot, ismét nagyobb kört, 7 embert tervezünk meglepni. Ebből arra is következtethetünk, hogy miután tavaly a szigorú lezárások miatt csak szűk körben ünnepeltünk, idén a jelek szerint többet tervezünk utazni és találkozni távolabbi rokonokkal, valamint barátokkal.

A megkérdezettek 62 százaléka férjének, feleségének tervez ajándékot vásárolni, emellett a rokonság számít még fontos körnek (26%), de nem maradhatnak ki a barátaink sem (20%). A legfőbb célpontot természetesen a gyerekek jelentik, idén is ők kapják a legtöbb ajándékot.
Újra aratnak a műszaki cikkek
A GKI Digital felméréséből kiderült, hogy 2021-ben a legnépszerűbb slágertermékek
- a szórakoztató elektronikai termékek 43,
- a ruházati cikkek 32,
- és a játékok 31 lesznek százalékkal.
Mindez teljesen természetesnek tűnik, ám tavaly, a járványhatások miatt az elektronikai termékek nem voltak a top3 között, mert kevesebbet költöttünk, így ezek a drága ajándékok elmaradtak, s inkább ruhák, játékok és szépségápolási termékek kerültek a fa alá.
Visszatérünk az üzletekbe
A nagy összegű műszaki termékek beszerzésének visszaesése azzal is összefügghet, hogy tavaly ilyenkor meglehetősen féltünk kimenni az utcára és a zsúfolt üzletekbe az adventi időszakban, emiatt +45 százalékos, rekord növekedést produkált az online értékesítés. Ugyanakkor az ilyen készülékek esetében vélhetően többen gondolták úgy, hogy a nagy összegű termék megvásárlása előtt jól jön a „személyes ismerkedés”, a berendezés fizikai szemrevételezése, a bolti eladó szakemberek segítsége. Ám most, egy évvel később
a 60 százalékos átoltottság mellett úgy tűnik bátrabbá teszi az embereket és visszatérhetnek a tradicionális vásárláshoz.
A felmérések szerint ugyan idén is 30 százalékkal emelkedhet az online vásárlások száma, ajándékvásárlás terén ismét nagyobb teret kaphat a hagyományos kereskedelem.
A 2021-es ünnepi szezonban a tavalyi aránynál
- kevesebb vásárló tervezi az ajándékok beszerzését webáruházakból (2021: 77% vs. 2020: 86%),
- míg bevásárlóközpontokban, plázákban (2021: 57% vs. 2020: 49%),
- illetve hagyományos boltokban, szaküzletekben, szupermarketben (2021: 38% vs. 2020: 33%) többen szeretnénk vásárolni.
Keresztül húzhatja a terveket az áruhiány és az áremelkedés
A kereskedelem legerősebb, legforgalmasabb időszakát minden évben a karácsonyt megelőző, Black Friday akciókkal fűszerezett utolsó 6-8 hét jelenti. Idén azonban érdemes lehet minél hamarabb nekilátni az ajándékok beszerzésének, ugyanis év eleje óta tartó folyamat, hogy drasztikus készlethiányok, áremelkedések sújtják a kereskedelmet. Ezen belül is kiemelten a műszaki cikkek piaca nagyon kitett a vírus közvetlen következményeként akadozó ázsiai termelések, valamint a nemzetközi tengeri szállítmányozás lassulásának.
Magyarországon az áruhiány mellett az infláció és az euró árfolyam romlása is negatívan hat a fogyasztói árakra, emellett sok termékkategória esetén limitált a választék is.
Összességében tehát az idei karácsonyi szezon drágább, és akciókban, választékban szerényebb lehet, mint a tavalyi.
A személyi hiteleknél is Black Friday van
Miközben a lakáshiteleknél folyamatosan drágulnak a kamatok a jegybanki kamatemelések felgyorsulására válaszul, a személyi hiteleknél egyelőre nincs komoly változás. Így azok az ügyfelek, akik a karácsonyi nagybevásárlást eleve hitelből szerették volna megvalósítani, nem kell, hogy feladják a tervüket. Ennek oka egyrészt az, hogy a bankok az idei évre mintegy 80 milliárd forinttal el vannak maradva a személyi hitel kihelyezésekben, mint azt az év elején várták – a legtöbb bank a szűkös 2020-as év után úgy számolt, hogy a 2019-es év rekordkihelyezését hozhatja a koronavírustól kevésbé érintett 2021-es év. S bár a tervek teljesítését elsősorban nem is a pandémiás várakozásokban történő csalatkozás hozta, hanem, az, hogy
a korábban főleg személyi hitelből megvalósult felújítások egy jó részét ma az állami támogatásokból és a hozzá kapcsolt kedvezményes hitelből finanszírozzák az ügyfelek,
a bankok számára fontos lehet az előzetes tervek teljesítése. Épp ezért az év végét még meg akarják húzni.
A személyi hitel egyébiránt kevésbé kamatérzékeny termék, hiszen a fedezetlen hiteltípus átlagkamata még bőven 10 százalék felett van – szeptember végén 11,74 százalékon állt -, így a bankok még tudnak áldozni a kamatbevételükből a nagyobb forgalom reményében. Épp ezért jó eséllyel a karácsonyi forgatag lecsengéséig lesz pénzintézet, amely igen kedvező feltételek mellet ajánl hitelt az ügyfeleknek. A megfelelő ajánlat kiválasztásában komoly segítség lehet a money.hu kalkulátora.
Itt könnyű előrehozni a hitelfelvételt
Fontos ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy az ajándékok beszerzése nem épp olyan cél, ami a felelős hitelfelvétel melletti legjobb érvek között toplistás lehet, hiszen a karácsonyi ajándék nem olyan beruházás, amely a későbbiekben „kitermelheti” az árát. A jelen piaci környezetben ugyanakkor azok, akik tudják, hogy a következő hónapokban valamilyen komolyabb költséggel bíró beruházásba fognak, „meglephetik” magukat egy olyan személyi hitellel, amelynek kamata jó eséllyel kisebb lesz, mintha a jövő év elején indulnának portyára a banki kamatajánlatok között. Ha pedig így teszünk, azért nem lehet komolyabban megróni senkit, ha ezen pénzek felhasználásával, kissé magasabb összeg igénylése mellett hangsúlyozottan csak egy kicsivel megnöveli a karácsonyi bevásárlások költségkeretét.
Borítókép: Getty Images