Hogyan tudsz félretenni az egészségedre? Olvasási idő: 8 perc Az egészségpénztár az egyik leghatékonyabb módja, ha félretennél az egészségedre, mert évente akár 150.000 forint szja-visszatérítést vehetsz vele igénybe.
Így vegyél ki akár kétmillió forintot az önsegélyező pénztárból újszülött után Olvasási idő: 9 perc 20 százalék adóvisszatérítést ad az állam azoknak az önsegélyező pénztári tagoknak, akiknek gyermekük született.
SZJA-mentes anya leszel? Akkor is járhat a százezres adójóváírás a nyugdíj-megtakarítás mellé! 2025. május 16.Olvasási idő: 7 perc Az szja-mentessé váló anyáknál is van arra trükk, hogy megkapják a nyugdíj-megtakarítás után járó 20% adókedvezményt.
32 milliárd forint adóvisszatérítést kaptak a pénztári tagok tavaly – idén is év végéig tudod kihasználni a lehetőséget 2024. október 15.Olvasási idő: 7 perc 2025-ben arra az összegre tudsz majd adót visszaigényelni a pénztárakon keresztül, amit 2024. december 31-ig fizettél be.
Aggódnak a fiatalok a nyugdíjkorhatár miatt, és spórolni se tudnak sokat 2022. március 10.Olvasási idő: 4 perc A most 18-24 évesek arra számítanak, hogy ők már csak 74 évesen mehetnek majd nyugdíjba.
Csütörtöktől pittyegnek a telefonok, érkeznek az szja-utalások 2022. február 10. Február 10-től érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést.
Már több mint 800 ezren igényelték vissza az adót, és még van bő egy hét korrigálni 2022. január 5.Olvasási idő: 2 perc A tavaly év végéig beküldött nyilatkozat kijavítására, helyesbítésére január 14-ig még van lehetőség, így például az utalási adatok is javíthatóak.