Ha elérjük a 400-as eurót, akkor középtávon is kevés az esély arra, hogy visszamenjen 400 alá az árfolyam

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 3 perc
A megbízható pénzügyi információkat az economxtámogatja.
Hirdetés

Újra fókuszba került a forint árfolyama az elmúlt hetekben. Egyelőre a további gyengülésnek van nagyobb kockázata, ami akár 400 forintos euróárfolyamot is jelenthet. Egy szakértő szerint ha ezt a szintet elérjük, akkor középtávon elbúcsúzhatunk a 400 forint alatti eurótól.

euró-forint árfolyam grafikon, 2024.03.19-én

EUR-HUF árfolyam az elmúlt évben

A magyar gazdaság idei növekedésével kapcsolatos kilátásokat durván szembesítette a valósággal, hogy az elmúlt év vége stagnálást hozott – derült ki az ING bank előrejelzéséből. Az infláció visszatért ugyan az MNB tűrési küszöbe alá, de ebben nagy szerepe van a bázishatásnak, és az év végére feljebb kúszhat az árindex.

Miért gyengülhet a forint?

Az ING elemzői egy beismeréssel kezdték a forint kilátásainak még március elején megjelent értékelését. Úgy vélték, hogy 2024 jó éve lesz a magyar devizának, azonban nem éppen így alakultak a dolgok. A gyors kamatcsökkentések aláássák a forint árfolyamát, ami a gyengülés irányába mutat.

euró forint árfolyam, bankjegyek, tízezer és ötezer forintos, grafikon

Számos tényező befolyásolja a forint kilátásait:

  • januárban a vártnál nagyobb kamatvágással megváltozott a monetáris politika hangsúlya; 
  • kiszámíthatatlanabbá vált a kormány gazdaságpolitikája;
  • a piacok hangulata megváltozott, már nem lelkesednek a pozitív reálkamatért;
  • bizonytalanságot okoz a növekedésbarát fiskális politika;
  • a nagy hitelminősítők belengették a vörös zászlókat az ország eladósodási folyamatát látva;
  • tovább folytatódnak a viták Brüsszellel az uniós támogatásokról;
  • a külső gazdasági környezet „kihívásokat támaszt” a magyar exporttal szemben.

Virovácz Péter, az ING bank elemzője március 18-án hétfőn azt nyilatkozta, hogy súlyos veszélyek fenyegetik a magyar devizát, és kevés az esély arra is, hogy ha eléri a forint a 400-as eurószintet, akkor gyorsan vissza tudjon majd kapaszkodni:

“Jelenleg komoly esélyt látok arra, hogy 400 fölé bizony felmehet az euró árfolyama a forinttal szemben. Úgy állunk, hogy egyrészt a magyar gazdaság rosszul kezdte a 2024-es évet, és minden rossz hír további kockázatként jelentkezik a forint árfolyamában is. A héten nemcsak az amerikai központi bank, a FED, hanem a Bank of Japan és a Bank of England is fontos kamatdöntéseket fog hozni, ez pedig nyilván befolyásolni fogja a piaci folyamatokat is. Ha pedig valóban elérjük a 400-as szintet, akkor sajnos az a helyzet, hogy középtávon is kevés az esély a 400-as árfolyamszint alá való visszakapaszkodásra.” 

A közgazdász szerint nem egyedül a magyar gazdaság teljesítménye, hanem a világpiaci folyamatok is arra tartanak, ami inkább az árfolyam emelkedését valószínűsítik.

Ilyen helyzetben különösen nem mindegy, hol és mennyiért váltasz devizát. A jó hír az, hogy a hazai bankok egy része ezt díjmentesen biztosítja:

A régióban a forinté a leggyengébb teljesítmény 

A forint a régiós devizák között is gyengébbnek számít, miközben a lengyel zloty az idén 0,6 százalékos erősödést ért el az euróval szemben. A cseh korona 2 százalékos gyengülést könyvelhetett el, míg a forint több mint 3 százalékkal értékelődött le. Vagyis a régiós versenyben egyelőre az utolsó helyen áll a magyar deviza. Azt azért mindehhez fontos hozzátenni, hogy a devizapiacon a helyzet gyorsan változhat.