Dráma a bankokban: a piaci lakáshitelek a kutyának sem kellenek

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc

Első ránézésre kiváló teljesítményt mutatott fel a lakáshitel piac márciusban: minden idők második legnagyobb összegű folyósítása történt. Ugyanakkor az emberek által felvett hitelek közel fele valamilyen állami (kamat)támogatás mellett folyósított kölcsön, köztük döntően zöld hitel volt, a piaci lakáshitelek kamatának emelkedése miatt elfordultak az emberek a konstrukcióktól.

Közel a csúcs, aminek félszívvel lehet csak örülni

Minden idők második legnagyobb havi hitelfolyósításán van túl a lakáshitel piac. A hazai pénzintézetek 2022 márciusában 135,7 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki. Ennél csak 2021 júniusában sikerült nagyobb összeget folyósítaniuk, akkor 136,7 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel a családok a bankokban.

A money.hu szakértői szerint ugyanakkor nincs ok túlzott örömre.

A mostani növekedést ugyanis egyértelműen a támogatott konstrukciók, ezen belül is a az Időközben felfüggesztett zöld hitel folyósítása hozta.

A fent említett 135,7 milliárd forintnyi kihelyezésből ugyanis 63,3 milliárd forintot a támogatott lakáshitelek hoztak. Ezzel a támogatott konstrukciók részaránya megközelítette a 47 százalékot. Egy évvel ezelőtt, 2021 márciusában a folyósított 104,9 milliárd forintnyi lakáshitelnek csak 18 százalékát, kevesebb mint 19 milliárd forintot adtak a bankok valamilyen támogatott konstrukcióban az ügyfeleknek.

Az, hogy a támogatott hitelek ilyen komoly tért nyertek - egy hónappal ezelőtt még 38 százalék volt a súlyuk a folyósításon belül - azt mutatja, hogy immár adatok is bizonyítják, hogy

az emelkedő kamatoknak köszönhetően a lakosság elfordult a piaci lakáshitelektől.

A márciusi 71,8 milliárdos folyósítás közel 16 százalékkal marad el az egyébként még bőven pandémiás időszaknak számító 2021 márciusi 85,4 milliárd forintos folyósítástól. Utoljára éves szinten visszaesést 2021 februárjában könyvelt el a piac - de a money.hu szakértői figyelmeztetnek: az akkori visszaesést bőven lehetett azzal magyarázni, hogy magas volt a bázis: a tavalyi év első negyedévében olyan 2020-as folyósítási adatokkal kellett versenyezni, amelyek még a koronavírus válság, a zárlat és a piac megtorpanása előtt hegymenetben lévő lakáshitel piacot jellemezték.

Ilyen kamaton már nem kell a piaci hitel

A piac szinterezés visszaesésének oka egyértelműen a lakáshitel kamatok drasztikusan emelkedésének tudható be. Csak március hónapban 24 bázisponttal nőtt a folyósított piaci hitelek átlagkamata. Az 5,26 százalékos átlagérték éves szinten több mint 150 bázispontos emelkedést takar, azaz egy évvel ezelőtt az adósok még jó másfél százalékkal alacsonyabb kamaton tudtak piaci hitelt felvenni.

A money.hu szakértői arra emlékeztetnek, hogy a 2021. márciusi 3,73 százalékos piaci hitel sok tekintetben vonzóbb volt, mint a támogatott konstrukciók, hiszen lényegesen kevesebb bürokráciával lehetett hozzájuk jutni, mint az államilag támogatott kölcsönökhöz. Mára azonban nagyot fordult a kocka. Az MNB átlagkamataival számolva egy 20 évre felvett 20 millió forintos piaci hitel 134 800 forintos törlesztőrészlete

közel 14 százalékkal, 17 ezer forinttal magasabb, mint a támogatott hitelekre kimutatott 3,68 százalékos átlagkamat, ráadásul a futamidő alatt visszafizetendő összeg 4 millióval magasabb,

32,3 millió forint, mint a támogatott kamat mellett.

A hosszan fix hitel a nyerő

A money.hu szakértői ugyanakkor ismételten arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenlegi piaci helyzetben az újonnan hitelt felvenni szándékozóknak, illetve

a hitelkiváltásban gondolkodóknak érdemes a végig fix konstrukciókban gondolkodniuk.

Ennek oka, hogy a tíz éven túli kamatperiódussal rendelkező hitelek átlagkamatának emelkedésre éves szinten alig haladta meg az egy százalékot. Ennek következtében egy  10 és egy 20 éves kamatperiódussal rendelkező hitel kamata közötti különbség a statisztika szerint a 2021-es 46 bázispontról 24 bázispontra csökkent. Az elmúlt hetekben ez a különbség lényegében el is tűnt, azaz a futamidő végéig azonos törlesztőrészlet biztonságának felára eltűnt a piacról. Ettől függetlenül a hitelfelvétellel nem érdemes várni, hiszen a kamatok áprilisban is komolyan emelkedtek, s a május sem szól majd másról.

Borítókép:

Lakáshitel-kalkulátorunk segítségével megtalálhatod a számodra legoptimálisabb lakáshitelt, pontosan kiszámíthatod, hogy otthonod megvásárlásához/felépítéséhez milyen törlesztőrészletet kell vállalnod és tájékoztatást kapsz, hogy milyen teljes költség mellett juthatsz hitelhez. Tégy próbára minket! Segítünk összehasonlítani a banki ajánlatokat, sőt a legtöbb banki partnerünknél egyedi kedvezményekhez is juthatsz, ha velünk intézed a hiteled. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.

chatsimple