Nem olcsó, de finanszírozható a gyerek külföldi tanulmánya

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 7 perc

Pandémia ide vagy oda, évente kb. 15 ezer magyar diák dönt úgy, hogy a felsőoktatási tanulmányait inkább egy külföldi intézményben kezdi meg, és egyre több példa bizonyítja, hogy ma már nem elérhetetlen álom a külföldön szerzett diploma. A költségekre viszont érdemes mihamarabb felkészülni, mert az utazás, a lakhatás, a tandíj és az egyéb rejtett kiadások akár több tíz milliós terhet jelenthetnek a családi kasszának. Pontosan milyen összegekkel kell számolni egy nemzetközi egyetemi képzés esetén, miért éri meg, és hogyan biztosíthatják a szülők a szükséges anyagi hátteret?

A 2019/2020-as tanévben már kb. 15 ezer diák tanult külföldi egyetemeken vagy főiskolákon, vagyis a felsőoktatásban résztvevő magyar hallgatók hat százaléka – körülbelül minden tizenhetedik fiatal. Mindez nem véletlen, egyre nehezebb ugyanis itthon megcsípni az államilag támogatott helyeket, emellett drágul a lakhatás is. Ha pedig költségekbe veri magát az ember, akkor érdemes lehet a határokon túl is körülnézni.

Van, ahol ingyen is tanulhatunk külföldön

A legjelentősebb kiadást természetesen a tandíjak jelentik, és bár számos országban vannak intézmények, illetve egyes képzések, ahol az uniós állampolgárok ingyen tanulhatnak – például Finnországban, Dániában, valamint a népszerű Ausztriában és Németországban –, regisztrációs vagy adminisztrációs díjak itt is felmerülhetnek, évente akár több száz eurós összegben. A holland, spanyol, olasz és francia intézményekben viszont 100 ezertől akár 700 ezer forintig is terjedhet az egy szemeszterre vonatkozó tandíj. A korábbi top 3-as célpont Egyesült Királyságban a Brexit előtt kb. 4 millió forintra rúgott egy tanév költsége egy jobb egyetemen, ez a legtöbb képzőhelyen megduplázódott vagy triplázódott, emellett pedig a diákvízum összegével is érdemes számolni.

Olcsó iskola, drága élet

Nem árt azonban figyelembe venni a megélhetési kiadásokat, hiszen

éppen az ingyenes képzéseket kínáló északi államokban rendkívül költséges az élet,

de GQ Magazin által a világ 30 legdrágább országának listáján 21. Ausztria, az Egyesült Királyság (27.) és Németország (29.) is a drágább országok közé tartozik, így érdemes átlagosan legalább havi 200-350 ezer forinttal kalkulálni még akkor is, ha kollégiumi elhelyezéssel vagy csupán egy szoba bérlésével számolunk. Ehhez hozzáadódnak a ki- és hazautazás költségei, ami még az olcsóbb európai repülőjegyekkel és a transzferekkel akár 100 ezer forintra is rúghat, hiszen nem minden egyetemi városba van közvetlen járat, ráadásul ezeket az utakat nem lehet megúszni egy kis hátizsákkal. Emellett rengeteg a rejtett kiadás, így a fogadó országon belüli helyi vagy helyközi utazások, laptop, ágynemű, bútorok, konyhai eszközök vásárlása és/vagy postázása – akár további 200 ezer forintot is adhatnak a végösszeghez. Ebből könnyen összerakhatjuk, hogy még tandíj nélkül is hozzávetőleg 2-2,5 millió forintba kerülhet egy külföldi tanév, azzal együtt pedig akár 10 milliós nagyságrendű kiadásra számíthatunk – és ez csupán egy tanév „ára” - hívja fel a figyelmet a Generali összevetése.

Segíthet az ösztöndíj

Természetesen érdemes ösztöndíj-lehetőségek, támogatási alapok után nézni a terhek könnyítésére, sőt, a külföldön tanuló fiatalok általában szívesen próbálják ki magukat különböző diákmunkákban, de akárhogy is, általában jelentős anyagi ráfordítást igényel a szülők részéről a nemzetközi tanulmányok finanszírozása.

Ezzel együtt a példák azt mutatják, hogy érdemes a gyermek jövőjébe fektetni, hiszen kifejezetten nagy előnyt jelenthet a későbbiekben a külföldi tapasztalatszerzés, nem beszélve a magas színvonalú, gyakorlatorientált képzési rendszerről és kint könnyen fejleszthető idegennyelv-tudásról.

Az egyetemi tanulmányok finanszírozása itthon is hitelcél

A hazai lakáshitel piacon a nyári hónapokban a hitelfelvevők jelentős része olyan család, akik az egyetemre induló fiatalnak vásárolnak kisebb méretű lakást. A kevésbé tehetősek ugyanakkor a személyi hitel piacon aktivizálódnak, hiszen akár az albérlet-bérlés, akár a távolban lakáshoz, illetve a tanulmányokhoz szükséges bútorok, eszközök beszerzéséhez is szükséges lehet. E tekintetben nem olyan nagy lépés az, ha a külföldi képzések finanszírozásában gondolkodunk hitelfelvételben.

Ne kerüljük meg az állam nyújtotta lehetőséget. Ha az Európai Gazdasági Térség (EGT - az EU, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia olyan egyetemén tanulunk, ahol a képzés után kapott diploma Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget biztosít, akkor a

A Diákhitel segíthet, de külföldre nem elég

külföldi tanulmányokra is igényelhetjük a szabad felhasználású Diákhitel 1 kölcsönt. Ennek 1,99 százalékos a kamata, szemeszterenként (ami 5 hónapnak számít) havonta maximum 150 ezer forintot igényelhetünk,

tehát egy tanulmányi évben 1,5 millió forint forrást biztosít a továbbtanuláshoz. Az összeget szemeszterenként egy összegben előre elkérhetjük. A törlesztőrészlet egy 4 évig tartó képzés és a maximális 6 millió forint felvétele esetén a tanulmányok befejezése után 10 éves visszafizetési időtartammal számolva havi 53 ezer forintot tesz ki. Fontos tudni, hogy a Diákhitel esetében a minimális törlesztés éves összege az első évben a mindenkori minimálbér, a második évtől az előző évi jövedelem 6 százalékában van minimalizálva, de az ex-egyetemisták jellemzően nagyobb összeget fizetnek, az átlagos visszafizetési idő így alig több, mint 7 év. (Az előtörlesztés a diákhitelnél ingyenes.)

Ha nincs forrás, személyi hitelt vehet fel a család

Az persze jól látszik, hogy a Diákhitel mellett a külföldi tanulmányok további finanszírozására is szükség van. Ha találunk ingyenes képzést és/vagy ösztöndíjban reménykedünk, s így csak a kinntartózkodás költségeit kell megteremtenünk, akkor a Diákhitelhez hasonló nagyságrendű,

6 milliós személyi kölcsön a money.hu kalkulátora szerint 5 éves futamidőre 6,95-13,06 százalékos kamaton elérhető a bankoknál 2022. február közepén.

Ez havi 118 700 - 136 700 forintos törlesztőrészletet jelent az itthon maradottaknak, amit döntő részben épp az ifjú tanulmányai alatt kell visszafizetni. .

Van másik alternatíva, de nagyon meg kell gondolni

Nem sok esetben érdemes elgondolkozni azon, hogy bármilyen okból lakásunkat elzálogosítjuk, hiszen sok esetben az ingatlan a család egyetlen vagyontárgya. A tanulmányok finanszírozása ugyanakkor olyan hitelcél, amely megtérülő beruházás lehet - gyermekünk a tanulmányok révén jobb állást szerezhet, amelynek köszönhetően talán a hitel visszafizetése is könnyebbé válik. Épp ezért óvatosan, de ajánlható ilyen esetre az, hogy lakásunkra - feltéve, ha eredetileg nem hitelből vásároltuk meg - szabad felhasználású jelzáloghitelt vegyünk fel, s ebből finanszírozzuk a külföldi (vagy hazai) egyetemi tanulmányokat. (Ez sokkal jobb megoldás, mint a 2000-es évek elején, amikor színes tévékre és utazásokra ment el sok olyan kölcsön, amelynek fedezete a lakás volt...)

Szabad felhasználású jelzáloghitelből az egész tanulmányi időszakra elegendő kölcsönt vehetünk fel, hátránya - a személyi hitelhez hasonlóan - az, hogy a törlesztésbe az elején bizonyosan nem segíthet be az egyetemen épp a pénzt elköltő gyermek. A money.hu kalkulátora szerint 15 millió forintot 10 évre 5,6-7,79 százalékos kamaton vehetünk fel. A havi törlesztőrészlet 164 100 - 180 300 forint körül mozog.

Borítókép: Getty Images

Segítünk megtalálni a legjobb személyi kölcsönt! Tégy próbára minket! Használd kalkulátorunkat a banki ajánlatok összehasonlításához. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.

chatsimple