Ha tervezed a Babaváró igénylését, vagy már felvetted a hitelt, ezekről az idei változásokról muszáj tudnod.

Add meg adataidat és a money.hu partnere, a Money Network Kft. bankfüggetlen szakértője fog hívni téged, hogy segítsen a Babaváró hitellel kapcsolatos jogosultsági és igénylési kérdéseidben, illetve akár a teljes ügyintézésben.

Az öt éve elérhető Babaváró hitel népszerűsége töretlen, idén néhány szigorítással azonban jelentősen csökkentette a kormány a jogosultak körét. Közben méltányossági lépéseket is tett, hiszen az elmúlt öt évben több olyan esemény is történt, amely alapjaiban rengethette meg a családokat, stabilitásukat, terveiket és megélhetési lehetőségeiket.
Meghosszabbítják a gyermekvállalásra szánt határidőt
Nagy és sokakat érintő bejelentéssel kezdte a hetet a Kormány: azoknak a pároknak, akiknek felvették a Babaváró hitelt, és még nem született gyermekük, pedig hamarosan lejár a szerződésben foglalt határidő, legfeljebb kétéves hosszabbítási időszakot biztosítanak. Ez azokra vonatkozik, akik 2019 és 2021 között igényelték a kölcsönt. A mostani kormánydöntés alapján számukra 2026. július elsejéig hosszabbodik meg a gyermekvállalási határidő. A Kormányinfón elhangzott bejelentést azzal indokolta a kormányszóvivő, hogy több, előre nem látható, nagy horderejű negatív esemény történt a Babaváró hitel bevezetése óta. Úgy mint a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború kitörése, és az abból következő energiaválság. Ahogy Vitályos Eszter fogalmazott:
“a Kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is.”

A visszafizetési kötelezettség egyébként most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük. Ezért a Kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.
Már meg is jelentek a Magyar Közlönyben a hétfői Kormányinfón bejelentett, a Babaváró támogatást érintő változások. A közlönyből az is kiderült, hogy a kormányrendelet a kihirdetése napján lép életbe.
A Babaváró hitel elindulásának első félévében (2019 júliusa és decembere között) kötött szerződések esetében 2024 második féléve során már letelik a gyermekvállalási határidő. Ezek a szerződések 450 milliárd forintot meghaladó szerződéses összeggel jelentős részét képezik a Babaváró portfóliónak. A 2019–2023 közötti időszak Babaváró hitel kibocsátásának közel 20 százalékát teszik ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Stabilitási jelentése szerint. A jegybank információi szerint a 2019-ben Babaváró kölcsönszerződést kötő házaspárok 25 százalékának nem lett gyermeke 2023. júniusig bezárólag. Ez közel 12 ezer szerződést jelent együttesen, 115 milliárd forintos szerződéskori hitelösszeggel.
Méltányossági kérelemre is van lehetőség
Ha a Babaváró kölcsön igénylésekor tett vállalások valami oknál fogva nem teljesülnek a meghatározott időpontig, akkor - ahogyan ezt a támogatott hiteleknél jellemző - büntetésre számíthatnak az igénylők. Készült azonban egy új törvény, amely szerint méltányosságban részesülhetnek az érintettek. A salátatörvény június 18-án került kihirdetésre a Magyar Közlönyben.
A jogszabály szerint az illetékes
“kormányhivatal a Kormány rendeletében meghatározott méltányossági eljárás keretében a jogszabályban meghatározott Babaváró kölcsön kamattámogatása, valamint a felszámított kamatok tekintetében az államot megillető követelésről részben vagy egészben lemondhat.”
Fontos, hogy a méltányosság nem automatikusan történik, hanem minden esetben kérvényezni kell. Ahogy a jogszabályban olvasható: méltányossági eljárást kell indítani. És annak elbírálása sem lesz feltétlenül pozitív kimenetelű. Ugyanakkor mindenképp érdemes elindítani a méltányossági eljárást, hiszen ha a teljes követelésről nem is mond le az állam, egy részét elengedheti.
Ezen okok miatt keletkezhet visszafizetési kötelezettség a Babavárónál
Alapesetben a Babaváró esetében megszűnik a kamattámogatás, és az addig igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni egy összegben (büntetőkamattal):
- ha a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül nem születik gyermek, vagy nem történik örökbefogadás,
- ha külföldre költöztök a futamidő alatt és egyik igénylő sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel,
- ha elváltok, a kölcsön után a továbbiakban kamatot kell fizetni. (Ha a válásig nem született meg a gyerek, akkor az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni.),
- ha egyik igénylő sem neveli már saját háztartásban a gyermek(ek)et.
Idén már többször is változtattak a Babavárón
Ahogy a kezdetekkor, továbbra is kizárólag házastársak igényelhetik a Babaváró hitelt, a feleség életkora, illetve a kölcsön összege azonban idén január 1-től változott. Az új szabályok szerint még az idei év végéig a várandósság igazolásával a feleség életkora legfeljebb 40 év lehet, de ha nincs úton a baba, akkor azonban a feleségnek 30 év alattinak kell lennie. 2025. január elsejétől már csak azok a házaspárok igényelhetik, ahol a feleség 30 év alatti. Az életkori szigorítás mellett a másik nagy változás, hogy eddig 10 millió forintot lehetett igényelni legfeljebb, 2024. január elsejétől azonban egymillió forinttal nőtt a maximális összeg, tehát legfeljebb 11 millió forintot vehetnek fel az arra jogosultak.