Nem a kamatstop, a fixesítés a segítség a hiteleseknek

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 7 perc

A bankokat meglepte a kamatstop bevezetése. Érvelésük szerint a kormány most olyan ügyfeleknek ad kedvezményt, akik a bankok és a Magyar Nemzeti Bank többszöri figyelmeztetése ellenére sem fixesítette változó kamatozású hitelét. A Bankszövetség most is figyelmeztet: a kamatstop csak 6 hónapra védi meg az adósokat a magasabb törlesztőrészlettől, a fixre váltás még most is alternatíva. A kormány ezt most akár a hitelcsere közjegyzői díjának csökkentésével/eltörlésével is segíthetné.

Meglepődtek a bankok

A Magyar Bankszövetség meglepetéssel értesült a kamatstopról - áll a szövetség közleményében. A hazai pénzintézetek érdekvédelmi szervezete emlékeztet: a magyar bankszektor tevékeny szerepet vállalt a járvány elleni küzdelemben. Ezen időszak alatt a pénzforgalmi szolgáltatások fennakadások nélkül működtek, a hitelezés rekord szintet ért el. Ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaságban valóban V alakú volt a pandémiát követő gazdasági kilábalás.

A magyar bankok a hitelintézetek járványügyi különadójának befizetésével és Európa leghosszabb moratóriumának nyújtásával is hozzájárult a járvány elleni védekezéshez. Más szektornak nem kellett ekkora különterhet elviselnie. (Ha a bankokon múlt volna, a moratórium bizonyosan rövidebb ideig maradt volna fenn, mint ameddig a kormány ezt előírta. Persze, az is igaz, hogy az extra hosszú fizetéskönnyítő megoldás költségeit - az elvesztett kamatbevételt - csak a bankok viselték.) Előzetesen épp a rendkívül hosszú időtartam miatt volt komoly félelem amiatt, hogy sokan "elszoknak" a törlesztéstől. Ugyanakkor a money.hu körkérdéséből kiderült, a bankokat is meglepte, hogy az adósoknak csak csekély százaléka nem kezdett el rendesen törleszteni novembert követően.

Azok kapnak segítséget, akik korábban kérésre sem léptek

A Bankszövetség közleménye emlékeztet: a bankok az elmúlt években a jegybankkal együttműködve - az MNB előírásait követve - a mostani kamatstopban leginkább érintett ügyfeleknek, az éven belül változó kamatozású hitellel rendelkező ügyfeleknek évente felkínálta az átváltást a fix kamatozású hitelekre, az új hiteleknél pedig kifejezetten erőltette a több évre fixált kamatozású hiteltermékek alkalmazását. (Az elmúlt hetekben a Magyar Bankholding tagjai - MKB, Budapest Bank, Takarékbank) ki is vezette a piacról ezt a hitelfajtát.) A fixre váltás szükségességére a bankok és az MNB is többször fel is hívta a közvélemény és az ügyfelek figyelmét - emlékeztet a Bankszövetség közleménye. A fentiek miatt a Bankszövetség nem tudja támogatni a kamatok ideiglenes fixálását a magyar bankszektor kárára azon ügyfeleknél, akik a többszöri felhívás ellenére is a kockázatosabb, változó kamatozású hitelek mellett döntöttek

- szól a közlemény. Korábban jeleztük, hogy a kamatstop nagyjából 20-30 milliárdos veszteséget okoz mjd a szektornak.

Nem akartak drágábbra cserélni

Mindehhez ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a fixre váltás a közelmúltig drágább finanszírozást jelentett az ügyfeleknek. Ők pedig - sajnos - a mindenkori törlesztőrészletet nézik és nem előretekintenek. Amikor az MNB és a bankok arra figyelmeztettek, hogy emelkedni fognak a kamatok, akkor persze senki nem abban gondolkodott, hogy a májusi 0,6 százalékról már - a december 23-i emeléssel - 3,8 százalékra ugrik a kamat - mindezt úgy, hogy 2 százalékpontot a november közepe óta eltelt szűk egy hónapban repül az irányadó kamatszint. Ilyen sokkot nehéz bármilyen eszközzel kivédeni.

Csak átmeneti segítség a kamatstop

A bankok most is megjegyzik: a fixesítés lehetősége változatlanul és folyamatosan rendelkezésre áll az ügyfelek számára. Ez a megoldás a kamatnövekedés elleni védelmet hosszabb távon is nyújtja, ugyanis - hívja fel a figyelmet a Bankszövetség - a kamatstop csak ideiglenesen, 2022. június 30-áig biztosítja az alacsonyabb kamatot!

20-30 százalékos drágulás jöhet

A money.hu számításai szerint egy októberben még 6 százalékos kamatozással bíró, 3 havi BUBOR-hoz kötött változó kamatozással bíró, még 10 évre 10 millió forintos tartozással bíró hitel esetében a kamatsapka azt jelenti, hogy az ügyfélnek 9 százalékkal kisebb törlesztőrészlete lesz, mintha ki kellene fizetnie az október 27-i 2,02 és a miniszterelnöki bejelentés napján érvényes 3 havi BUBOR 3,94 százalékos kamatkülöbözetéből fakadó kamtemelkedést.

A fenti példában szereplő ügyfélnek az októberi 111 021 forintról 120 905 forintra ugorna a törlesztőrészlete. A Bankszövetség figyelmezetése ugyanakkor jogos: igaz, hogy 6 hónapig mentesülhet az ügyfél a kamatnövekedés hatásaitól, ám jövő júliustól olyan mértékű drágulással találkozhat, amely nehezen lesz értelmezhető. Ha a 3 havi BUBOR szintje az elemzői várakozásoknak megfelelően 2022. júniusára 5,5 százalékos magasságba jut, akkor a példánkban szereplő hitel esetében a júniusi - nyomott - 111 ezer forintos törlesztőrészlet júliustól 17 százalékkal, 129 986 forintra ugrik majd. az adósok szemében. Ráadásul sok esetben a törlesztőrészlet emelkedése akár a 25-30 százalékot is elérheti majd.

A hosszan fix hitelek olcsóbbak is lehetnek

A fixre váltás tehát mindenképp javasolt. A rövid és a hosszú kamatok növekedésének dinamikája ugyanis nagyon elválik egymástól. Minél rövidebb időről beszélünk, annál komolyabb a kamatemelkedés. Ez ma már azt okozza, hogy az 5 éves pénzpiaci kamatszint (BIRS) már magasabb kamatozású, mint a 20 éves társa. Így hamarosan a 20 éves futamidőre fixált hitelek kisebb kamaton futnak majd, mint az 5 évesek. Ez az előnyük a változó, éven belüli kamatozással bíró hitelekkel szemben már most is megvan.

Ugyanakkor minél tovább várunk a fixre váltással, annál kedvezőtlenebb kondíciókkal találkozunk majd a hosszan fix hiteleknél is. A jegybanki kamatemelkedés ugyanis nem áll meg, s bár az inflációs pályán ez leginkább a rövid kamatokat drágítja. (Ezek közé tartozik a változó kamatozású hitelek legfőbb kamatbázisának számító előbb már említett 3 havi BUBOR.) De azért szép lassan a hosszabb futamidőkben is érezhető lesz a kamatemelkedés a pénzpiacokon. Ez pedig az 5,10, 20 évre lekötött hitelek kamatait is emelni fogja a következő hónapokban. Épp ezért érdemes minél hamarabb mérlegelni, hogy belekezdjünk a hitelkiváltásba. Ha jó időben lépünk, akár 10-20 százalékkal még csökkenthető is a törlesztőrészletünk. A hitelcserében a money.hu szakértői minden segítséget megadnak az érdeklődőknek.

A hitelcsere költségeit is csökkenthetné a kormány

A hitelcsere ugyanakkor macerás és költséges dolog. A money.hu már a moratórium lezárását követő törlesztést könnyítő, vagy épp a moratórium alatt felgyűlt adósság gyorsabb visszafizetését lehetővé tevő javaslatai kapcsán jelezte, hogy az ügyfelek érdekében azon túl, hogy a bankoktól az ügyfél díj- és költségmentes átszerződését vár el a jegybank, a szabályozók a nem banki költségek egy részét is eltörölhetnék. Így a kormány megtehetné, hogy a mostani fixre váltást azzal is segíti, hogy kimondja: a változó kamatozású hitelek fixre cserélését nem terheli például az új szerződés közjegyzői okiratba foglalásának költsége.

Fotó: Getty Images

chatsimple