A hazai lakosság csupán 20%-a választ idén külföldi és belföldi nyaralóhelyet is, a távolabbi úti célokat főként a fővárosiak és magasabb végzettségűek engedhetik meg maguknak, az utazási kedv pedig a 30 év alatti fiatalok körében a legnagyobb – derül ki a Generali friss reprezentatív felméréséből.
A magyarok fele biztosan nem megy külföldre nyaralni
Éppen, hogy csak elkezdte kiheverni a hazai és a nemzetközi turizmus a covid-sokkot, idén már az ukrajnai konfliktus és az egyre magasabbra szökő árak borzolják az utazni vágyók kedélyeit és tántorítják el még a „feketeöves” nyaralókat is. A Generali Biztosító reprezentatív kutatásban kérdezte a hazai lakosságot arról, mit terveznek az idei vakációszezonra, a válaszok pedig hűen tükrözik a nagyfokú bizonytalanságot: míg a megkérdezettek közel 60%-a szinte biztosan eltölt néhány napot egy belföldi üdülőhelyen,
47 százalékuk úgy nyilatkozott, biztosan nem léti át a határt a nyári hónapokban
és inkább a belföldi nyaralás mellett dönt.
Emellett az is kiderült, hogy csupán a magyarok ötöde szeretne meglátogatni külföldi és hazai úti célokat is a szünidő alatt. Az tehát jól látszik, hogy ebben a szezonban a legtöbben biztosra mennek, és nem kockáztatják meg a nagyobb utakat az újra és újra felbukkanó koronavírus és a háború árnyékában – és persze sokkal tudatosabban vigyáznak a pénztárcájukra az instabil gazdasági helyzetben.
Még a belföldi út is a pénztárcától függ
A felmérés szerint a külföldi nyaralást tervezők között jelentősen felülreprezentáltak a Budapesten és a nagyobb városokban élők, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők – ez arra utal, hogy
az úticélok kiválasztásában valóban döntő szerepet játszanak az anyagi lehetőségek, ez pedig még a belföldi nyaralás mellett döntők között is megmutatkozik.
A korosztályok közül a 30 év alatti fiatalok körében a legkiugróbb az utazási kedv, őket pedig az 50-es, 60-as éveiket taposó magyarok követik. Az életkor a nyaralóhely kiválasztásánál is jelentős szempontnak bizonyul, hiszen míg az idősebbek elsősorban a nyugalmasabb fürdőhelyeket és wellness-létesítményeket keresik, addig a legfiatalabbak a mozgalmas, kulináris élményeket kínáló helyeket (pl. borvidékek), a 30-39 éves korosztály pedig a gyermekbarát környezetet.
Sokaknak nem az úti cél, hanem az árfekvés a lényeg
„Összességében egyébként továbbra is a Balaton a legnépszerűbb hazai turisztikai célpont, ha nyaralóhelyet kell választani, akkor a magyarok 36 százalékának azonnal a magyar tenger jut eszébe.Szorosan követik a wellness-központok és gyakorlatilag bármilyen vízközeli úti cél – ez persze nyáron érthető is. Érdekes, hogy a hegyvidéki kikapcsolódások is egyre felkapottabbak, valószínűleg a nyugodtabb, kevésbé forgalmas lokációjuk miatt.
A fentieket támasztja alá ismételten, hogy
a megkérdezettek 15%-a szerint mindegy is, hogy hová jut el az idei vakációszezonban, az egyetlen szempont a kedvező árfekvés”
–mondja Szikszai József, a Generali kárrendezési vezetője.
Tízből nyolc magyar fél, hogy a nyaralás alatt meglopják
Sajnos azonban a gondos tervezés, az anyagi lehetőségek és az utazási preferenciák felállítása sem garantálhatja mindig azt, hogy a megszervezett álomnyaralás pontosan úgy sikerüljön, ahogy azt elképzeltük. A Generali kutatása azt is felmérte, hogy pontosan melyek azok a tényezők, melyektől a magyarok leginkább tartanak, és amelyek pillanatok alatt tönkretehetik a vakációt. Nos, a válaszadók elsősorban a
- saját és családjuk egészségét veszélyeztető hirtelen megbetegedésektől és balesetektől tartanak (82%),
- ezt követi a különböző nagyértékű tárgyak vagy készpénz eltűnése és a lopások (78%),
- illetve sokak szerint kifejezetten nagyot ront az üdülés élvezeti értékén, ha megérkezéskor csalódnak a szálláshelyben (59%).
- megkérdezettek több mint fele fél attól, hogy a szabadnapok és a befizetett összegek is pocsékba mennek a rossz időjárás miatt (53%), miközben ezzel a tényezővel a belföldi nyaralás során valójában nem tudnak előre kalkulálni, sem változtatni rajta.
Borítókép: MTI/Varga György