Komoly drágulást hozhat a február a hitelpiacon

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 5 perc
A megbízható pénzügyi információkat az economxtámogatja.
Hirdetés

Nagy várakozás előzte meg az MNB januári kamatdöntő ülését, s bár a jegybank a vártnál drasztikusabb emelésre szánta el magát, a pénzpiaci kamatok azóta újra drágulnak. Miután a top banki ajánlatok jó része már negatív kamatfelárral fut, februárban komoly kamatemelkedés következhet be a money.hu Heti Kamattükre szerint.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt kedden 50 bázisponttal, 2,9 százalékra emelte az alapkamatot, majd csütörtökön a korábbinál 30 bázisponttal magasabb, 4,3 százalékos kamat mellett hirdette meg az egyhetes betéti tenderét. A várakozásokat meghaladó mértékű kamatemelés okai között szerepelhetett, hogy a kamatdöntés előtti napokban 8-9 éves maximumra jutottak a hosszú pénzpiaci kamatok: az 5 éves BIRS 2013 augusztusa, a 10 éves 2014. áprilisa óta nem járt olyan magas szinteken, mint idén január 20. környékén. 

I. Lakáshitelek

Átmenetileg jól véd a kamatstop

A kamatemelés jót tett a forint árfolyamának, ám csak átmenetileg hozott konszolidációt a pénzpiacon. A változó kamatozású lakáshitelek szempontjából legfontosabb mutató, a 3 havi BUBOR 2013. májusa után jutott a múlt pénteki 4,48 százalékos csúcsra. Mindez azt jelenti, hogy

a kamatstop nélkül egy, október végével a moratóriumból 6 százalékos kamattal kikerülő még 10 évig fizetendő 10 milliós, változó kamatozású hitel törlesztőrészlete 111 ezer forintról 11,5 százalékkal, 12800 forinttal 123800 forintra növekedne.

Ugyanakkor fontos látni, hogy a védelem 6 hónapig áll fenn, ha a kamatemelkedés folytatódik a törlesztés újrakezdése a nyáron nagyon fájdalmas lesz. Ezért a money.hu szakértői a hitelcserét ajánlják a kamatstopban részt vevő ügyfeleknek.

Már 20 bázispont felett a 20 éves referenciakamat előnye

A hosszabb pénzpiaci referenciakamatok is felfelé fordultak a hét végére, az 5 éves BIRS immár stabilan 5 százalék feletti értéket mutat. A money.hu szakértői szerint az új hitelek felvételét tervezőknek, vagy épp a korábbi, változó kamatozású hitelüket fix kamatozásúra cserélni akaróknak, a minél hosszabb futamidőre történő hitelfixálás ajánlott. Soha eddig még nem volt ugyanis példa arra, hogy a 20 éves BIRS értéke ilyen mértékben – 22 bázisponttal – az 5 évre fixált hitelek referenciakamata alatti értéket mutasson.

Negatív a kamatfelár – az emelések hónapja jön

A lakáshitel piacon a bankok az elmúlt héten rápihentek a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülésére, nagyon úgy fest, hogy az elmúlt napokban a Monetáris Tanács kommunikációjának értékelése zajlik. Ám a money.hu szakértői szerint ez csak vihar előtti csend, miután a jelenlegi ajánlatok között az 5 évre fixált hitelek esetében 6, a 10 éves kamatciklusra kínált kölcsönök esetében 1 bank ügyfeleknek kínált legjobb kamata az aktuális pénzpiaci referenciakamat szintje alatt van. A 10 éves fixálás mellett további 7, a 20 évre végig fix konstrukciót kínáló bankok közül pedig 6 esetében a referenciakamathoz képest 1 százalékpontnál kisebb a top-ajánlatok kamatfelára.

Ez sokáig nem fenntartható így. A február ezért vélhetően kamatemelésektől lesz hangos.

Heti változások

Az már az MNB döntése előtt 60-80 bázisponttal megemelte jelzáloghitel kamatait a K&H Bank és már az is tudott volt, hogy az UniCredit Bank múlt csütörtöktől 50-94 bázispontos emelést hajt végre. A legjobban a 10 évnél kisebb időre fixált törlesztőrészlettel bíró hitelek kamatai emelkedtek, a 20 évre fixált hitelek kamata mindkét pénzintézetnél csak 0,5 százalékponttal csúszott feljebb.

Új hír viszont, hogy az Unicredit kiemelt partnerein keresztül közvetített hitelek esetében június 30-ig továbbra is 30 bázispontos kamatkedvezményt ad a minimum 10 millió forintos Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) esetben, sőt a kamatkedvezmény 50 bázispont is lehet, ha az ügyfél legalább 20 milliós hitelt vesz fel és vállalja Generali hitelfedezeti biztosítás megkötését.

II. Személyi kölcsönök

Mosolyt hervasztó emelések

A személyi hitelek piacát sem kerüli már el a kamatemelés, ám itt banki árazás nem kötődik annyira a jegybanki kamatváltozásokhoz. A bankok ritkábban lépnek. Ugyanakkor – figyelmeztetnek a money.hu szakértői -, ha egy-egy piaci szereplő emelésre szánja el magát, ott bizony komoly mértékű emelések, akár 100-500 (!) bázispontos kamatugrásra is sor kerülhet.

Emellett érdekes megfigyelni, hogy a szigorítások jelentős részben érintik az MNB szigorú minősítési követelményei és feltételei mellett elérhető Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsönöket (MFSZ).

Heti változások

Az MKB Bank Mosoly személyi kölcsönét február 1-től a korábbi 12,99 százalék helyett a legkisebb 1000-150 ezer forintos jövedelemkategóriában már 17,99 százalékos kamat mellett kínálja. Míg tavaly novemberben elég volt 350 ezer forintos jövedelmet igazolni a legjobb, 6,99 százalékos kamathoz, addig ez a kamatszint keddtől már csak a minimum 600 ezer forintot keresőknek elérhető. A 350-600 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkezőknek már 7,49 százalék a legvonzóbb ajánlat. 

Ennél is drasztikusabban alakul át az MKB-nál a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsön (MFSZ).

Az új standard kamat 11,99 százalék lesz.

Ez a kamatkedvezmény nélküli ajánlathoz képest csak 1 százalékpontos emelés, ám - ahogy azt korábban a Magyar Bankholding másik tagjánál, a Takarékbanknál már láthattuk – az MKB is eltörli a jövedelemarányos kamatkedvezményeket. Ennek köszönhetően február 1-től a korábbinál 3 százalékponttal drágábban kaphatnak MKB MFSZ-t a minimum 200 ezer forintos jövedelmet igazolók, s 500 bázisponttal, 6,99 százalékról drágul a már említett 11,99 százalékra a 350 ezer forintos jövedelmet igazolóknak az, ha az MNB feltételei szerinti kölcsönt akarnak felvenni az MKB-tól.

Borítókép: Getty Images

chatsimple