Bődületesen sokba kerülhet a moratórium hosszabbítás, ha személyi hiteled van

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc

A lakáshitelekhez hasonlóan a személyi hitelek esetében is 20-40 százalékkal ugorhat meg a törlesztési terhe a most moratóriumot lezárókkal szemben azoknak az ügyfeleknek, akik úgy döntenek, hogy jövő júniusáig a védernyő alatt maradnának. A gondot itt az okozza, hogy mindez rövidebb futamidő alatt jön össze: egy 2020. év elején felvett személyi hitelnél például fájó lehet, hogy a moratóriumban maradás összköltsége 1,3 millió forintot tesz majd ki a végső elszámoláskor. 

A jövő héttől kezdve már csak 3 hetünk marad jelenleg hiteltörlesztési moratóriumban lévő ügyfeleknek arra, hogy nyilatkozzanak bankjuk felé arról, ha benn akarnak maradni a védernyő alatt. Erre az adósoknak október 31-ig van lehetőségük. 

A money.hu korábbi elemzésében már kimutattuk azt, hogy a lakáshitelek esetében a jövő június végéig moratóriumban maradók átlagosan 40 százalékkal fizetnek majd többet a védernyő alatt töltött hónapok költségeként a moratórium lezárulta után, mint azok akik most, október végével visszatérnek a rendes törlesztéshez.

Egy átlagos személyi hitel

Legújabb példaszámításunkban arra kerestük a választ, milyen hatással van a moratórium további hosszabbítása a személyi hitelt felvevők terheire. Példánkban egy 3 millió forintos, öt évre felvett személyi kölcsönnel kalkuláltunk amelyet a 2018 tavaszán az akkori 14 százalékos átlagkamattal vett fel az ügyfél. Adósunk havi törlesztőrészlete ennél a hitelnél 69 800 forint, és - ha nem lett volna moratórium - az öt év alatt összesen 4,188 millió forintot kellene visszafizetnie. 

Ugrik a futamidő és a visszafizetendő összeg

De volt moratórium, amelyet a példánk alapján az ügyfél igénybe is vett. Amennyiben adósunk idén novembertől visszatér a rendes törlesztéshez, abban az esetben az eredetileg 60 hónapos futamidő 87 hónapra tolódik ki. Ez azt jelenti, hogy a 19 hónapnyi törlesztés szüneteltetéssel szemben 27 hónapig kell majd fizetnie a fix törlesztőrészletet.
Ez pedig nem lesz csekély többletteher. A viszonylag magas kamatozásnak köszönhetően ugyanis a moratóriumban töltött idő, illetve a megnövekedett futamidő miatt az eredeti törlesztési teherhez képest 450 000 forinttal többet kell majd visszafizetnie majd ügyfelünknek, ahhoz képest, ha nem élt volna a moratóriummal. Ez a felvett 3 millió forintra vetítve 15 százalékos extra terhet jelent. 

Amennyiben az adós úgy dönt, hogy él a most felkínált lehetőséggel és további nyolc hónapig a moratóriumban, marad abban az esetben a hitel teljes futamideje már 97 hónapra emelkedik és több mint ötödével, 553 000 forintra emelkedik a teljes teher is. A moratórium 8 hónnappal való hosszabbítása így ennek az ügyfélnek közel negyedével dobja meg a moratóriumban maradás költségeit.  

Az 5 éves törlesztésből 8 lesz

Ahogy a lakáshiteleknél úgy a személyi kölcsönöknél is alaposan átrendezi a teljes törlesztési terhet az, hogy az ügyfél milyen régi hitellel került be a moratóriumba. Ha például valaki 2020 év elején, a moratórium bevezetése előtt vette fel a példa konstrukcióban szereplő kölcsönt és egyből a védernyő alá menekült, akkor számára a moratóriumban október végéig eltöltött 19 hónap már önmagában azt okozza, hogy az eredetileg 2025 márciusában záródó hitelt csak 3 évvel később, 2028 márciusában tudja majd háta mögött hagyni. 

Ami a teljes törlesztési terhet illeti, ügyfelünk az eredetileg felvett 3 millió forint közel harmadát kitevő 950 ezer forinttal fog többet törleszteni a moratórium igénybevétele miatt. 

1,3 millió többletteher 3 millió forinton

Az adatok azt mutatják hogy ennek az ügyfélnek végképp nem éri meg a moratóriumban maradnia, hiszen az újabb 8 hónapért a jövő júniusig nem fizető adós esetében a hiteltörlesztés futamideje már közel duplájára, 111 hónapra emelkedik tehát közel kétszerese lesz az eredetileg vállalt 60 hónapnak – 2030 júniusában lehet majd megünnepelni az utolsó törlesztőrészlet kifizetését. 

Eközben az eredeti, 4,18 milliós teljes visszafizetendő összeg közel 5,5 millió forintra emelkedik. A 8 hónapos hosszabbítás többlet hitel terhe tehát közel 350 000 forint. Mindez azt jelenti, hogy az adott ügyfél közel 37 százalékkal fog többet fizetni a moratóriumban töltött idő után, mintha 2021. novemberétől visszatért volna a rendes törlesztéshez. 

Az újrafizetők még jól is járhatnak

A fentiek miatt továbbra is azt javasoljuk mindenkinek, hogy ha más és lehetősége van rá, novembertől indítsa újra a kölcsönének a törlesztését. A következő hetek arra is alkalmasak lehetnek, hogy éljünk a hitelcsere lehetőségével, amivel akár olcsóbbá is tehetjük a törlesztésünket – főleg akkor, ha az új hitel felvételekor már a moratórium miatt egyébként is megnyújtott futamidővel számolunk. 

Borítókép:

chatsimple