A horvát és a magyar fagyiárak összevetése jól szemlélteti az infláció és a forint árfolyamának állapotát, ami nyaralás idején egyébként is aktuális. Ha a Magyar Nemzeti Bank vagy a kormány nem tesz váratlan lépéseket, akkor a magyar valuta a 373 forint/euró árfolyam körüli sávban ingadozhat. Ezen az EU-s források érkezése változtathatna.
A magyarok egyik legkedveltebb üdülőhelye Horvátország, ahol 2023. január 1-jén vezették be az eurót. Akkor egy gombóc fagylalt 1-1,6 euróba került, ám a nyári szezonra 2 euróra ment fel a horvát fagyi ára, sőt van olyan hely is, ahol ha például édes tölcsért kér a vevő, akkor három eurót is elkérnek egy gombóc fagylaltért.
Ha a 2 eurós árat vesszük alapul, akkor az év elejéhez képest minimum 20 százalékkal lett drágább a fagyi Horvátországban. Magyarországon 400 forintról 500 forintra ment fel az ára, ami 25 százalékos többlet. Vagyis a magyar fagyi olcsóbb forintban kifejezve, de többet drágult, mint a horvátoknál.
Jó hír, hogy míg 2022 nyarának közepén 400 forint körül mozgott egy euró ára, addig jelenleg bőven 380 forint alatt marad, ami azt jelenti, hogy a magyar valuta öt százalékkal erősebb, mint egy évvel ezelőtt. Ez valamelyes kompenzálja a fagyi horvátországi drágulását. Ugyanakkor ha ezt figyelembe vesszük, akkor is többet kell adni egy gombócért 750 forintnál.
Ez várhat a magyar gazdaságra 2023 második felében
A magyar fogyasztóknak a fagylaltvásárlásnál nagyobb gondjaik vannak – derül ki az ING Bank elemzőinek a magyar gazdaságról szóló összefoglalójából. A kiskereskedelmi eladások a naptárhatással kiigazítva 2023 áprilisában 12,6 százalékkal maradtak el a 2022 áprilisitól. Az élelmiszereken túli fogyasztás 0,6 százalékkal csökkent márciushoz képest, ami arra utal, hogy a vásárlók az élelmiszer-kiadásokat előre véve visszafogják kiadásaikat.
A szakértők szerint az infláció novemberben szelídülhet egy számjegyűvé, és az éves átlag 18 százalék lehet. Ugyancsak az év végére várható, hogy megszűnik a reálkeresetek zsugorodása.
Ami a makroadatokat illeti, a technikai recesszió, amibe 2022 harmadik negyedévétől süllyedt a magyar gazdaság, 2023 második felében megszűnhet. A kátyúból a mezőgazdaság húzhatja ki a gazdaságot, ami részben a kedvező időjárásnak köszönhető, részben annak, hogy a tavalyi gyenge eredményekhez mint bázishoz viszonyítva szebbnek látszik a növekedés.
A Magyar Nemzeti Bank az ING szakértői szerint folytatja a monetáris kondíciók enyhítését. Az egynapos betéti kamat és a bank alapkamata 13-13 százalékkal szeptemberre válhat egyenlővé. Az év végére 11 százalékra csökkenhet az alapkamat.
Ahogy az energiaárak estek, úgy javult a folyó fizetési mérleg, amely a tél vége óta pozitív egyenleget mutat. A magas infláció miatt visszaesett fogyasztás visszafogja az importot, ami javítja a külföldi fizetési mérleget. Az új akkumulátorgyárak a kivitel jelentős növekedését teszik lehetővé, az autógyártók nagy készleteket halmoztak fel. Mindent figyelembe véve a folyó fizetési mérleg az éves átlagot tekintve egyensúlyban lehet az idei évben, feltéve, hogy az exportpiacokon nem alakul ki jelentős recesszió.
A költségvetés hiánya májusra elérte az egész évre tervezett hiány 81 százalékát.
A kisebb fogyasztás fékezi a kormány áfabevételeit. A kiadás oldalán az adósságszolgálat megugrása okozhat gondot. Ezzel együtt az egész éves bevételi terv az év második felében befolyó adóknak köszönhetően nagyjából tarthatónak tűnik.
Bár a reálkeresetek 8 hónapja folyamatosan csökkennek, elbocsátások nem várhatók, a munkanélküliségi ráta 4 százalék körül maradhat.
Medián és átlagos reálkeresetek százalékos változása Magyarországon (év/év), forrás: KSH, ING
Magyarország egyelőre elkerülte a hitelképességének leminősítését, és ez annak függvényében maradhat így, hogy megérkeznek-e végre az uniós támogatások. A Fitch 2023 elején BBB besorolásának kilátásait stabilról negatívra rontotta, majd ezt júniusban megerősítette. Azóta a külső egyensúly javult és a dezinflációs kilátások viszonylag jók.
Az ING elemzői optimisták: úgy vélik, a magyar kormány az év vége előtt elérheti, hogy az EU utalni kezdje az uniós támogatásokat. Ennek tükrében nem számítanak arra, hogy az S&P vagy a Moody’s rontaná a magyar adósságok besorolását. Ugyanakkor nem lehet pontosan érzékelni, mennyire érzékenyek a hitelminősítők az uniós pénzek hiányára, ezen belül arra, hogy szeptember előtt biztosan nem állapodik meg Budapest és Brüsszel.
Továbbra is a magyar forint a legvonzóbb célpont a régiós devizák közül, így jelenleg a legnépszerűbb feltörekvő devizák közé tartozik. Amíg az EU-pénzek nem érkeznek meg, addig nem várható jelentős változás az árfolyamban, feltéve, hogy az MNB vagy a kormány nem tesz váratlan lépéseket.
Az ING elemzői mindent egybevetve tartják azt az előrejelzésüket, miszerint a forint árfolyama a következő hónapokban a 368-378 forint/eurós sávban marad.
A Magyar Nemzeti Bank esetleg a vártnál erőteljesebbnek láthatja a dezinflációt, amire gyorsabb kamatcsökkentésekkel reagálhat. A budapesti vezetés fontosabbnak ítélheti a GDP növelését a szigorú fiskális politikánál, főként ha tovább tart a gazdaság gyengélkedése. Egy-egy ilyen forgatókönyv megvalósulása befolyásolhatja a magyar valuta értékét.
Add meg adataidat, és ingyenes segítséget kapsz megtakarításaidhoz! A money.hu partnere, az Equilor elismert befektetési szakértője fog hívni téged.
Hogyan segít neked az Equilor szakértője?
- megválaszolja a kérdéseidet
- tájékoztat a piacon elérhető aktuális befektetésekről
- bemutatja az infláció feletti hozamokat kínáló lehetőségeket
Ne hagyd el addig az oldalt!