Kedves Anikó!
2007-ben vettünk fel ún. félszocpolt egy meglévő gyermekre, 2009-ben megszületett a vállalt gyermek is. Így 1,44 millió Ft-ot kaptunk, mert az ingatlan vételára nem tette lehetővé a maximális összeg kihasználását. Idővel azt az ingatlant értékesítettük, természetesen már nem volt rajta terhelési és elidegenítési tilalom. Közben 2017-ben született egy harmadik gyerek.
2021-ben falusi csokra vásároltunk egy ingatlant, levonták a 10 millióból a korábban felhasznált 1,44 milliót, így 8.660.000 Ft-ot kaptunk úgymond, aminek a felét a vételárba forgattuk, a felét és az áfát pedig a korszerűsítésére. Még bent van maradva 668.320 Ft, ezt előreláthatólag legkésőbb idén nyáron megkapjuk, teljesítve az összes vállalt korszerűsítést.
Kérdésem arra irányulna, hogy esetleg a mostani 15 millió és a felvett 10 millió különbözetére jogosultak lennénk-e ennek az ingatlannak a korszerűsítésére vagy esetleg egy másik ingatlan korszerűsítésére?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Hajnalka
Kedves Hajnalka,
azt követően, hogy befejezték a jelenlegi korszerűsítési munkálatokat, ugyanezen ingatlan újabb felújítási munkálataira igényelhető a jelenlegi és a korábbi támogatás különbözete.
További információ: Falusi CSOK feltételek, igénylés
Személyre szabott tájékoztatáshoz bővebb információkra lenne szükség, kérjük küldje el online ajánlatkérését és Szakértőink ismertetni fogják a lehetőségeket.