Viharos körülmények között adott számot első éves profitjáról a Revolut – megszólalt a magyar jegybank

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 5 perc

Tipp: Bankszámla váltás előtt mindenképp kalkulálj, hogy megtaláld a számodra legjobb számlacsomagot.

A money.hu célja, hogy jól járj! Ezért ingyenesen és regisztráció nélkül összehasonlíthatod kalkulátorainkban a pénzügyi termékeket, és minden fontos tudást, tapasztalatot átadunk cikkeinkben. Szakértőink díjmentesen és személyre szabottan válaszolnak kérdéseidre, segítenek hitel vagy megtakarítás, befektetés témában is.

Aggályokat vetett fel a Revolut működési modelljét illetően, hogy 2015 óta veszteségesen üzemelt a cég, ám az új éves jelentésük szerint 2021 volt az első év, ami profittal zárult. A Magyar Nemzeti Bank egy könyvvizsgálóra hivatkozik, ami szerint a Revolut 2021-es bevételeinek mintegy háromnegyede nem igazolható. Ez újfent megerősíti, hogy kockázatos lehet a Revolutot egy hagyományos bankszámla alternatívájaként használni.

A Revolut könyvvizsgálója, a BDO LLP nem tudott az elvárt szintű megbízhatósággal meggyőződni a társaság 2021. évi bevételének háromnegyedéről, azaz 477 millió fontnyi, részben kriptovaluta-alapú tételről. Így azok akár el is térhetnek a valóságtólhívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank, többek közt a Reuters hírében megjelent tájékoztatásra hivatkozva. A magyar jegybank ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a társaság könyveiben szereplő adatok könyvvizsgálói jóváhagyásának hiánya jelentős kockázati elemnek minősül bármilyen gazdasági társaság esetében. Ez különösen így van egy multinacionális pénzügyi intézménynél.

A londoni székhelyű Revolut Ltd. 2022. december végéhez képest kéthónapos csúszással hozta nyilvánosságra 2021-es éves jelentését. E szerint a vállalat 59,1 millió font adózás előtti nyereséget ért el 2021-ben.

Egy évvel korábban, 2020-ban még 205 millió font veszteségről számolt be a vállalat

adta hírül a CNBC amerikai gazdasági hírtévé online verziója. Az árbevétel 636,2 millió font volt – ennek kétharmadát nem tudta megfelelően igazolni a könyvvizsgáló. A beszámoló szerint bővült a vállalat előfizetős szolgáltatási csomagjait igénybe vevő ügyfelek száma, akárcsak a Revolut internetes pénzügyi alkalmazását használóké. A Revolut egyébként 2022-re 850 millió font árbevételt vár.

Nem tudni, pontosan mennyit ér a cég

Miután a vállalat 2021 óta nem vont be friss tőkét a piacról, Mikko Salovaara, a Revolut pénzügyi igazgatója nem tudott becslést adni a vállalat piaci értékéről. Korábban 33 milliárd dollárra becsülték a cég értékét. A vállalkozás bankfiókok nélkül nyújtja szolgáltatásait. Becslések szerint világszinten 18 millió ügyfelük van. A Revolut az elmúlt két évben igyekezett banki szolgáltatási engedélyt szerezni az Egyesült Királyságban, hogy bevételei egy részéből hitelezési tevékenységet indíthasson. Salovaara abban bízik, hogy 2023 végéig meg tudják szerezni ezt a licencet.

Nem a magyar jegybank ellenőrzi, ezért OBA-garancia sincs a pénzre

Az elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó litván Revolut Bank UAB (Revolut Bank), amely a Revolut Ltd. leányvállalata, jelenleg határon átnyúló intézményként, azaz nem magyarországi banki engedély birtokában tevékenykedik Magyarországon. Az MNB szerint a magyarországi ügyfelek érdekeit az szolgálná, ha a Revolut Bank leánybankként működne magyarországi székhellyel. Így az MNB felügyelete alatt végezné a tevékenységét.

A Revolut Bank európai uniós székhely szerinti hatósága, a litván felügyelet korábban arról tájékoztatta az MNB-t, hogy a bank fióktelepet (azaz nem leánybankot) kíván létesíteni Magyarországon. A fióktelep tevékenységét még nem kezdte meg.

hölgy laptoppal revolut kártyával fizet

A Revolut Bank prudenciális és fogyasztóvédelmi felügyeletét az uniós jogszabályok szerint alapvetően a bank székhelye szerinti felügyeleti hatóság látja el. Az MNB-t a fogyasztóvédelem terén „fogadó országbeli” felügyeletként csak korlátozott jogosítványok illetik meg. Az ügyfelek érdekét a közjót sértő ügyben elsődlegesen a litván felügyeletnél kezdeményezhet lépést.

A betétesek védelmét is a litván (és nem a magyar) betétbiztosítási rendszer garantálja, vagyis nincs rá OBA-garancia.

Elszámolási vagy betétbiztosítási probléma esetén az érintett hazai revolutos ügyfelek Litvániában kereshetnek jogorvoslatot.

Hasznos lehet a Revolut, de a hagyományos bankszámlát nem váltja ki

A Revolut tagadhatatlan előnye, hogy nagyon kedvezményes árfolyamon váltja az eurót, dollárt és sok más devizát. Ezen kívül a felhasználók egymásnak ingyen utalhatnak. A fent felsorolt kockázatok és egyéb veszélyek miatt a Revolutot nem ajánlott a hagyományos bankszámla helyett használni: annak inkább kiegészítője, mint helyettesítője. Külföldi nyaralás alkalmával például megérheti Revoluttal fizetni, bár még ilyenkor is érdemes másik bankkártyát is vinni, ha esetleg a revolutos számlát zárolnák. Nagyobb összegeket, a havi fizetést, netán a teljes családi vagyont viszont az említett aggályok miatt kockázatos feltenni Revolutra.

Ha az alacsony költségek motiválnak, akkor már a hagyományos bankszámlák közt is lehet olyat találni, ami költségmentes, és mégis OBA-garancia van rá. Az OBA 100 ezer euróig kártalanít, ha a bank csődbe menne.

A rengeteg ajánlat összehasonlításában segít a bankszámla kalkulátor, amivel könnyen megtalálhatod a legolcsóbbat. Léteznek olyan bankszámlák, amiknek nincs havi költsége sem az első évben, sem később, mert a számlavezetés és a készpénzfelvétel is ingyenes. A kedvezmények esetenként bizonyos feltételek teljesítése mellett érhetőek el, a kalkulátor leírásaiban ezeket is megtalálod.