A csökkenés ellenére is magas szinten maradt az euróövezeti háztartások megtakarítási rátája 2020 harmadik negyedévében. Elemzők szerint ugyanakkor a gazdaság teljesítményét nézve tovább tarthat a kilábalás, a sokkal fertőzőképesebb koronavírus-variánsok terjedése miatt ugyanis elhúzódhat a korlátozások feloldása.
Növekedésben maradt a lakáshitelpiac tavaly novemberben. Az új lakáshitelek összege 82,7 milliárd forintot tett ki, ami 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Januártól a kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam, így a sajáterős építkezések is számíthatnak segítségre. A jövőben pedig a feltételeknek megfelelő, dolgozó nyugdíjasok is igényelhetnek csokot.
Közel kétszázzal több községben lehet majd igénybe venni a falusi csokot 2021-ben egy új jogszabály értelmében. Ez azt jelenti, hogy 2021-ben a magyarországi települések 84 százalékában lehet kérni a támogatást.
A felújítási hitelt maximum 6 millió forintig legfeljebb 10 éves futamidőre, maximum 3 százalékos kamattal vehetik igénybe az érintettek. Mutatjuk a részleteket!